WinMagazin

2012-04-07 08:00 swGuru Szólj hozzá!

A Dragon's Blade a Windows Phone piactér első igazi, Final Fantasy stílusú alkalmazása, amely december végén jelent meg, és bár azóta megjelent néhány másik játék ezen kívül is, jelenleg talán a legfejlettebb RPG amit találhatunk.

Amikor utoljára a piactér "Szerepjáték" kategóriáját nézegettem, csupán néhány, nem is annyira komoly játék volt a listán, azóta pedig a mai volt az első nap, hogy megnézzem, hátha van valami újdonság. Az alkalmazás ikonbja rögtön feltűnt, és letöltés után nem is kellett csalódnom.

A játékban egy 4 fős csapatot kell összeállítanunk a 7 különböző kasztból, melyek a következők:

  • Warrior(harcos)
  • Templar (templomos lovag)
  • Thief (tolvaj)
  • Juggernaut (egyfajta Berserker)
  • Archer (íjjász)
  • Sorcerer (varázsló)
  • Cleric (pap)

A kis csapatunkat fejlesztgetve, felfejlesztve haladhatunk végig az egyre nehezülő, akár 50 órát felölelő játékon, amelybe a készítők rengeteg különleges funkciót tettek, mint például a játékmentés változatos formái, az online többjátékos támogatás, vagy a valós időben generált szörnyfészkek.

A játék zeneileg, hangilag és grafikailag is igazi felüdülés - ez már tényleg az élvezhető, komoly RPG-k közé sorolható - ugyan még nem 3D, de a 2D kategóriában legalább olyan jól szerepel, mint a közismert, magyar készítésű PC játék, az Amnézia.

Ráadásul a játékosoknak a karakterek szintlépésekor sem fáj a feje, a készítők gyanis a folyamatot teljesen automatizálták, nem kell az elosztható pontokkal az időt húzni.

Egyetlen problémaként a történet megjelenését látom, mivel nehezen megtalálható, követhető, de mivel még nem sikerült végigjátszanom (csupán egy apró részt láttam a világból), akár később rendesen ki is bontakozhat.

A játék ingyenesen letölthető a piactérről, de ha nem fizetsz, a képernyő tetején egy idő után hírdetősáv jelenik meg. Nem igazán zavaró, de aki meg akar tőle szabadulni, vagy csak támogatni akarja a fejlesztőket, az 1655Ft-ért megvásárolhatja a játékot. Tényleg csúcskategóriás szerepjáték, ajánlom mindenkinek a kipróbálását.

Képek:


   
   
   
   
   
   
   
   
   

 

Letöltés WP-re:


Rusznyák Dániel


A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr834936047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása