WinMagazin

Korábban is hallottunk már olyan híreket, hogy Steve Wozniak (vagy közismert nevén Woz) Windows Phone készüléket vásárolt, és tetszik neki. Ha esetleg valaki nem hallott róla, vagy nem emlékszik rá, április második hetében twittelte Woz, hogy ő bizony vásárolni fog az AT&T-nél egy Lumia 900-at, amiben az a pikáns, hogy korábban leginkább Apple termékekért való sorban állás közben érhették volna tetten. A esetből nem csak vásárlás lett, de két héttel később egy a világot bejáró interjú is az ANewDomainnél, amiben Woz eléggé váratlan kijelentéseket tett Dan Pattersonnak és az őt egy szendvicsbárban jó kilónyi okostelefonnal rajta kapó Gina Smith-nek (utóbbi az iWoz: Hogyan alkottam meg a személyi számítógépet, és mennyire élveztem című könyv társszerzője). Wozniak a nála levő két iPhone, egy Motorola RAZR és a Lumia 900 közül egyértelműan utóbbit nevezte meg, mint ami a legjobban tetszik neki, és itt tetszést a hagyományos értelemben, tehát kinézetre értette.

Tegnap este a TechCrunch csípte el a TEDx-en egy rövidke beszélgetés erejéig az ott előadóként fellépő, még most is fiatalos, és szívesen nyilatkozó egykori Apple társalapítót. A beszélgetésből többek közt az kiderült ki, hogy a mai napig szeret kütyükkel mászkálni, és egyáltalán nem bánt meg semmit. Aki azt hinné, megváltozott, meg kell nyugtatnunk, nem sokat. Jellemző az arra a kérdésre adott válasza, hogy mintha egy kicsit kiszeretett volna a technológiából. Dehogy is, ő máig szereti a technológiát, az új eszközöket, ahogy össze vannak rakva, szeret bütykölgetni, legfeljebb kicsit aggódik hogy a technológia és az emberiség kapcsolatában ki a főnök, és attól fél, túl sokat adunk fel az életünkből a technológia javára.


Steve Wozniak: innovatívabb a Microsoft, mint Apple?

A minket érdeklő nagy kérdés az volt, úgy gondolja-e, hogy a Microsoft mára innovatívabb, mint az Apple, és a választ abban a többé-kevésbé váratlan konklúzióban foglalhatjuk össze, hogy igen. Valahogy úgy fogalmazott, több olyan dolgot lát tőlük, amire azt mondja, wow, ez valamit drasztikusan megváltoztat. Szerinte a Microsoft azon tipródik az utóbbi három évben a laboratóriumaiban ülve, hogy újítson, annak a receptjén, hogyan jöjjön elő újdonságokkal. Mindeközben az Apple kezd lemaradni, mert egyre csak a legújabb iPhone-t ontja magából. Ami miatt ő eléggé aggódik, mivel szereti az Apple-t, és nem szeretné, ha emiatt teret veszítene. Ahhoz az időszakhoz hasonlította a mostanit, amikor az Apple még a Macintoshokat ontotta magából ugyanígy, és akkor is csak arra tudott koncentrálni, hogy az emberek minden hónapban, félévben, évben egyre csak vegyék és vegyék, nem pedig arra, hogy fejlesszék.

Woz egyébként nem (csak) azért szimpatikus arc, hogy ezt mondta, hanem azért, ahogyan áll az egészhez. Hogy szándékosan valamennyi mobil platformot használja, és saját bevallása szerint élvezi is, holott az Apple rajongójaként nyugodtan letehetne erről, sőt, mondhatná azt az embereknek, hogy ne használják ezt vagy azt.

Forrás: TechCrunch via WMPoweruser

Képek:

   
   

 

Kereszthidi Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr44936474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása