WinMagazin

Mindig is tudtuk, hogy az Apple nagyon erős márkanév, ha ugyan nem a legerősebb. Ugyan már, például ki tud másik olyan céget, amelynek a hőskorszaka is tele van a maguk idejében hatalmas bukást hozó, ám mára mégis legendás termékekkel?

jimmikimmel_itime.pngAhogy azt Surur a WMPoweruser főszerkesztője nálam kicsit visszafogottabban megfogalmalmazta: az Apple nevével simán el lehetne adni hűtőszekrényt az eszkimóknak. Ezt bizonyította a legutóbbi Jim Kimmel Live is, amelyben a show munkatársai Apple matricát(!) ragasztottak egy filléres Casio óra hátlapjára,majd a Hollywood Boulevard-on elkezdték úgy mutogatni, mintha az lenne az Apple még be nem mutatott okosórája az iTime.

A reakciók elképesztőek.

Lettek volna, ha nem az Apple-ről lenne szó. Az áldozatok lelkesen fogadták a filléres csodát, elismerően bólogattak, hogy milyen szép, milyen jó, hogy milyen oldschool ám mégis stílusos, tipikus Apple kinézete van, és nahát, milyen könnyű. Hát még amikor megtudták a funkcióáradatot! Nem csak az időt, hanem a dátumot is kijelzi? Asztaaa! Stopper is van benne, meg háttérfény? Asztaaa! Nagyok a számok, ezért jól láthatók? Asztaaa! Nem csak az órákat, de a perceket és a másodperceket is kiírja? Asztaaa! Mindig repülő üzemmódban van? Asztaaa, akkor takarékosan bánik az akkumulátorral! Ébresztő is van benne, meg visszaszámláló, meg stopper? Asztaaa, le vagyok nyűgözve, ezt várom egy órától! A legjobban akkor is ezt az Apple logót szeretem a hátulján! Ha ez Apple, akkor csak jó, nem? A végén a szőkenő teszi fel a koronát az egészre, aki simán közli, hogy ő minden Apple terméket megvásárol, és őt (ez az óra) azért nyűgözi le, mert Apple.

A kilencvenes években még csak-csak képes volt valami hasonlóra a Microsoft (gondoljunk csak a Windows 95-öt felvezető kampányra és az azt követő vásárlási lázra), de azóta ez teljesen elmúlt, a cég örülhet, ha ma kicsit kevesebben utálják, mint tegnapelőtt. A helyzeten az sem javít, hogy a redmondiak egyre jobban elfordulnak a fogyasztói piactól a vállalati javára. Ráadásul a Microsoft nem is követeli meg vásárlóitól a rajongást – egyre nagyobb szégyen ez kérem alássan.

Forrás: WMPoweruser

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr26542729

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így reagáltak az Apple rajongók az iTime okosóra megjelenésére 2014.07.25. 21:04:52

Ja, hogy ilyen Apple termék (még) nincs is? Ez az igazi rajongókat nem zavarja. Nekik így is tetszik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vasutassrác 2014.07.25. 08:31:11

És akkor jön a kérdés, hogy a vicces videón kívül ennek a posztnak mi értlme volt? :D

mephysto 2014.07.25. 08:48:33

@Eltomi: hát több, mint a te kérdésednek...

randomuser1 2014.07.25. 10:59:31

addig jó, míg maradnak a szórakoztatóelektronikai cuccosoknál, ha szervert csinálnak, inkább elmegyek uccaseprőnek...

egy atlag 2014.07.25. 11:01:50

...előbb talán próbáljon meg a m$ egy használható média player-t kiadni wp-ra...addig talán kushadjon el az összes android és iphone fikázó.
írom ezt wp tulajként

randomuser1 2014.07.25. 11:04:40

@egy atlag: írjál egyet, SDK kint van ingyér, :)

egy atlag 2014.07.25. 11:08:33

a cikk alcíméhez: a legnagyobb kihívás a m$ számára inkább az, hogy a hulladék kipucolása után kb. marad 5 használható alkalmazás a windows store-ban. azok is mind android vagy iphone portok....

2014.07.25. 11:17:16

ugyan, minden csoda 3 napig tart, jelen esetben kb 3-4 evig. Apple megy vissza a sullyesztobe ahova valo, es ahol eddig is volt (en azon csodalkozom, hogy meg letezik a ceg). Aki valaha dolgozott mar apple gepeken az erti mire gondolok. Most is volt szerencsem az asztali mac-tol a macbook pro-ig mindegyikhez, az OSX egy katasztrofa egy win7-hez kepest. A jelenlegi az kb a winxp es a win2000 kozotti szintet hozza, egy ossze-vissza fagyo OS-t osszerakni fix hardware-re egyedi teljesitmeny. Meg aztan visszakoszonnek a regi win98-as elmenyek, hogy meg egy eger driver install utan is reboot kell... Jelen tempoban 10 ev mulva sehol se lesznek, a Win jon fel masodik helyre a droid moge, aztan meglatjuk mennyit tud kiharapni a tortabol. Microsoft a szokasos lassuuu tempojaval menetel (lasd elso xbox eleg nagy bukta volt). Sokan szamitanak ra, hogy lesz majd meg ebbol valami komolyabb, viszont amig a megrendelok nem kernek win-re app-ot, addig eleg szegenyes lesz a bolt (talan egy win-es verziot kertek a legutobbi 3 evben, a legyartott 10-15 app bol, ami eleg rossz arany. Androidra, iOS-re mindig kell.).

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.07.25. 11:24:24

@okostojas007: Nekem nem fagyott az OSX azalatt a másfél év alatt, amíg használtam. Ettől függetlenül utáltam, és miután nem sikerült elhitetni magammal, hogy a Lion jobb a Win7-nél, bootcamp került az iMac-re és azóta boldog az életem. :)

zdanee 2014.07.25. 11:43:21

Nem vagyok iBirka, de ez a post egy kicsit irigykedős, nem? Az Apple üzletpolitikája a hype és vallási áhítat megkövetelése a vásárlóktól, akik így hívőkké avanzsálhatnak a pénzükért. Teljesen legitim dolog, más cégek is használják, évezredek óta működik. Az MS máshogy adja el a portékáit. Almák és narancsok esete.

GyMasa 2014.07.25. 11:58:34

@Emmanuel Goldstein:
Szerintem ma egy medialejatszo annyira alap, hogy annak igenis az oprendszer reszenek kellene lennie. Eleg lenne csak megvennie a Winamp-ot. Most fillerekert megkaphatna az egesz cuccot.
@okostojas007:
Szerintem meg a Win7 is egy fostalicska. Oriasi visszalepeseket latok benne. Es ebbe beletartozik a ceges Win7 Ultimate-m is. Ugyanazok a bosszanto szarsagok vannak benne, mint az otthoni Home Premium-omban.
Szar halozatkezeles, atlathatatlan beallitasi menuk stb.
Az XP jobb volt, mert hasznalhatobb es logikusabban elrendezett volt. Tudom, hogy a Win7 modernebb, szoval keretik most mellozni a szokasos "idiota vagy, mert az XP igenis egy elavult fos, es csecsemogyilkos, aki meg mindig azt hasznalja" mert elegge uncsi.
@zdanee:
Nekem van iPOD nano-m. azert vettem meg, mert szerintem az a termek nyujtotta azokat a szolgaltatasokat, amikre szuksegem volt.
Szamitogepet nem mertem venni Apple-t, mert erosen tartok az OSX-tol.
Az iPhone-t meg durvan tulhype-oltnak es tularazottnak tartom.
Mindenesetre, lehet birkazni a az apple vasarlokat, de az teny, hogy a ceg igenis nagyon innovativ es szepek a termekeik.

diszkriminans (törölt) 2014.07.25. 12:14:20

A Microsoft névvel is el lehet adni a szart, csak legfeljebb annyira nem fanatikusok a hívek, mint az Apple esetében. A Windows Phone, bár nem lett olyan hatalmas siker, de ha ugyanilyen gagyi rendszerrel nem a MS próbálkozik, akkor a mára már elfeledett mobil oprendszerek sorába kerül, így meg azért viszonylag sikeresnek mondható. Ráadásul a vacak csempés felülettel még trendet is el tudott indítani. Szóval nem csak az Apple márkanév az értékes.

randomuser1 2014.07.25. 12:16:12

@GyMasa: úgy emléxem, van benne lejáccó...

diszkriminans (törölt) 2014.07.25. 12:16:16

@okostojas007:
Nekem is nagyon rossz tapasztalataim voltak vele. Érdekes módon amúgy azok írnak jókat róla, akik megvették jó drágán az Apple gépeket, akiknek csak dolgozniuk kellett vele munkahelyen, mint ahogy én is így voltam vele, azok majdnem mind fikázzák.

diszkriminans (törölt) 2014.07.25. 12:18:21

@GyMasa:
Na nehogy már az XP legyen a logikusan felépített, gondolj csak a Start menüjére, amit jóérzésű ember a telepítés után azonnal átállított a klasszikusra, mert akkora gané volt, aztán a Vistában meg megjelent a keresős Start menü, ami azóta is etalonnak számít.

GyMasa 2014.07.25. 12:37:07

@diszkriminans:
nem tudom, en is atallitottam klasszikusra. En csak azt mondtam, hogy _LOGIKUSABB_ mint a Win7.
Miert, milyen volt?
Mindenestre mar 2 eve van Win7-em, de a rendszerbeallitasok kozott a mai napig bolyongok egy ideig, mire megtalalaom, amit keresek.
A halozat pedig minden egyes bootolaskor kozli, hogy nem sikerult mappelnie a tavoli meghajtokat.
De nemsokara viszont elerhetoek. Es hetekig bujtam a webet, hogy ezt valahogy megoldjam, de sajnos azota sem sikerult.

GyMasa 2014.07.25. 12:39:48

@diszkriminans:
...Ráadásul a vacak csempés felülettel még trendet is el tudott indítani....
Mondjuk az eleg nagy kar, hogy a telefonokon meg a tableteken kivul elegge kerdeses a csempes felulet letjogosultsaga. De ez a MS-t nem igazan zavarta...

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.07.25. 12:54:18

@GyMasa:

Az XP-hez szoktál, ennyi a magyarázat. Amikor 5 éve először váltottam W7-re, nekem is keresgélnem kellett a dolgokat, de aztán megszoktam, hogy mi hol van és miért.

2014.07.25. 14:04:04

@GyMasa: a win7-ben kb egy almenu ala tettek ugyanazt a control panelben.. ne ez legyen mar a nagy bajunk :)
termeszetesen MINDENT visszaallitottam a 98-as "gagyi" kinezetre, a gui performance modban fut, semmi csicsa nincs fenn nekem, kb 3 kattintas es van rendes quicklaunch, es a regi tabbar lent. Cserebe gyors es stabil (win7 es xp sp2 kozott azt vettem eszre, hogy a shaderek mar nem boritjak be a gepet, ha elirok vmit, ennyi elony meg nekem eleg, hogy valtsak).

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2014.07.25. 14:47:13

@okostojas007: itt most nem foglalkozunk azzal, hogy mik vannak párhuzamos dimenziókban.

2014.07.25. 14:48:07

@holex: ezt kifejthetned kicsit...

2014.07.25. 15:01:55

@holex: ohh, szoval az, hogy egy oprendszer egy szimpla out of memory-nal osszeomlik, az mindennapos, es az ennek a dimenzionak a resze :) milyen erdekes, hogy akit rakenyszeritettek az OSX-re, azok kozul 10-bol 9-en mondjak, hogy egy bughalmaz. (a software-es ellatottsagrol mar ne is beszeljunk, vagy akar az Xcode katasztrofalis mukodeserol).

igazi hős 2014.07.25. 15:10:02

@GyMasa: "de az teny, hogy a ceg igenis nagyon innovativ es szepek a termekeik" A nyelvtanba nem kötnék bele, ahogy a szépségbe sem, de hogí innovatív? Sorold azokat az újításokat, amiket az Apple csinált. (A lekerekített téglalapot lehetőleg hagyd ki, bár az Apple levédette.)
Az Apple abban erős, hogy nagyon jól érzi meg, hogy mit bombasztikus újdonságnak eladni, amitől a vásárló úgy érzi, hogy valami különlegeset kapott a pénzéért (mi egyébként nem is olyan sok, csak itt a gödör fenekén élőknek). És ez lehet az Apple halála is: ha már minden kiskölyök iPod-iPhone-iPad tulajdonos lesz, akkor az e feletti rétegnek már nem kell.
Amikor nejem új telefont akart, először Galaxy mini volt a kiszemelt, de rövid időn belül váltott: fehér, kicsi telefont akar, de iPhone és Samsung kizárva, mert mindenkinek az van.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2014.07.25. 15:12:55

@okostojas007: még mindig nem tudom Te miről beszélsz — amit itt magabiztosan állítani akarsz azt úgy valami kézzelfoghatóval alá is kéne támasztanod, nem? ha úgy érzed tudod is, akkor objektíven rukkolj elő szépen a tényekkel, ha meg nincsenek ilyenek, akkor meg ne okoskodj légyszíves, mert arra senki se kíváncsi.

2014.07.25. 15:40:52

@holex: azon kivul, hogy szerinted mindenki hulye, aki kritizalni mereszelni a szent almat, mondj valamit a fentebb emlitett problemakra, ha kell, tudok mondani meg parat: unity game engine, amint elfogyott a memoria, az oprendszer omlott ossze (azert ezt 2014-ben nem elvaras egy oprendszertol), az almasok 90%-a tiltja a flasht a bongeszoben, szinten a stabil mukodes ismerve, es ott is csak JOBB esetben omlik ossze a bongeszo, rosszabb esetben viszi magaval a gepet. Az XCode compiler jobban kozelit egy random generatorhoz, mint egy rendes compilerhez, es persze csak ezt erolteti az alma. Egy sima eger installnal gep ujrainditasa 2x.. vissza a 90-es evekbe. Mutass rajta egy stabil, jol mukodo SVN klienst, ami nem akad ossze az xcode-al es sajat magaval (es nem kell terminalban szarakodni az elso checkout-nal). Az a baj lehet, neked jol fut az a 2 jatek amit futtatsz, meg esetleg inditasz egy photoshopot(talan ez, meg meg 2-3 program ami stabilan futott), de aki nem csak ezt a par programot akarja futtatni, az megszivta. A programok jo resze instabil( akar csak egy sima skype), ami nem lenne akkora gond, ha rendszeresen nem omlasztana be az OS-t is. Ugyhogy fenntartom az allitasom. Az OSX kb a win 2000 szintjen van stabilitasban.

GyMasa 2014.07.25. 15:56:58

@igazi hős:
Mondjuk kezdjük azzal, hogy naluk a PC soha nem olyan volt, mint a többi gyartonal.
Aztan ott van az iPOD, ami jol nezett ki (a lekerekitett teglalapon kivul is) es sikerult vele az Applenek egy mukodo mp3 lejatszot piacra dobnia. Olcso nem volt, de ellenben mukodott.
Az akkoriban kaphato mp3 lejatszok sem szepek nem voltak, sem igazan hasznalhatok.
(mondjuk a hasznalhatosagnak igen sokat artott a MS es a zenei lobbi altal eroltetett, amugy teljesen kontraproduktiv masolasvedelem, illetve a szokasos MS ut, hogy ratelepszenek egy szabvanyra, es utana lassan inkompatibilisse teszik a sajat megoldasukat az eredeti szabvannyal.)
Nekem meg mindig megvan a G5.5-os iPOD-om, ami mar 7 eves, es meg mindig mukodik.
Aztan ott van, hogy Jobsnak sikerult eloszor letorni a zenelobbi szarvat a vedelem nelkuli mp3-mal.
Aztan ott van a Macbook Air is.
Az Unibody haz.
A muanyagok helyett femek hasznalata.
Meg az iPAD.
Meg a retina display.
Ja, meg az is, hogy az egesz iparag ugy altalaban az o "nem innovativ" otletei utan megy.

safranek 2014.07.25. 16:00:38

"Az Apple nevével a lószart is el lehet adni" a Microsoftéval is. :D Nem csak a mobil cuccokra gondolok!

2014.07.25. 16:11:57

@holex: ok, tehat erved nincs, de mindenki hulye... ennyi tellett az almasoktol ma :)
nulla teny, nulla erv, csak a problema felveto fikazasa, ez a szokasos almas modi.
innen azert az is kiderult, hogy fogalmad sincs, mirol irok, es az iphone-od mogul probalod megvedeni az osx-et, mert olyat max kiallitason lattal, de el kell, hogy keseritselek, az iOS != OSX.

2014.07.25. 16:15:29

@GyMasa: egy darabig utanuk ment az iparag, most meg ok mennek az iparag utan, de nagyon.
lasd: kijelzo meret, ertesitesi rendszer stb.. Most mar ok futkaroznak a tobbiek utan. Ez persze nem azt jelenti, hogy iden ne jelenthetnenek be valami ujabb attorest, de az elmult 2 evben nem sok minden tortent, a tobbiek elhuztak.

GyMasa 2014.07.25. 16:25:11

@okostojas007:
Az, hogy ki megy ki utan, szerintem teljesen lenyegtelen, es semmi koze nincs az illeto ceg innovativitasahoz.

GyMasa 2014.07.25. 16:31:24

@okostojas007:
Es, mielott eljonnel az esetemben is az "Apple fanatikus" dumaval, el kell, hogy keseritselek.
Az egyeduli Apple termekeim egy 2010-es iPOD nano es a fent emlitett G5.5.
A gyereknek vettem par honapja egy iPhone 4S-t, mert o azt szeretett volna.
SONY okostelefonom van.
Lenovo notebookom
Maganak rakom ossze az otthoni PC-met.
NINCS tabletem (es nem is lesz)
Windows7-t es Ubuntu linuxot hasznalok.

Lopez de Futastan y Ramodon 2014.07.25. 16:31:57

@okostojas007: 2 év alatt nem fagyott le az OSX az iMac-emen, napi 12 órában melózott. De lehet, csak én vagyok béna és le kellett volna fagynia a kis mocsoknak.

Ez a melód egyébként, az Apple fikázás?

2014.07.25. 16:35:12

@GyMasa: en nem irtam, hogy apple fanatikus vagy
azt irtam, hogy szerinted az apple utan megy a techvilag, en erre azt irtam, hogy 2 evvel ezelottig igy volt, most szerintem nem igy van

2014.07.25. 16:36:27

@Lopez de Futastan y Ramodon: mint fentebb irtam, kerdes, mit is csinalsz rajta? a "melozom" eleg tag fogalom a szovegszerkesztotol az autocad-ig...

Lopez de Futastan y Ramodon 2014.07.25. 16:40:56

@okostojas007: Photoshop, Blender, Lightwave, Unity3d, xcode, monodevelop - ezek általában egyszerre megnyitva, dög nagy fájlokkal. Ezen kívül egy rakás 3d-s app, képszerkesztők, web eszközök, stb. De gondolom pont rosszak vannak fent a fagyáshoz.

2014.07.25. 16:41:16

@holex: mert miert is? ki vagy te? apple support? irtam konkrtumokat, de ha erdekel melyiken mi fagyott: flash = apple mini, unity game engine: mac book, eger installalgatas: mac pro, es Logitec wireless eger. SVN kliens, az osszesen kinlodas, XCODE, az osszesen kinlodas.
1. a specifikacio teljesen mindegy, az OSX-nek illene minden eredeti mac gepen rendesen mennie
2. az oprendszer szinten, hiszen 20 eve hallgatja az ember, hogy ez a tuti (en eloszor meg a 68040-es motorola gepeken talalkoztam vele, akkor meg tenyleg jobb volt, mint a win), ha nem tudod mirol beszelek, akkor lehet van vagy 15-20 ev kozottunk es egy gyerekkel beszelgetek.
3. milyen step-by-step et varsz egy random fagyo oprendszerhez? nezz meg 30 flash-es oldalt es lass csodat?

Lopez de Futastan y Ramodon 2014.07.25. 16:42:49

Meg persze háttérben egy rakás social networking progi.

I_Isti 2014.07.25. 16:46:03

Hú, itt mindenki szakértő...

GyMasa 2014.07.25. 16:53:05

@okostojas007:
...en nem irtam, hogy apple fanatikus vagy...
Meg nem.
Nekem meg nem.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.07.25. 16:58:55

Itt tessék abbahagyni a személyeskedést és a témára szorítkozni! A következő megmozdulás után baráti tüzet fogok nyitni egyes hozzászólásokra, de akkor már visszamenőleg is, mert már most is túllépte a határt pár hozzászóló.

holex, okostojás007 rátok ez különösen vonatkozik!

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.07.25. 17:01:44

Holextől két hozzászólás kiműtve személyeskedés miatt. Nem szeretném az időmet ezzel tölteni, több önmérsékletet kérek!

2014.07.25. 17:03:14

@Lopez de Futastan y Ramodon: nem, jok vannak, meglepo, hogy nem borul meg :)
irtam is fentebb, nekem unity-vel rendesen fagyott, mikor egy komolyabb textura muvelet(atlas generalas) elkezdte zabalni a memoriat. megallt az cursor, megallt az eger, megallt a kep, es utana se kep se hang, csak a hard reset segitett.
Ezek szerint valaki valamit javitott azota, ez kb fel eve volt. Kulon kinos volt, hogy a workflow-t kellett bemutatni, de az 5. fagyas utan mar a megrendelok is csak rohogtek, vegul ugy lett megoldva, hogy tobb atlasra szedtem a cuccot es tobb lepcsoben generaltam.

2014.07.25. 17:04:35

@pushalias: okes, bar en asszem igyekeztem, de tobbet nem irok neki

2014.07.25. 17:06:00

offtopic:
@Lopez de Futastan y Ramodon: ha meg itt vagy, ajanlhatnal egy MUKODO svn klienst ami legalabb annyira jol megy, mint a tortoise win-en. nagy szuksegunk lenne ra :)

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.07.25. 17:07:54

@okostojas007:

Respect a hozzáállásért.

Közben visszanézve holex mester hozzászólásait még két mesterműve ment a levesbe, és mivel ezzel túllépte a napi limitet, egyben egy nap pihenőt is kapott.

jtrencsenyi 2014.07.26. 12:34:42

Nálam az évek alatt így nézett ki a munkára használt OS-ek alakulása: AmigaOS->Win valemennyi verziója 95-től 7-ig->Linux->OS X. Mindegyiket legalább 4 évig használtam és messze az AmigaOS-t szerettem a legjobban, de az ugye már a múlt. Viszont stabilitásban, használhatóságban, felhasználóbarátságban, tehát úgy általában az OS X nálam messze megelőzte a konkurenseket. Egyszerűen csak működik rendesen és nem kell vele foglalkoznom. Megvan minden rá, ami a munkámhoz (játékfejlesztő vagyok) és a magánfelhasználáshoz kell. Stabil, "nem kér enni".

Wildhunt 2014.07.26. 13:05:30

Sanos ez mindaddig igaz, míg nem próbálsz úgy programozni, hogy custom hardware-re is szükséged van. Mindeddig a Windowson kívül nem találtam egyetlen rendszert sem, ami a vezérelni kívánt készülék felcsatlakoztatásától ne kapott volna azonnal sikítófrászt. Az OSX nemes egyszerűséggel összeomlik, a linux különböző verziói meg esküdnek rá, hogy értik, pedig dehogy, a Windows meg max elhajt a francba, míg helyre nem reszelem a drivert. Utána viszont bárol, bármilyen gépe@jtrencsenyi: n működni is fog - Windows alatt.

Wildhunt 2014.07.26. 13:07:51

Bocs az elgépelésekért.

jtrencsenyi 2014.07.26. 17:21:16

@Wildhunt: Milyen custom hardware-t dugtál az OS X-re, amitől elhasalt? Mi jelenleg iOS-re, Androidra, WP8-ra és Blackberry 10-re fejlesztünk. A WP8 kivételével mindent OS X alatt csinálunk, millió féle hardverrel. Nekünk még nem volt ilyen gondunk. Pontosan ezért lennék kíváncsi, hogy milyen hardverrel fektetted ki az OS X-et...
Az elgépeléssel, meg ne törődj! ;)

Wildhunt 2014.07.26. 17:50:12

PLC-PLCC alapú háát, robotnak még nem nevezhető, tehát mondjuk úgy, hogy automaták. USB, vagy RS portokon kommunikálnak a PC-vel, majd hálózaton vitatják meg a munka eredményét. Linuxon standard probléma volt, hogy képtelenség olyan vezérlőközpontot összeállítani, ami legalább a gyakoribb disztribúciókkal egyformán működne. Az OSX-szel meg belefutottunk abba, hogy a custom drivereket, hogy is mondjam, nem kezeli túl szívesen. Biztosan megoldható, de a befektetendő munka nem igazán arányos a várható eredménnyel. Windows-on meg működik. Ha meg a Win7-ben benne marad a driver compatibility mód a bétából, akkor még jobb lenne.

2014.07.31. 14:06:32

@jtrencsenyi: jo neked, mi probaltunk ceges szinten atallni (eloszor 1-2 geppel), katasztrofa volt. OSX borulgat, sima usb-s hangkartyatol az eger driveren at mindig gond van valamivel, feladtuk. (arrol nem is beszelve, hogy konzolfejlesztesnel altalaban ugyis kell a windows). Sajnos viszont neha kell (mert ugye almas telefonra mashogy nem lehet), barmilyen JOL mukodo SVN kliensre nyitott vagyok :)

2014.07.31. 14:07:13

@jtrencsenyi: ok, probald NDS, 3DS, Wii, PS3, PS4, XBOX-ot :) megnezem melyik fog menni

jtrencsenyi 2014.08.01. 11:55:36

@okostojas007: milyen gép volt, amire hangkártyát dugdostatok?
Nyilván megköti az ember kezét, hogy mely platformon elérhető az adott célplatform fejlesztői környezete. Mi Unity-vel dolgozunk, így maga a fejlesztés folyhat simán OS X-en, csak a "végleges" fordítást kell adott esetben Windows alatt végeznünk, ha tesztelni akarunk a vasakon. Nálam pl. azért fut virtualizálva egy Windows 8.1 az OS X alatt, hogy tudjak WP8-ra is fordítani.

jtrencsenyi 2014.08.01. 12:00:06

@okostojas007: a fenti módszer működik az általad felsorolt platformokon is. Egyébként van kiadott GBA játékunk, aminek a demo verzióját még Linux alatt fejlesztettem. Aztán a végleges verziót már egy másik kolléga csinálta, ő Windows-zal dolgozott. Szóval nem olyan lehetetlen ez az átjárás a platformok közt, csak meg kell rendesen ismerni az adott platformot, a lehetőségeit és a hátrányait is. Nekem messze kevesebb napi problémám van az OS X-szel, mint a Windows-zal volt. Pedig mindegyiket használtam/használom már legalább 5 éve, nem arról van szó, hogy még nem jöttek elő az OS X nyűgjei. De biztos van olyan terület, ahol nem ez a jó választás.

jtrencsenyi 2014.08.01. 12:01:46

@Wildhunt: na, ja! Így már érthető, hogy miért maradtatok a Winnél. :)

2014.08.01. 12:50:04

@jtrencsenyi: ok, de ha mindenkepp win-t kell feltennem, (meg akad jopar stabilitasi problema meg az OSX-el, pedig volt amigaskent nagy remenyeket taplaltam iranyaba), nem latom ertelmet vele kuzdeni. A hangkartya vmi usb-s volt, termeszetesen a rapakolt eszkozok win-en jol mukodtek mind.

jtrencsenyi 2014.08.02. 15:49:38

@okostojas007: én nem akarlak meggyőzni, hogy használd azt! Csak annyit mondtam, hogy az én munkakörnyezetemben, arra amivel én foglalkozom sokkal kényelmesebb, kevésbé problémás az OS X, mint a Windows volt. Ez nem azt jelenti, hogy másnak is ez a legjobb választás.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása