WinMagazin

2012-01-31 14:00 swGuru Szólj hozzá!

Az Entertainment Software Rating Board (ESRB) nemrég megkezdte próbálkozásait a mobil játék-piacra való belépéshez. A szervezet a szülők számára szeretne segítséget nyújtani a gyermekeik által használható játékok korosztály szerinti besorolásával. Az ESRB már eddig is jelen volt a konzol és PC játékok besorolásánál, és ténylegesen segített a szülőknek kiszűrni a gyermekeiknek nem való játékokat.

A Microsoft pedig a látható jelek szerint beleegyezett az ESBR integrálásába a Piactérre, bár a Google és az Apple nemet mondott. Már meg is jelentek az első "E for Everyone" jelzések a piactéren, mint például az Angry Birds vagy a MathZia Free esetében.

Miért nem él a Google és az Apple a lehetőséggel? Elsősorban azért, mert már rendelkeznek korosztálybesorolással, amelyet egy kédöív kitöltése után a rendszerük automatikusan generál. Más szóval a rendszer önszabályozó, és mindkét cég meg van ezzel elégedve. Az ESRB egy külső, független rendszer, amelyben "a szülők megbízhatnak", de persze ugyan úgy egy kérdőív alapján osztályozza a játékokat. A nagyobb játékokat azért az ESRB átnézi, de a kisebbeket teljesen a fejlesztőkre hagyják.

Ám ez a rendszer változást hozhat a Piactérre - a Microsoft jelenlegi korlátozásai igen szigorúak, erre jó példa akár a Twin Blades-ben jelen lévő zöld vér. Lehetséges, hogy az ESRB bevezetésével végre igazi vért és igazi akciót kaphatunk - és remélhetőleg így is lesz.

Képek:


   
   

 

Rusznyák Dániel


A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr364935929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása