WinMagazin

Tegnap egy éve került ki a Preview állapotból a Hotmail utódja az Outlook.com. Ahogy a Microsoft valamennyi újdonságát és változtatását, ezt is viták kísérik, bár talán ezt a legkevesebb. Az egy év alatt a Microsoft több kisebb-nagyobb frissítést is adott a rendszerhez, került bele Facebook chat és Skydrive integráció is (bár nekem az azóta sem működik), és mostanra szerintem az egyik, ha nem a legegyszerűbben használható online e-mail rendszerré nőtte ki magát.

outlookcom-hero.jpgA nagy eseményről a Microsoft egyrészt közleményt adott ki, amelyben – mi mást is tehetne – egy kicsit fényezi mind magát az Outlook.comot, mind az elmúlt egy évet, benne a javításokat, kiemelve, hogy ők mennyire odafigyeltek a felhasználók visszajelzéseire, illetve aki a tegnapi nap folyamán #OutlookTurnsOne cimkével twittelt, az kis szerencsével outlook.comos ajándékcsomagot nyerhetett.

Fantasztikus év volt. Rengeteget tanultunk, remek visszajelzéseket kaptunk, és továbbra is napról napra dolgozunk azon, hogy a legszemélyesebb és leghatékonyabb levelező szolgáltatást nyújthassuk. Még inkább hisszük azt, hogy az Outlook.com a legjobb választás bárkinek a világon. Úgy gondoltuk, az a legjobb legjobb, ha az egy éves évfordulót azzal ünnepeljük, hogy köszönetet mondunk nektek, a felhasználóinknak, és megosztunk pár visszajelzést az elmúlt egy évből.

Forrás: Microsoft-news
Illusztráció: Paul Thurrott

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr855821872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.19. 12:11:16

A Microsoft mostanában átnevezési mániában szenved. Hotmail helyett Outlook, Skydrive helyett Onedrive.

hekhekhekhekkinen 2014.02.19. 12:41:04

@Online Távmunkás: A Onedrive nem mánia, hanem bírósági kényszer. Minek pofázol bele valamibe, amihez nem értesz?

A témához:

Jó az outlook, de azért még vannak hibái.
Szerencséjére a google időközben egyre szarabb, úgyhogy egyre többen fognak átpártolni.

kombany12 2014.02.19. 12:46:35

outlook elég patent jól használható stb a onedrive pedig ma elindult

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.02.19. 12:50:11

@Online Távmunkás:

A OneDrive-ra átnevezésnek azért mintha nem csak az „átnevezési mánia” lenne az oka...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.19. 14:27:02

@hekhekhekhekkinen: Én vagyok a hülye, amiért a bíróság megengedi az "ég" szó levédetését és megtiltja, hogy felhőszolgáltatáshoz használják? A BKV-t nem fogja beperelni a német cég, miután a Microsoftnak is nekimentek a Metro miatt?
Igazad van, nem átnevezési mánia van, hanem béna névadás.

Mihálykó Péter 2014.02.19. 17:28:35

@Online Távmunkás: ebben az átnevezési mániában 1 év alatt 2 termék vett részt, szerintem ez még tolerálható alacsonyabb memóriával is :D

RTB 2014.02.20. 08:27:44

nekem meg pont ma egy éves az outlook fiókom. Ez volt az, ami miatt elköteleztem magam a windows mint rendszer mellett, és hanyagolom a google accountomat.
A skydrive amúgy nekem még mindig Skydrive.

valaki23 2014.02.20. 08:36:24

Az outlook.com kimondottan jól sikerült, a Win8.1-es kliens is passzent.

eßemfaßom meg áll 2014.02.22. 15:03:37

Az outlook.com-on meg lehet valahogy mondani a spamszűrőnek, hogy kapcsoljon ki a francba, ne kelljen minden második levelet nekem visszapakolni a spamkukából és egyesével hozzáadogatni a beengednivaló mailcímeket?

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása