WinMagazin

És ezennel elérkeztünk a 30 alkalmazást bemutató sorozatunk végére. Mindenféle további bevezető nélkül csapjunk is bele a lecsóba és lássuk az harmadik tíz programot.

NIKTérkép

Leírás: Az Óbudai Egyetem összes létesítményén kívül a környező üzleteket és vendéglátó egységeket is tartalmazza - nem csak Óbudán, Józsefvárosban, de még Székesfehérváron is! Ha nem tudod hogyan juss el az órádra, vagy unod már azt a pár helyet, ahol enni szoktál, akkor ezt pont Neked találták ki. Rákereshetsz épületkódokra, leendő kollégiumodra, de akár az ízlésednek megfelelő étkezdékre is.

Annak ellenére, hogy rétegigényt, az Óbudai Egyetem hallgatóit, elégít ki a program, mégis kiemelkedik a mezőnyből. Mind a kivitelezés, mind a tartalom példás. Átgondolt, használható felület párosul rengeteg információval. Azon kevés programok közé tartozik, ami kihasználja a csempés felület nyújtotta előnyöket is.

Verdikt 8/10

Vércukor notesz

Leírás:A program a vércukormérés adatainak tárolására alkalmas. Több személyt lehet felvenni. A pácienseknek egy napi adatait lehet tárolni, mellyekből egy következtetést von le a program.

Nagyon hasznos alkalmazás lehet mindazoknak, akiknek fontos, hogy nyomon kövessék a vércukorszintjük változását. Erre egy jól megírt program tökéletes segítséget nyújthatna. Ez sajnos nem. Mivel minden egyes adat felvitele után kilép. Ráadásul a felülete is csúnyácska, nem eléggé átgondolt és messze nem optimalizált. Kár érte, mert az ötlet szinte könyörög egy normális megvalósításért. (Ráadásul „mellyekből”? Tényleg?)

Verdikt 2/10

vercukornotesz.2.jpg

Szóvadász

Leírás: Faék egyszerű szókereső játék, egyetemi féléves feladat volt. :)
3x3-as, 4x4-es, vagy 5x5-ös táblázatban kell szavakat megtalálni, a játék menti a jelenlegi állást, így ott lehet folytatni ahol abbahagytuk és az eredményt meg lehet osztani más telepített Windows Store alkalmazásokkal.

Ahogy a leírás is hangsúlyozza, egy egyszerű kis játékról van szó (és respect az őszinteségért :) ). És tényleg az, viszont gyors és a funkcionálisan egyszerű grafika előnyére válik a programnak. Egyetlen negatívuma, hogy nem bővíthető a szólista.

Verdikt: 7/10

Sideop

Leírás:Egyszerű és egyben gyors videó lejátszó.

Valóban egyszerű és gyors kis videólejátszó, amiből kifejezetten hasznos kis program is lehet, ha az olyan alap feladatokat is képes lesz megvalósítani, mint a teljes képernyős lejátszás (nem kicsit zavaró a szürke keret), a feliratok kezelése vagy az olyan alap funkció, mint az előre/hátra tekerés. Viszont amit már tud, azt gyorsan, erőforrásokat kímélve tudja.

Verdikt: 5/10

sideop.1.jpg

Mobil Kisokos

Leírás: Az első Mobil Kisokos, ahol információt kaphat a környékbeli vállalkozásokról.
Ne Ön keresse a cégeket, illetve az aktuális akciókat, hanem a cégek keressék meg Önt!
Az alkalmazás használatával Ön a legközelebbi helyekről, akciókról információt kap.
Így nem kell naphosszat böngészgetnie, keresve a legjobb helyeket, akciókat.
Mi hasznos információkkal látjuk el, a közelben lévő vállalkozásokról.
Aktuális ajánlataikat, akcióikat időben megismerve kihasználhatja a bennük rejlő lehetőségeket.

Az egyik legkomplexebb alkalmazás a 30-as listán. Ha a mögé került adathegy nagy és naprakész lesz, akkor valóban hasznos és használható lesz. Egy komolyabb design után még szép is lehet. Ami nagy előnye, hogy komoly szükség van ilyen programokra és ráadásul multiplatform is, sőt lehetőséget biztosít a cégeknek, vállalkozóknak, hogy a saját adataikat felvegyék a rendszerbe. És ez kulcsfontosságú lesz, mert jelenleg még viszonylag kevés a tárolt információ. Pár apró javítás és egy teljes redesign után simán 9/10.

Verdikt: 5/10

Szeret-e a kedvesed?

Leírás: Ennek az alkalmazásnak a segítségével könnyedén választ kaphat a legfontosabb kérdésre, amit valentin napon feltehet. A jólismert szeret nemszeret játék modern változatát mindenkinek ki kell próbálnia, aki ráakar találni az igaz szerelemre.

Ez is az értelmetlen alkalmazások egyik, ami tulajdonképpen nem csinál mást, mint számítógépen emulálja a gyerekek sziromtépkedő szeret-nem szeret játékát. Kattintgatunk a szirmokra és változnak a válaszok. Ennyi. Nem több. Ráadásul a szirmok száma is 10-ben lett limitálva.

Verdikt: 2/10

resourcr 4-TIME Pro

Leírás:Resourcr 4-TIME Pro „The APP that works for you!”.
This application is a personalized version of Resourcr 4-TIME web application which is a complex, enterprise, time- and resource management software by Info-Frame Ltd.
Install the free Resourcr 4-TIME Pro application to keep track of your daily activities from time to time on your Windows Tablet.
Download the quick and easy Resourcr 4-TIME Pro application for free to manage yourself effectively!

Egyszerű és használható alkalmazás lenne a Resourcr 4-TIME websitehoz. És a segítségével natívan, az alkalmazáson keresztül menedzselhetnénk a felvett erőforrásainkat. Mivel azonban a program képtelen volt kapcsolódni a szerverhez, erről érdemben nem tudnék nyilatkozni. Maga a kivitelezés, amennyi látszott belőle, szép és átlátható. És az eszközökön átívelő szinkronizálás egy hasznos alkalmazás képét vetíti elénk.

Verdikt 5/10 (megelőlegezve, hogy hamarosan működni fog a kapcsolat)

resorcr.1.jpg

City Darts Time Attack

Leírás: City Darts Time Attack let's you learn the location of big cities. You'll have find and click on a city, but you only have a satellite map with no labels, and only 20 seconds for each city.

Jópofa ötlet, ami visszahozza az általános iskolás földrajzórai élményeket, amikor vaktérképen kellett megtalálni a városokat. Itt szerencsére többféle térkép közül is választhatunk, amivel egyúttal változik a feladatok nehézsége is. Mivel az irányítás billentyűzet és egér párossal nehézkes, így a kezdeti 20 másodperc sokszor kevés. Viszont érintőképes eszközön játszva kifejezetten szórakoztató. Sajnos a program viszonylag kevés információval lát el minket induláskor és a megjelenítés is helyenként érdekes (például a loopban ismétlődő térkép esetén).

Verdikt 4/10

Curling sport

Leírás:Az alkalmazás segítségével betekintést nyerhetünk a curling sport izgalmaiba. A játékot a számítógépünk ellen játszhatjuk. 8 endből(mérkőzés) áll, minden mérkőzés 8 csúsztatást tartalmaz.

Az itthon sajnos még kevésbé ismert, de borzasztóan szórakoztató sport számítógépes szimulációjára vállalkozik ez a kis alkalmazás. Csak sajnos a kevéssé szép grafikai mellé a valósághűségtől távol álló viszont nehezen irányítható játékmenet párosul. És itt is előjön a már máshol többször szóvá tett probléma, miszerint a játékos pont semmi információt nem kap a program használatáról.

Verdikt: 3/10

curling.sport.1.jpg

IPv!-Calculator

Leírás:A programmal IPv4-es címeket lehet alhálózatokra bontani. Megadott méretű és mennyiségű alhálózatnak kiszámolja az IP címeit és az alhálózati maszkját.

Szintén egy hasznos kis alkalmazás lenne, ha olyan alapvető dolgok kijavításra kerülnének benne, mint a kezelhetőség vagy a megjelenítés. Egy ilyen alkalmazásnál kötelezően kellene működnie a billentyűzetről való vezérlésnek. És ha a következő mezőre lép a felhasználó, akkor a benne levő tartalom legyen by default felülírható. Ezen apróságok teszik az egyébként jó ötletet kvázi használhatatlanná.

Verdikt: 3/10

Összegzés

Mint láttuk voltak igazán jó ötletek és igazán jó kivitelezések is. Viszont nagyon sok volt a bosszantó hiba, ami miatt egy komolyabb vizsgáról kivágnák a delikvenst, ha ezt adná be. Alapvetően elmondható, hogy sokszor, nagyon sokszor hiányzik a programtervezés lépése, aminek meg kell előznie magát a kivitelezést. És olyan alapvető hibák vannak egyes programokban, amik arra utalnak, hogy szinte semmiféle funkcionalitási teszt nem volt.

Sokan, sokszor azt hánytorgatják fel, hogy kevés a natív Windows/Windows Phone alkalmazás a Microsoft piacterén. Én annak a pártján állok, hogy inkább kevés, de minőségi alkalmazás legyen, mint a más platformoknál megjelent n+sok alkalmazás, melynek nagy része használhatatlan. És a sok alkalmazás között elvésznek a valóban jók. Mert az tény, hogy sok jó magyar fejlesztő van és sok jó alkalmazás is készült. Akár az egyszemélyes lelkes fejlesztőkre gondolok, akár a komoly munkatársi bázissal rendelkező fejlesztőstúdiókra. Viszont az igényes munkák elvesznek a kevéssé igényes alkalmazások tengerében. Nagyon szép és dicséretes ha egyre többen és többen éreznek magukban affinitást arra, hogy megvalósítsák az alkalmazásaikat, és ebben a Microsoft rengeteg módon partner, hisz nagyon sok fejlesztőeszköz ingyen áll rendelkezésre, viszont fontos lenne ha az alkalmazás nem csak többé kevésbé hibátlanul lefutó kódsorokból állna, hanem társulna hozzá egy erős és jól megtervezett design is. És az igényességnek az első pillanattól kezdve végig kell kísérni a fejlesztés. És a program mellett fontos, hogy hogyan szólítjuk meg a felhasználóinkat. A Storeban levő leírás ne legyen tele helyesírási hibákkal, ha angolul írjuk, akkor pedig nézessük át anyanyelvi szinten beszélő személlyel is. A felhasználónak legyen lehetősége megismerni a programot, megérteni a működését.A jó ötlethez párosuljon jó kivitelezés is.

Érdekes volt átfutni ezt a 30 alkalmazást, de a végeredmény borzasztóan lehangoló volt. Nagyon remélem, hogy a következő listán sokkal, de sokkal jobban kivitelezett, értelmesebb és szebb alkalmazás lesz. Hisz vannak ilyenek. Nem is kevés.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr1006178735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azigazsagoszto 2014.05.22. 17:18:36

Teszteltem én is őket, hát van nehány amitől hányni tudtam volna. A UI olyan ronda volt... De egy pólót vagy bögrét megért :D

Szilunet 2014.05.23. 15:31:42

Nekem nem ért meg annyit, hogy egy bögré-ért vagy egy poló-ért a szabadidőmet ezekre fordítsam. Az 5. után egyszerűen elment a kedvem az egésztől.

Sándor Serényi 2014.05.26. 14:50:27

Sziasztok, örömmel látom, hogy az általunk készített alkalmazás is belekerült a tesztcsokorba. A fejlesztők nevében is köszönöm az észrevételeket!
Egy apró kiegészítés: resourcr 4-TIME PRO használatához előfizetés szükséges (ld. bővebben: resourcr.com), illetve be kell állítani a megfelelő tenant nevet. Ha élő (trial) előfizetéssel rendelkező felhasználó esetén is fennállt a probléma, akkor valószínűleg ez utóbbi volt a gond, ebben az esetben a kommunikáción kell még csiszolnunk.

Létezik az alkalmazásnak egy ingyenes, egyfelhasználós változata, ami resourcr 4-TIME Lite néven megtalálható (mind win8-ra, mind WP-ra), javaslom ennek kipróbálását!

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.05.26. 16:25:54

@Sándor Serényi:

Az olvasók nevében is köszönjük az információkat!

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása