WinMagazin

Megérkezett az egyik nagy globális piackutató cég, a Kantar Worldpanel legfrissebb jelentése az okostelefon piacról. Akit érdekel az általuk kibocsátott brief, az PDF formátumban letöltheti innen. Az oldalukon megjelent összefoglaló az iPhone-nak az Államokban visszaszerzett elsőségére koncentrál, mivel azonban ez számunkra nem túl  fontos információ, ezért inkább a Windows Phone helyzetével foglalkozunk.

Nagy általánosságban összefoglalva a jelentés lényege ugye az, hogy az Egyesült Államokban ismét az Apple vezet, azonban Európa immár úgy látszik, véglegesen az Android felségterület lett. A legnagyobb különbség Brazíliában és Kínában, tehát éppen a legerősebben fejlődő piacokon látható. Nézzük azonban, hogyan áll a Windows Phone!

2011nov-2012nov.png

Azt kell mondanunk, hogy meglehetősen biztatóan alakul ez a történet. Németország kivételével a jelentésben szereplő valamennyi országban nőtt kisebb vagy nagyobb mértékben a Windows Phone részesedése. A legkomolyabban Olaszországban, ahol a tavalyinak több, mint a háromszorosára, összeségében majdnem 12 százalékra nőtt. A német részesedés csökkenését pedig nagyrészt az megmagyarázza, hogy a németek markánsan elfordultak a Nokiától amikor az megszüntette németországi érdekeltségeit, és híreink szerint ez a tendencia azóta ott is kezd megfordulni, köszönhetően az év vége egyik slágertermékévé előlépő Lumia 920 megjelenésének.

kantar.png

Az eredmények értékelése közben mindenképpen érdemes figyelembe venni azt a tényt, hogy a jelentés november végével zárul, vagyis a legfrissebb Windows Phone 8 értékesítési adatok még nemigen szerepelnek benne, márpedig a hírek szerint ezek a vártánál jobbak. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Windows Phone 8 még olyan gyermekbetegségekkel küzd, amelyek miatt lesznek, akik el fogják hagyni a platformot. Szintén rossz jel az is, hogy a fiatalabb nemzedék inkább vásárol androidos telefont. A Nokia vásárlóinak mindössze 28 százaléka 35 éven aluli. Kíváncsian várjuk a jövő év eleji adatokat a teljes ez évi utolsó negyedévről.

Forrás és illusztrációk WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr564977330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása