2012-07-25 10:00Szólj hozzá!
Folyamatosan megy a felhajtás a SkyDrive körül, és úgy tűnik, a Microsoft ismételten bekeményít, ezúttal a fejlesztők "kárára". Rengeteg fejlesztő használja ugyanis a SkyDrive-ot az alkalmazásainak biztonsági mentésének tárolására, ez pedig nem tetszik a Microsoftnak.
Mint kiderült, ez már a kezdetektől ellent mond a Microsoft elképzeléseinek, és ezt a felhasználók és a fejlesztők tudtára is adták az MSDN-en.
Mark Chamberlain a következőképp nyilatkozott:
"A SkyDrive-ot nem egy ingyenes backup lehetőségként készítettük és működtetjük. Bármilyen próbálkozás erre a működési paramétereken kívül esik, és az API-ban található korlátozások is ezt erősítik. Bármilyen app, amelyet a SkyDrive-on tárolnak, annak a veszélynek van kitéve, hogy visszautasítsuk a piactérről, illetve egy későbbi időponton levegyük onnan."
Mark egy későbbi megjegyzése:
"Az irányelv célja, hogy ne töltődhessen fel egy felhasználó tárhelye olyan tartalmakkal, amelyeket a felhasználó nem tud értelmezni, mint például az INI és az XML fájlok."
Ezzel egyértelműen arra kényszerítik a fejlesztőket, akik a felhőben tárolják a projektjeiket, hogy minél hamarabb töröljék őket, ezzel talán komoly tárhely-mennyiséget felszabadítva. Ennek ellenére a fejlesztőknek is komoly szüksége lenne egy olyan ingyenes, de privát online tárhelyre, ahol a biztonsági mentéseket tárolhatják, de a Microsoft erre látszólag nem kínál lehetőséget. Most pedig mindenki abban bízik, hogy a Microsoft vagy megváltoztatja az irányelveit, vagy létrehoz valamilyen alternatívát az ilyen adatok tárolására.
Képek:
Rusznyák Dániel
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.