WinMagazin

Mai világunkban az egyik legnagyobb előnyt a nyelvtudás képes biztosítani. Ha több nyelven tudunk beszélni, jobb állásokat is szerezhetünk és akár külföldön is elhelyezkedhetünk vele. A German4All egy olyan program, amely támogat minket a tanulásba, így nem kell feltétlenül külön órákra mennünk, vagy tankönyveket bújnunk. Elég, ha csak a telefonunkat nyomkodjuk.

Az alkalmazás a teljesen kezdőktől kezdve egészen a haladókig, mindenkinek segítséget nyújthat. A program első funkciója a fordítás, hiszen ha nem tudunk valamit németül, akkor így lehet a legjobban megtanulni. Két jó tulajdonsága van a fordítójának: hogy nem csak egy-egy szót lehet vele lefordítani, hanem egész mondatokat, és hogy a fordítási nyelvek között a magyar is szerepel, így kevés angoltudással rendelkező felhasználók is tudják használni. A második és a harmadik funkciója a nyelvtani képzésekre vonatkozik. Az egyik a nemek meghatározása (a német nyelvben minden főnévhez nemet csatolnak), a másik meg az igék különböző ragozásait mutatja meg nekünk. Az utolsó kettő funkció pedig már magolós rész. Ezek közül az 5. a betűk kiejtését tanítja meg nekünk, míg a 6. a német számokat és a nagyobb számok képzéseit tartalmazza. Mindenkinek jó nyelvtanulást és sok sikert kívánok hozzá.

Az alkalmazás letölthető a Windows Phone Áruházból.

Forrás: NapiApp

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr695247677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása