WinMagazin

Visszanézve az oldalon, kicsit elmaradtunk ezzel a témakörrel, pedig szerintem egy-egy platformnak az adja a krémjét, hogy a határokat a lehető legszélesebbre feszegetjük. Ezért is gondoltam, hogy egy rövid összefoglalót készítek az aktuális homebrew helyzetről. Először úgy gondoltam, hogy a WP7 és 8-at egybe fogom venni, aztán annyi finom infót találtam a WP8-al kapcsolatban, ami további utánajárást igényel, hogy inkább kettészedtem a cikket.

HomeBrewPoster.jpg
FIGYELEM! Az alább leírt/linkelt módosítások végrehajtását csak saját felelősségre ajánlom, elvégzésük szinte biztosan a garancia vesztésével jár, rosszabb esetben egy esztétikus - ámde meglehetősen drága - papírnehezékkel gazdagodhatsz.

WP7 esetében homebrew appok újabb verzióinak megjelenéséről beszélhetünk. Csak röviden, és tömören:

Megjelent (még májusban) a WP7 Root Tools 1.2-es verziója, ami immáron témaszín módosító-keverő funkcióval, egy rakat mókolással gazdagodott, ráadásul félig-meddig magyarul is tud, jómagam munkája miatt. A készítő, Heathcliff74, még a reklámokat is kivette az alkalmazásból, hogy semmi ne zavarjon bennünket.

Ultrashot elég termékeny volt ebben a hónapban, például végre közzétette a Dynamics és a RainbowMod romokból ismert Clock Hub xap-ját, így most már bármilyen, interop unlockolt telefonra feltelepíthetjük (igen, az Optimus 7-re is) a HTC WP8-as készülékeiről ismert órás lapkát. Az akkumulátorunkat kevésbé falja fel, és mintha egy fokkal élesebb képeket generálna a csempére. Az OemMarket-el a beállításokon keresztül állíthatjuk be készülékünknek, hogy melyik gyártó (Acer, Fujitsu, HTC, LG, Nokia, Samsung, ZTE) piacterét szeretnénk elérni - mindezt újraindítás nélkül. Az új verziójú RingtoneManager-el pedig akármilyen hosszúságú csengőhangot beállíthatunk a telefonon található zenéinkből, akár megvágva azt. Tiszta Nokia Csengőhangkészítő.

Az MPAtool (fejlesztő: ne0cr0n) egy olyan hiányosságra ad megoldást, amit főként nem US live fiókkal rendelkezőként tapasztalhatunk meg. Nevezetesen hogy az előadóknak nincs háttérképük, így a zárolóképernyőn sem jelennek meg. Ez az alkalmazás pedig képes a last.fm adatbázisából képeket leszedni és hozzárendelni az előadókhoz. Na ebből jelent meg a 2-es preview verziója (ami konkrétan nekem nem hajlandó ellátni a feladatát). Ez is tud magyarul, számomra kifejezetten hiánypótló alkalmazás.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr385456641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki23 2013.08.12. 10:11:20

A jelenlegi ROM-ot hogyan lehet, backup/restorolni? Még mielőtt bármibe fogna az ember fia.

balcsida 2013.08.12. 10:35:04

@valaki23: Jelenleg tökéletesen működő backup megoldás nincsen, csak részlegesek, azok is csak unlockolt telefonon működnek.

valaki23 2013.08.12. 14:14:05

@balcsida: köszi. Így akkor lőttek a próbálkozásnak.

Machete 2013.08.12. 22:24:58

Sziasztok!

Segitenétek hogy kell Htc radaron Full Unlock-ot csinálni? köszi előre is!

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása