WinMagazin

Todd Brixnek, a Windows Phone Store vezetőjének a twitterén legutóbb november elején jelent meg egy post, amiben azzal dicsekedett, hogy a //BUILD 2012 óta óriási tempóban nő (1500-zal naponta) a rendszerben a fejlesztők száma.

Legújabb bejelentkezésében már arról tudósít, hogy a Windows Phone 8 megjelenése óta megduplázódott a letöltések száma a Windows Phone Áruházban, illetve a fejlesztőknek is dupla annyi jutalékot fizettek.

windows phone store stock.jpg

Nem teljesen tiszta, hogy melyik időszakhoz hasonlította a mostani adatokat, de ez mindenképpen nagyon biztató hír. Legalább annyi kiderül belőle ugyanis, hogy immár számottevő érdeklődés mutatkozik mind a fejlesztők, mind a felhasználók körében az új ökoszisztéma iránt. Az is, hogy az új készülékek vásárlói új életet hoztak az eddig viszonylag kis érdeklődéssel kísért rendszerbe. remélhetően a következő héten, vagy legalábbis a következő hetekben konkrét adatokhoz fogunk hozzájutni.

toddbrix.png

Amennyiben olvasóink között van olyan magyar fejlesztő, akinek első kézből vannak információi, nagyon szívesen várjuk az ezzel kapcsolatos élményeit akár cikkünkhöz írt hozzászólásban, akár bármilyen egyéb módon, aminek révén esetleg megjelenthetnénk a közeljövőben oldalunkon!

Forrás: Windows Phone Daily via WMPoweruser
Kép: Windows Phone Daily

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr244944765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása