WinMagazin

Aki azt hinné, hogy a közelgő E3 legalább időlegesen elzárná az xboxos bejelentések útját a még tökéletesebb show érdekében, az teljesen téved. az Xbox csapata egy egszerű blogbejegyzésben tette nyilvánossá, hogy konzoljaik alkalmazáskínálatát 25%-kal növelnék. Lehetőleg a nyár végéig. De hogy Magyarországon ez mit jelent? Ez persze már más téma.

MiniGuide_Twitter_620.png

TV + integrált Twitter = tökéletes páros?

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy képes vagyok beülni a TV elé egy show-t vagy sorozatot nézni egy telefonnal vagy tablettel a kezemben. A cél összetett, check-in-elés /TVtag/, infók keresése vagy egyszerűen csak beszélgetés, posztolás, de a lényeg a következő: megosztom a véleményem a műsorral kapcsolatban. Persze  nem vagyok ezzel a szokással egyedül (a bekezdés eleje egy költői kijelentés csupán), és erre már többen felfigyeltek, hiszen az ilyenkor kézben maradó mobil kütyük nagyon jó eszközöket adnak az egyes műsorok népszerűségét monitorozó cégek kezébe. És természetesen mindig könnyebb a már meglévő dolgokat használni, mint újakat létrehozni az ilyen piackutató cégeknek, ezért elindult a közösségi médiák között egy harc a legmegbízhatóbb adatszolgáltató címéért. A két nagy ellenfél a TV-s tartalmakra specializálódott közösség médiák (például a TVtag) és az egyszerű posztolási és tartalomelérési szolgáltatásairól híres, sokkal általánosabb Twitter. (Hozzátenném, hogy jelenleg utóbbi áll nyerésre, ezt mutatja az is, hogy az Eurovízió után az első „nézettségi adatokat“ a #joinus hashtaggel elküldött tweetekről kaptuk, míg a tényleges, pontos nézettségi adatok csak hetekkel később érkeztek meg.) 

És most az Xbox is a Twitter mellé áll egy egyedi, integrált Twitter TV-s megoldással. A dolog több részből áll össze. Az egyik a OneGuide integráció, ami annyit jelent, hogy a OneGuide a tartalmakhoz csatol egy hashtaget is, így például könnyen megtudhatjuk, mit néznek éppen az emberek vagy mi is csatlakozhatunk hozzájuk. A másik szolgáltatás a TV Mini Guide-ban van, ahol az ember TV nézés közben elolvashatja a műsorral kapcsolatos tweeteket, a hashtagek és a hivatalos Twitter csatorna tweetjei alapján összerakva. Ezeket akár retweetelhetjük vagy favorite-elhetjük is. Ezzel sok ember álmát váltották valóra, hiszen a közösségi média használatáért már le se kell vennünk a szemünk a képernyőről! ;)

Új alkalmazások! Tömege?

Emellett több, mint 45 új alkalmazást is bejelentettek (a teljes listát az E3-on teszik nyilvánossá). Pontos dátumok nincsenek, de a nyár végéig nagy részük elérhető lesz. A teljes listától megkímélném az olvasókat, csak a legérdekesebbeket írom (kiemelve a magyar régióval is elérhetőket):

  • Comedy Central
  • Filmbox Live
  • Fox Play
  • FoxNow
  • HBOGo (XB1 verzió)
  • iHeart Radio (XB1 verzió)
  • KDrama
  • NBA (XB1 verzió)
  • NHL
  • Vevo (XB1 verzió)
  • VH1
  • Vine
  • Watch ABC

Igen, 3 alkalmazás magyar régióba! Nem vitték túlzásba a jótékonykodást (bár remélhetőleg a szeptemberi magyar XB1 Live megjelenésével sok XB1-os appot köszönthetünk majd...). Ellenben jó hír, hogy júniustól mindenki szabadon, Gold előfizetés nélkül elérheti az összes alkalmazást!

Ti milyen speciális magyar (vagy külföldi) alkalmazásnak örülnétek Xbox-on? RTL Most? MinDigTV? Index? WinMagazin? :)

Forrás: Xbox Wire

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr896278614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vacsi 2014.06.05. 11:12:26

HBOGo jöhetne, és 360-ra is (Amerikában volt eddig is), kicsit kényelmesebb lenne azon nézni az aktuális Game of Thrones részt, mint a tabletes verzióval.

azigazsagoszto 2014.06.05. 17:19:05

Download more RAM app, az androidos telomon megelégedessel használom! Tényleg gyorsabb tole a rendszer

Vacsi 2014.06.06. 11:36:51

@azigazsagoszto: az azért megvan, hogy a cikknek köze sincs a telefonokhoz?

azigazsagoszto 2014.06.06. 13:06:12

@Vacsi: Ki beszélt itt telefonokról?

Vacsi 2014.06.06. 13:50:32

@azigazsagoszto: leginkább te: "az androidos telomon megelégedessel használom". Ha csak trollkodni szerettél volna, akkor szép volt.

azigazsagoszto 2014.06.06. 13:52:15

@Vacsi: Tudod, néha a cikk végén szokott lennie egy kérdés, amire lehet válaszolni kommentben. "Ti milyen speciális magyar (vagy külföldi) alkalmazásnak örülnétek Xbox-on?" Remelem hogy megtanulsz olvasni :)

Vacsi 2014.06.06. 13:54:54

@azigazsagoszto: pont ez az, Xbox-on. Miért kéne rá egy telefonos/tabletes (kamu) alkalmazás?

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása