WinMagazin

2012-07-09 14:00 swGuru Szólj hozzá!

Richard Kerris, a Nokia "Fejlesztői kapcsolatok" szekciójának feje a Neowin.net kérésére válaszolt néhány fontos kérdésre a Nokia PureView-t és a Verizon-t illetően. A Verizon (amerikai szolgáltató) eddig nem adott Nokia készülékeket, ezzel a felhasználók vagy tétlenül vártak az új készülékükre, vagy más szolgáltatóhoz fordultak, de a Nokia és a Verizon végre egyességre jutott.

Ami viszont fontosabb, hogy Richard kihangsúlyozta, a Nokia nagyon közel áll ahhoz, hogy kiadja PureView-s Windows Phone-jait. Ezt az interjú alatt többször is elmondta, ezzel pedig felbolydítva az internetes községeket. Úgy tűnik, a Nokia már Windows Phone 7-re is ki akar adni egy készüléket, ami ezzel a hihetetlen fényképező technológiával rendelkezik, ráadásul megerősítette azt is, hogy a Windows Phone 7.8 sokkal többet hoz magával, mint azt elsőre hittük.

A Nokia lát még lehetőséget a WP7-ben, ezek szerint pedig lehet, hogy a Lumia 900-at vásárló felhasználók nem is jártak olyan rosszul.

 

Képek:


   
   

 

Rusznyák Dániel


A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr714936206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása