WinMagazin

Amikor az előző teszt monitorát hozzám vágták, már akkor kaptam egy célzást arról, hogy utána egy érintőképernyős monitor fog következni. Életemben nem volt dolgom ilyennel saját használatra, ezért elég erős várakozás volt bennem, meg persze némi előítélet is, hiszen ha meg tudom érinteni, akkor olyan messze nem lehet majd tőlem. Igaz, vakegér lévén a mostani monitorom sincs túl messze tőlem, de az azért más. Jöjjön tehát a második rész amely nyomokban mélyen elítélendő szexista humort is tartalmazhat.

hu_LS24C770TS-EN_019_Left-Angle-30-Degree_black.jpgAz első meglepetés akkor ért, amikor megérkezett, én meg bevonszoltam a lakásba, és elkezdtem felboncolni a csomagolást. A készülék egy az egyben ott állt a csomagolásban, kiástam a dobozából, és már rakhattam is az asztalomra. Persze ez leginkább azért van, mert elég szokatlan talpazata van a drágámnak, amin előre-hátra lehet döntögetni. Nem mondom, döntöttem én már meg monitort (na, ebből nem jövök ki jól), de majdnem vízszintesre azért még nem. Nem ez volt egyébként benne az egyetlen kicsit vagy jobban szokatlan, szokásomhoz híven pro és kontra felbontásban következzenek a tapasztalatok.

 Kákán a csomót

Igen, szörnyű kötözködések sora fog következni. Tényleg. Kezdjük például azzal, az imént említettem, hogy dönthető, nem is kicsit. Azonban előre nem. A többségnek ez valószínűleg teljesen érdektelen, de például ágyból nézni így nem biztos, hogy tökéletes lesz. Aztán ennek tápegysége van, ezen speciel valóban egy kicsit felhúztam magamat. Rendes monitornak manapság már nem kell ilyen. Igen. van egy olyan tippem, hogy az érintőképernyő miatt volt szükség arra, hogy a tápegység elszeparált legyen, de akkor is. Ezen felül nincs analóg bemenete. Értem én, hogy most már minden ketyerének van HDMI kimenete, de a mi van, ha mégsem?

hu_LS24C770TS-EN_030_Detail_black.jpgAz első igazi gond hogy a gombok teljesen el vannak rejtve, az előlapon semmi sem utal rájuk. Igaz, funkciójuk szinte semmi, tehát hiába lennének öt centisek és előre kitéve, ha alig lehet valamit állítani velük. Ami főleg azért kellemetlen, mert például annak a példánynak az érintő panele, ami hozzám került, elég csúnyán félre volt kalibrálva, és pöppet kellett keresgélnem, mire eljutottam odáig, hogy sikerüljön jól beállítani. Ezen felül én picit hiányoltam hozzá egy távirányítót. Tudom, már megint az én igényeim túl magasak.

Jó vagy nálam édes

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a szokásoshoz képest túl keveset tudok mondani. Az egész ketyere – az iménti apróságokat leszámítva – teljesen logikusan épül fel, és csupa egyéb jóságokat tudok leírni róla, csak éppen annyi. Úgy tűnik, szidni sokkal hosszabban és cifrábban lehet dolgokat, mint megállapítani róluk, hogy igazából jók. Ráadásul esetünkben nagyon. Azért igyekszem szépen túlesni a jóságok listáján.06.jpgKezdjük a dizájnnal. Amilyen egyszerű, olyan szép. Tényleg. A teszt végén szokásomhoz híven lesz egy galéria, érdemes végignézni. Nem viccelek. A hétköznapjaimon otthon nyúzott kijelzőm is szép, és fontos szempont volt a vásárlásakor, hogy szép, de ez tényleg nagyon szép.

Persze nem elég, ha szép, hiszen ez egy kijelző, tehát annak is jónak kell lennie. Márpedig jó. Állítólag 3000:1-es kontrasztaránya van, amit én azért sem akarok elhinni, de tény, hogy nem tudtam nagyon belekötni. Az 5 ms-os válaszidő miatt játékokhoz csak némi kompromisszumokkal lesz jó, ám ez a készülék messziről sugározza magáról, hogy ő inkább multimédiára született, arra meg éppen jó. A korábban említett nagy (majdnem 180°-os) betekintési szögről jut eszembe, hogy mint említettem, egészen keményen hátra dönthető, és ami fontos, hogy eközben egyetlen reccsenés vagy súrlódás sem hallik, és túl nagy erőfeszítés sem kell hozzá. Cserébe sajnos a taperolástól is hajlamos megdőlni (itt egy szexista poén az öncenzúrázás sorsára jutott), illetve sajnos néha megadja magát a gravitációnak, vagyis a megdőlést hajlamos folytatni az után is, hogy már abbahagytuk a döntést.

hu_LS24C770TS-EN_022_Detail_black.jpgAz előző tesztpéldány beépített hangszóróitól japán katonákkal álmodtam, ezzel ilyen gondom nem volt, sőt. Nagyon szeretném, ha az átlagos kütyübe legalább ilyen hangszórókat tennének bele. Egy szóval sem mondom, hogy HiFi minőséget adna, de legalább eljut a nem olyan zavaróan zörgő sípláda szint fölé éppen annyival, hogy az ember ne csak elviselje a hangzását, hanem meg is szeresse. Ez nálam egy nagy jó pont még akkor is, ha a kipróbálás után rutinból dugtam rá az aktív ládára.

Tipi-tapi dínó

Következzen a lényeg, vagyis hogy mi a fenére is jó az az érintőképernyő, meg hogyan csinálja, és hogyan működik a dolog a hétköznapokban. Kezdjük a hogyan csináljával. Van egy USB bemenet a jószágon, vagyis szépen össze kell kötözni egy USB madzaggal a pécét és a monitort. Nagyjából ennyi. Ehhez is van telepítőlemez, valamivel egyszerűbb beindítani, mint az előző tesztalanynál. Cserébe van egy program, amivel lehetne a pécéről elérni a mindenféle vezérlő funkcióit, na az nekem ba nem működött igazán. Igaz, voltaképpen nem is volt rá szükségem. A cucc automatikusan vált a bemenetek között vagyis ha kihúzzuk az egyiket és bedugjuk a másikat, nem kell gombot nyomogatni. Hangerőt szerencsére sokszor nem kellett váltanom, a kalibrálást is csak egyszer kellett megcsinálnom, tehát olyan nagy hiányérzetem ettől nem lett, sokkal linkább hiányzott egy távirányító erre a célra amikor éppen filmet néztem akár pécéről, akár tévén.

hu_LS24C770TS-EN_038_Dynamic_black.jpgAz érintőképernyő használata meg olyan, mint egy tabletnél, azt leszámítva, hogy valamiért pécéről használva a kijelző felületének szélét nem használja kijelzésre a termék. Nem tudok biztosat, hogy miért, és sehol sem találtam rá megoldást, cserébe olyan nagyon nem volt zavaró, egy picit életlenebb volt a kép a kelleténél. Ha az IPTV bement ment, akkor ez a körbe fekete csík eltűnt, vagyis ez valami szándékos dolog lesz. Az én tippem az, hogy ennek van valami köze az érintőképernyőséghez, de hogy miért, arra már tényleg tippem sincs.

hu_LS24C770TS-EN_033_Right-Motion_black.jpgMivel a laptopom nem érintőképernyős, ezért jellemzően a metrós dolgokat nyomtam rá a monitorra, és próbáltam érintőképernyőként használni. A kezdeti bénázást leszámítva ez meglepően egyszerűen, sőt logikusan ment. Nem kicsit szokatlan egy 24"-os kijelzőt napszámban taperolni, de ha megszokod, akkor már nincs benne hiba. Egyszerűen nincs gyorsabb megoldás az app váltásra mint a swipe, és ha ráérzel az ízére, akkor az appok becsukása sem lesz vacakolós. Van egy minimális kényelmetlenség a dolgoban, de otthonra akkor is az érintőképernyő a jövő, ha egyeseknek ettől vértolulása lesz.

Hogy ez az érintős eszköz a monitor lesz-e, az egy másik kérdés. Biztosan lesz olyan, akinek az ezzel járó minimális kényelmetlenség nem lesz minimális, nekem teljesen simán belefért. Valószínűleg még az érintős-nem érintős használat aránya is kialakul, ahogyan nálam is megtörtént. Az első egy-két napban kellett-nem kellett folyton-folyvást taperoltam, aztán ez szép lassan megritkult, sőt volt olyan időszak, amikor szinte el is maradt. Teljesen biztos vagyok benne, hogy hetekig kellene nálam legyen egy ilyen monitor ahhoz, hogy meg tudjam mondani, mi lesz a vége: teljesen elmarad az érintőképernyős használat, vagy pedig beáll egy egészségesnek tekinthető szintre. Egy biztos, mielőtt visszaszolgáltattam, jól le kellett sikálni az ujjlenyomatokat, és a legdurvább nagyjából középen egy lefelé csík volt, meg a szélén voltak még erős nyomok. Jut eszembe, amikor be volt kapcsolva, akkor egyáltalán nem zavartak ezek a nyomok. Semennyire. Akit zavar, az meg majd vagy nem vesz ilyet, vagy rászánja az időt,  hogy pár naponta lecsutakolja.

 

Összegzés

Kéne. Nem hiszem, hogy ennél többet kell mondanom. Ha nem is használtam volna ki az érintős fícsöreit akkor is meggyőzött a minőségével, ami bőven átlag feletti. Az érintős fícsörök pedig maguktól értetődően működnek, nekem azok is jöhetnek. Egy jól összerakott eszközről van szó, aminek szép a képe (és IPTV bemenet esetében sem égnek ki a fehérei, mint az előző tesztpéldányé), a maga kategóriájában a saját hangszóriról is klasszis a hangja, és úgy mellékesen lehet taperolni is. Mondom, hogy kéne. Azonban egy borzasztó nagy hátulütője van neki, mégpedig az ára: 190.000 (azaz százkilencvenezer) magyar forintokért mérik egy átlagos helyen, tehát nem most fog ez elterjedni a magyar piacon. Vagyis kéne, ha adnának nekem egyet a két szép szememért. Addig számomra csak elérhetetlen vágyálom marad, a szerelem meg legfeljebb plátói.

Műszaki paraméterek

Kijelző
Típus Wide Viewing Angle LED Type
Képátló/Képarány 24"/16:9
Fényerő 250 Cd/m2
Kontraszt 3000:1
Felbontás 1920×1080
Válaszidő 5 ms
Betekintési szög függőleges/vízszintes 178°/178°
Színek száma 16,7 millió
Méretek, csatlakozók, csomagolás
Kiterjedés állvánnyal 562 x 374 x 192 mm
Kiterjedés állvány nélkül 562×332×50 mm
Tömeg állvánnyal 5,5 kg
Tömeg állvány nélkül 5,1 kg
Szállítási tömeg 7,2 kg
Csatlakozók 2 HDMI, audio ki, 1 USB
Tartozékok 1 HDMI, 1 USB kábel, CD

A készüléket a Samsungtól kaptuk tesztelésre. Az illusztrációk a Samsung sajtófotói illetve a szerző művei.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr805714175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2013.12.31. 16:56:15

Aki összemaszatolja a képernyőmet, annak letöröm a kezét :-).

Amúgy meg, ergonomikusan elhelyezett képernyő esetén kb egy óra alatt szakad le a kezed ha taperolni akarod. Azaz munkára a jó öreg egér marad, akkor viszont felesleges mellette az érintőképernyő.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.31. 17:19:02

@midnight coder:

Te tényleg úgy képzeled az érintőképernyő használatát, hogy folyamatosan azon van az egyik kezed? Én kipróbáltam, milyen. És te? Nem hinném.

lenoardo999 2013.12.31. 18:27:40

Csak kár hogy 28-30" alatt már nem fejlesztenék. Amúgy leszámítva a helyesírási hibákat és az elütéseket is lehetne érthetőbb a poszt. Vagyis kevesebb szleng, több szakmai észrevétel.

zsoci 2013.12.31. 18:43:50

Ez mind negyon szép, de mondjatok már egy normális felbontású monitort, mert megüt guta,hogy mindegyik csak 1080 képpont a függőleges irányban. Miért nincs 1920x1200 vagy nagyobb felbontású ? A munkához pont nem a baromi széles képe kell, hanem nagy függőleges kiterjedés. Arról nem is beszélve, hogy az 1200-on pont kifér a film alá a kezelőszerv, míg 1080 semmi.

Az, hogy érintő nagyon jó, nekem pont van olyan feladat amire pont jó lenne.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.31. 18:51:30

@lenoardo999:

Neked is lett volna esélyed megírni a szakmai észrevételeidet. :P

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.31. 19:05:43

@zsoci:

Szerintem sokkal zavaróbb, hogy monitor üzemmódban ott a kihasználhattalan fekete „keret” körben a kijelző panelen. Nem is értem pontosan, hogy jött ki a 1920×1080.

pilates (törölt) 2013.12.31. 22:18:22

Kár, hogy nem kell nekem egy ilyen, klassz!

eßemfaßom meg áll 2014.01.01. 09:00:32

@pushalias: Itt ülök kényelmesen a székben hanyatt dőlve a szemem számára pont jó távolságban levő 24' előtt. Ha össze akarnám az ujjammal zsírozni a monitort, minen zsírozáshoz előre kellene hajolnom kinyújtott kézzel. Győzz meg kérlek, hogy ez jobb-kényelmesebb-praktikusabb mint lefektetni a kezem az asztalon tökéletes távolságban elhelyezett egérre és max 10cm elmozdítással minent elérni vele a monitoron saroktól sarokig.

1200p-s monitorom van, engem nem zavar film közben a keret, ugyanis belenagyítok a filmbe hogy kitöltse a teljes felületet. Ami a 16:10 -en kívül van szélen, oda soha egy operatör se komponált még a filmtörténetben érdemi tartalmat, cserébe nem csak egy kis csík a film a monitor közepén.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.01. 09:08:27

@eßemfaßom meg áll:

Neked semmit sem kell kipróbálnod hogy tudd, jó-e, ráadásul mindent tudsz a filmezésről is... nagyon irígyellek.

eßemfaßom meg áll 2014.01.01. 09:59:06

@pushalias: Bár ügyesen a másik poszt alatt válaszoltál erre (melléérintettél?) de csak azért is itt válaszolok rá.

"Cicafiú. A jelek szerint sohasem használtál érintőképernyős monitort, én meg igen. Ezek után elmagyarázod nekem, hogy mit KELETT tapasztalnom. :)"

Leirod, hogy vakegérként a monitorba bujva élsz, evidens, hogy neked nem gond közelről taperolni. De aki nem vak és olyan távolságból bámulja a monitort ahonnan azt kell, annak semmivel nem kényelmesebb minden miatt nyujtózkodni mint az ergonómikus távolságra elhelyezett egérrel interaktivnak lenni. Ennyi. Tableten/telefonon kényelmes a taperolás, mert ott pont ott van az érintőfelület ahol az ember keze.

Azt meg várom, hogy milyen filmtörténeti pillanatról maradtam már le ami a 16:10es területen kívül játszódott. Az, hogy az óceán minkét irányba 100pixellel szélesebb, az nem számít bele.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.01. 10:04:17

@eßemfaßom meg áll:

„Leirod, hogy vakegérként a monitorba bujva élsz”

Tényleg ezt írtam? :)

Cicafiú, még mindig ott tartunk, hogy soha nem próbáltad, de azért tudod róla, hogy milyen. És ahogy elnézem, a filmekről is még mindig jóval többet tudsz azoknál akiknek a filmkészítés a szakmájuk.

eßemfaßom meg áll 2014.01.01. 11:35:13

@pushalias: "Igaz, vakegér lévén a mostani monitorom sincs túl messze tőlem," persze lehet, hogy ezt a szilvesztei kismókus vetette posztra.

Nekem nem kell mindent kipróbálni ahhoz, hogy eldöntsem, alapvetően megfelel-e nekem. Pl nem próbálom ki milyen talpig latexbe bujni és korbáccsal veretni a seggem, pedig van akinek ez bejön és azt se kell kipróbálnom, hogy kényelmes-e nekem egy tölem kartávolságnál messzebb levő monitorhoz nyulni az egér helyett. Ez egyszerű fizika, egy 24'os monitort kb 1m-ről jó nézni, az ember keze meg sacc/kb 70 centi. tehát vagy közelebbről kell nézni mint az ideális (te ezt teszed) vagy folyamatosan hajolgatni, nyujtózkodni kell. Kipróbálás nélkül merem állitani, hogy kényelmesebb egerészni, mint nyujtózkodni/hajolgatni.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.01. 11:48:09

@eßemfaßom meg áll:

Ne vegyük figyelembe, hogy ez csak egy fordulat volt (még szemüveget sem hordok, érted?) de akkor is "vakegér lévén a mostani monitorom sincs TÚL MESSZE tőlem" = "vakegérként a monitorba BÚJVA élsz"? :-D érdekes, azt nem kifogásoltad, hogy már jó pár monitort megdöntöttem...

Az előítéletet szélsőséges példával védeni demagógia.

"folyamatosan hajolgatni" olvasd már el kérlek a cikket...

Már csak azért is, hogy észrevedd, egyáltalán nem írom, hogy ez az ultimate megoldás. Nekem tetszik ez a monitor (ld: "Ha nem is használtam volna ki az érintős fícsöreit..."), ezért elfogadnám, de hogy hosszú távon hogyan használnám arról kétségeim vannak, mint azt le is írtam, csak sajna arra nem lehet szélsőségesen reagálni, tehát figyelmen kívül hagyjátok.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.01. 11:53:27

@eßemfaßom meg áll:

Furdalni kezdett a kíváncsiság, ezért megnéztem, és körülbelül egy méterre van tőlem a monitor, ami szerinted ideális. Az érintős is ennyire volt, és nem rokkantam bele a használatába. Ha egész nap folyamatosan azt taperoltam volna, valószínűleg nem lett volna kényelmes, de erről szó sem volt.

eßemfaßom meg áll 2014.01.01. 12:08:29

@pushalias: a nem belerokkanás és "hű ez de jó, ez a jövő" között (n+1 helyen leirtad már a blogon tipikusan w8metrovédő kommentekben) van egy árnyalatnyi különbség. A fizikai tények adottak, előnye desktop környezetben kereken 0, hátránya meg van. Ennél többen nem akarok a témához hozzátenni, mert nincs mit.

PS.: amiatt elnézést, hogy a vakegérséget úgy értelmeztem ahogy szvsz mindenki más is értelmezné, ha nem az ideálisnál közelebbről bámulod a monitort akkor minek irtad bele a posztba.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.01. 12:21:03

@eßemfaßom meg áll:

Otthonra mindenképpen ez a jövő. Otthon az ember jellemzően tartalmat fogyaszt, és tartalmat fogyasztani az érintőképrnyős cuccok jóval alkalmasabbak, ez a személyes tapasztalatom. "Hogy ez az érintős eszköz a monitor lesz-e, az egy másik kérdés."

"ha nem az ideálisnál közelebbről bámulod a monitort"

Ebből is csak az derül ki, mennyire szubjektív ez az "ideális" távolság, tehát mennyire nincs értelme konkrét távolságot kikiáltani ideálisnak. Szerintem van egy tól-ig határ, ami ráadásul erősen függ az aktuális használattól. Ha szövegekkel dolgozom, az az 1 méter van 80-90 cm is, böngépszésnél jó a kábé 1 méter, ha meg filmet nézek, akkor inkább szeretem 2 méterről nézni.

eßemfaßom meg áll 2014.01.01. 15:17:13

@pushalias: nem értek egyet veled, de ezen gondolom nem csodálkozol

LOWEND · http://lowend.blog.hu/ 2014.01.01. 17:27:33

Overscalinget néztél videokártya-vezérlőpultban?

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása