Az elmúlt időszakban egy picit megszaporodott azok száma, akik csak azért „szóltak hozzá”, hogy megmutassák, hogy bemondják a tutit. Hogy belemondják más(ok) szemébe, hogy az(ok) milyen hülyék, idegbetegek, Microsoft-bérencek, akármi. A helyzet az, nyilván nem tudhatom, mi a valódi szándékuk, azt sem, hogy mi indíthatta őket, hogy így tegyenek. Ezért csak azt tudom leírni, miért éppen azok a szabályok, amik ki vannak rakva. Hátha lesz egy kis foganatja. Ha nem, akkor sem történt semmi különös.

Beszólt a vendég főnök, mi legyen vele?

Ez vajon mi?

Ez a valami azért van itt, mert úgy gondoljuk, hogy információkkal tudunk szolgálni az olvasóinak, meg talán néha egy kicsit szórakoztatni is tudjuk. Ezt nyilván nem csináljuk a legjobban, viszont cserébe egy fityinget sem kapunk érte, szerintem elég fair ez így. Igyekszünk, ennyit tehetünk. Nyilván egy kicsit ilyenek, meg egy kicsit olyanok vagyunk, és amolyan viszonzatlan szerelemmel gyűlöljük a témánkat. Vagy ilyesmi.

Nem az a cél, hogy a kedves olvasóknak afféle virtuális Hyde parkot biztosítsunk. Ez itt kérem nem kocsma, hanem egy klub, és a szabályok ehhez igazodnak. Senkitől sem akarjuk megvonni azt a jogát, hogy szabadon kifejezze a markáns véleményét erről meg arról, csak ne itt. Vagyis azt kérjük mindenkitől, hogy amennyire lehetséges, mindig a témához szóljon hozzá, és még azt is, hogy kicsit bővebben kifejtve annál, mint hogy szaracsempe, meg fújlinux. Meglepően egyszerű ennek az oka.

Ha megbotránkoztat téged a te felebarátod hozzászólása, vágd ki azt!

Az ilyen velős vélemények általában nem szoktak értelmes válaszokat eredményezni. Jellemzően inkább az történik, hogy oda téved egy másik megmondóember, leugatja emberünket, aki visszavág, és beindul minden internetes fórumok réme a flame. Ezért aztán inkább kivágjuk, mint macskát mielőtt egy kis üszök kikanyarítása helyett egy komplett amputációt kellene végrehajtani és közben fröcsög a vér, nyami, nyami. Ha emberünk nem bír nyugodni, akkor először egy kicsit tesszük parkolópályára, aztán már kevésbé kicsit, kellően szorgos trollkodással pedig a végleges kitiltás jutalma is elnyerhető. Ahogy sok más helyen is. A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy bárhol, bármikor, bármit mondhatunk.

Nem ártanak és nem pusztítnak

Ha köpködőt akarnánk fenntartani, rengeteg lehetőségünk lett volna rá, kezdjük mindjárt a legalapvetőbbel: nem mindenféle Windows-okról írnánk, hanem valami jó szaftos politikai témáról valahol a kocsogorbán-mocsokgyurcsány koordináták környékén, és akkor lehetne bőszen pirézezni. Megtehetnénk? Hát persze. Megtettük? Hát persze, hogy nem.

A házigazda nevét a szádra ne vedd!

Még egy halk gondolat a végére. A legtöbb hasonló online felületen valamiféle közmegegyezés van arról, hogy a házigazdáknak úgymond bírnia kell a kritikát. Azonban a legtöbben nem veszik figyelembe, hogy ez csak addig igaz, amíg valóban kritikáról van szó. Ha tévedés, komolyabb elírás van egy cikkben, még örülünk is, ha valaki felhívja rá a figyelmünket, mert nem célunk az olvasók átverése. Aki ilyenkor szól, az szívességet tesz nekünk, őt szeretjük. Az viszont nem kritika, hogy a szerzők hülyék, idegbetegek, pederaszták, pirézek. A kedves olvasó minden tiszteletünk ellenére itt vendégségben van, ráadásul önként. Van bárki olyan kedves olvasóink közül, aki azért megy vendégségbe, hogy ott közölje a háziasszonnyal, mekkora egy büdös ribanc? És olyan van, aki utána a jogairól, meg a kritika elviseléséről kezd el értekezni, amikor ezért kidobják, mint a macskát sz megorrolnak rá? Esetleg olyan, aki azt mondta volna a házigazdákra, hogy „kritikát nem tűrő idegbeteg barmok”? Ugye, hogy nincs ilyen. Na jó, csak remélem.

Az elmeállapotunkat, szexuális orientációnkat, nemzetiségi vagy vallási hovatartozásunkat elemző hozzászólásokat nem azért kukázzuk, mert „kritikát nem tűrő idegbeteg barmok” volnánk, hanem azért, mert nem tartozik a témához, és ha másról írják, azt is kivágjuk. Ha nem vesszük észre, írjátok meg e-mailben!