WinMagazin

Úgy látszik, a Windows Phone 8 elég meggyőző növekedést produkál, mert a nagy gyártók sorra jelentik be a platformra alapuló készülékeiket. A múlt héten a Huawei beszélt a hamarosan érkező újabb készülékekről, a Windows Phone 7 egyik korai üdvöskéje, az LG pedig a héten jelentette be, hogy az új rendszerre fejleszt készüléket.

Padfone_1.jpgMost azonban egy egészen új (legalábbis a WP világban) koncepció érkezéséről érkezett hír, mégpedig hogy az ASUS fontolgatja a Padfon megjelentetését Windows Phone 8 alapokon is. Aki esetleg nem tudná hová tenni, a Padfone az ASUS "dokkolós" telefonjának neve. A dokkolás ebben az esetben azt jelenti, hogy a telefon belecsúsztatható egy tablet házba, és onnantól kezdve a nagyobb kijelzőn folytathatjuk ott, ahol telefon módban abbahagytuk. Az ötlet alapvetően remek, bár az első generáció nem ért el átütő sikert, az ASUS nem mondott le róla, és folyamatosan dolgozik az új verziókon.

Persze konkrétumról még nem beszélhetünk, az ASUS jelenleg még lebegteti a dolgot, de nem zörög a haraszt, ugye... Abban pedig biztosak lehetünk, hogy amennyiben a Windows Phone továbbra is olyan impresszíven növekszik, mint az elmúlt hónapokban, nem fogják kihagyni a lehetőséget, hogy időben lépjenek be a platform mögé.


Forrás: WMPoweruser
Illusztráció: ASUS

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr375026014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása