WinMagazin

A Nokia a múlt hónapban jelentette be, hogy soron következő sajtóeseményüket 2013. október 22-én tartják. Tegnap pedig azt jelentették be, mit jelentenek be 22-én. Egy friss, titokzatos fényképen a cég egy új telefont, tabletet és laptopot tesz közszemlére az alábbi felirattal: "Az általad választott képernyőn kövesd az eseményt".

nokia-teaser.jpg

Már jó ideje fecsegnek egy állítólagos phablet-kategóriájú okostelefonról és egy tabletről, amelyet 1520-nak, illetve 2520-nak neveztek el, ugyanakkor a laptop egy elég különös meglepetés. Látva azt, hogy a Nokia 2009-óta nem jelent meg laptoppal a piacon, nem is mertünk arra gondolni, hogy a cég ismét visszatér az arénába. Most azonban úgy tünik, négy évnyi szünet után készen állnak erre. 

Ami az okostelefont (vagy ha úgy tetszik, nevezzük phabletnek) illeti, az a hír járja róla, hogy Lumia 1520-nak fogják hívni és 6 colos, 1080p felbontású képernyővel száll szembe a Samsung Galaxy Note 3-mal, akárcsak a szintén hírbe hozott  HTC One Max. Jelenleg az egyedüli játékos ebben a mezőnyben a Galaxy Note 3, de a vetélytársak ezt nem hagyják sokáig annyiban.

A tablettel kapcsolatban hallottunk pletykákat korábban, sőt láttunk is kémfotókat és képeket a készülékről. Tudni vélték, hogy Windows RT fut rajta, amelyet egy Qualcomm Snapdragon 800 processzor hajt meg - bőven elegendő ahhoz, hogy villámgyorsan futtasson bármilyen alkalmazást.

Mind a 1520, mind pedig a 2520 áttörés lesz a Nokia életében: a 1520 az első phablet-kategóriájú okostelefonja, a tablet pedig az első Windows-alapú tabletje a cégnek. Jól megnézve a képeket azt látjuk, hogy a 1520 igencsak hasonlít a korábbi Lumia készülékekre, kivéve persze a nagyobb képernyőt. Az összkép jól illeszkedik a megszokott Nokia stílushoz, ami természetesen nem is annyira meglepő. A tablet esetében ugyanez a helyzet, bár kicsit nehéz ezt így kijelenteni, ugyanis nem vagyunk benne biztosak, hogyan kell kinéznie napjaink Nokia tabletének.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy ezek az új készülékek múlt hónap második felében jelennek meg, de aztán kiderült, hogy a leleplezéssel várni kell.

Az október 22-i rendezvényt Abu Dhabiban tartják, ami elég érdekes helyszin egy ilyen eseménynek, ahhoz képest, hogy a Nokia előszeretettel New Yorkban vagy Londonban jelenti be új készülékeit. Ugyanakkor ennek a díszletváltozásnak nincs gyakorlati jelentősége, az a fontos, mit visz magával a finn vállalat ebbe a sivatagi városba.

Forrás és illusztráció: GottaBeMobile.com

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr995562380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.10.12. 08:41:13

a Samsung Galaxy.Mega.ról.mindig elfelejtkeznek.Az 5,8 a kétkártyás,és 6,3as a nagyobb.

valaki23 2013.10.12. 09:32:04

@$pi$: vindóz és vindóz között néha óriási a különbség. Ez most a jó vindóz.

Marengoo 2013.10.12. 11:49:48

A csempewinows pont mobiltelefonra és tabletre való.

$pi$ 2013.10.12. 12:00:49

@valaki23: "Ez most a jó vindóz. "

Eddig mindegyikre ezt mondták.

lobster thermidor 2013.10.12. 15:44:54

@wmiki:

Csak az a kérdés, hogy milyen messzire fog repülni...

dreamhotep 2013.10.12. 16:49:36

mekken vágok-pshoppolok, androidos tablettel netezek, wines nokia telóm van. (igaz a mekk már nem atomstabil mint anno, csak a melóhelyemen megdobtak vele, venni pc-t vettem volna) elég skizo állapot.

valaki23 2013.10.12. 18:27:25

@$pi$: lehet, hogy az MS ezt mondja, de az nem számít. Az számít, hogy a felhasználó mit mond. Én azt mondom, hogy a Windows Phone kurv@jó

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása