WinMagazin

A Nokia kifejezetten Mexikóba szánt készülékéről van szó, amely eleve a Windows Phone 7.8-as verziójával jelent meg. A telefont mindössze 256 MB RAM-mal szerelik, tehát ugyanazok a korlátai, mint az egyébként igen népszerű (a Windows Phone eladási listákon harmadik) Lumia 610-é. Egyébként a szintén nem bőkezűen mért 4 GB SD tárhellyel, viszont 8 megapixeles kamerával szállítják a 3,7 hüvelykes kijelzőjű eszközt. Előlapi kamera sem jár, de az ebben a kategóriában nem csoda.

L505_01_620p.jpg

Forrás: WMPoweruser

Az első videó három napja tűnt fel, nincs hozzá hang, bár ezzel olyan sokat nem veszítettünk, hiszen a másikhoz spanyol alámondást kapunk. Ha esetleg valamelyik olvasónk tolmácsolná, miről beszélnek, azt örömmel vennénk. A hírek szerint a készüléket tényleg csak Mexikóba szánták, ha jól értjük, még exkluzív alkalmazások is vannak hozzá. Egy biztos, a telefon igen csinos, és négyféle (fekete, fehér, vörös, pink), cserélhető hátlappal vásárolható meg. Kár, hogy ennyire low-end, és hogy csak egy helyen árulják, ugyanis a külseje alapján sikert arathatna bárhol másutt is. Viszont 3499 mexikói pezóért, vagyis 276 dollárért árulják, ami egy kicsit borsos ár ezért a tudásért. Mondhatnám úgy is, hogy ha a megszokott árképzés él, akkor nálunk bő 80 ezer forintért érkezne, ami főleg annak tudatában erős, hogy várhatóan a Lumia 620 is legfeljebb ennyibe fog fájni a vásárlóknak.

Forrás: WMPoweruser, 1800Pocketpc

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr805019136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása