WinMagazin

Nemrégiben úgy alakult, hogy pár hónapra külföldre kellett utaznom dolgozni. Egy többnyire túl az Urál folyón elterülő, de önmagát jelentős részben európainak pozicionáló ország fővárosába. Más ország, más mobil szolgáltató, más Store.

WinphoneStore.jpg

Így aztán egy időre kényszerűen búcsút vettem Lumia 820-am telefonként történő használatától, nehogy már roaming-oljak hónapokon át! De hát mi végre is való egy okostelefon? Igen, telefonálni is lehet rajta. Meg sok más egyebet is, nekem most marad a sok más egyéb: a wifi működik az irodában is, a lakásomban is. Minden kiruccanásomat trekkelem a Runtastic-cal, legyen az kóborlás a városban gyalog avagy tömegközlekedéssel, vagy éppen egy laza hétvégi futás. Kis fenntartásokkal működik a Here City Lense is, a térképek feltétel nélkül. Ami szemem elé kerül, arra kattintok, nappali fényben vagy sötétben, a Lumia kamerájának tökmindegy. Játszhatok, olvashatok, csak a mobilitásom szenved némi csorbát, no de sebaj!

Olvasom a híreket a dedikált appokkal, köztünk blogunkét is. Így leltem rá az Adobe Reader megjelenésére. Nosza, hazaérve laptopomon előveszem a cikket, telepítem innen, a linkre kattintva:

StartDownload_640.jpg

A link működik, ahogy illik, minden rendben, ugrunk is tovább:

CannotGet_640.jpg

Jó, jó, tudom, más régió, nekem orrom itt ettől fokhagymás... Szerencsére fényt gyújt a sötét alagútban az utolsó mondat, nosza rajta, ugorgyunk! A saját Otthoni Regiónkba. Én kis naív! Hát nem azt hittem, hogy az Ms-nál tudják, honnan jöttem, hol a hazám? Évtizedes accountom van náluk, nem egyszer vásároltam már telefonomhoz, családi XBox-unkhoz, frissítettem Windows 8-ra, kis Lumiám magyarországi szolgáltatónál röghöz kötött.

Ha nem, hát nem, ugrom tovább:

IsItMyHome_640.jpg

Upsz! Jobbra angol, de balra meg fent... nos, igen, balra meg fent az kazahul van (ha valaki nem ismerné fel így elsőre...). De az én telómról van szó, be vagyok jelentkezve, ott fenn jobbra, ni! Ez az én Home Region-om. Logikus, nem? Itt vagyok, ez a hazám...

Hm, mit mondjak, próba elé állít a kazah nyelv. Mert itt sajnos nemigen segít közel fél tucat szavas helyi szókincsem  (olyanok hogy "kisbolt","fodrász", "vasútállomás", "új" és "nem"). Ez az ország ugyanis kétnyelvű, hivatalosan is (alkotmányilag), meg nem hivatalosan is: ha tudsz oroszul, a kazahok egész országában jól elboldogulsz. 

Úgy tűnik, erről nem hallottak még a Microsoftnál, ha Kazahsztán, hát akkor kazah. Egyértelmű, nem?

Kazakh_640.jpg

Azt ugyan tudják, hogy Kanadában is van két hivatalos nyelv (jó, mondjuk az szomszéd, odáig még ellátni):

WhatLanguage_640.jpgde szegény írek már bajban vannak. Vagy nem véletlenül hirdetnek a nyelviskolák angol nyelvtanfolyamokat Dublinba?

Szerencsére nem először vásárolok a Store-ban, némileg sejtem, mikor hova kell kattintani, s előbb-utóbb helyben is vagyunk (az már csak hab a tortán, hogy az ily kalandosan megszerzett Adobe Reader-emet eddig sehogyan sem sikerült beüzemelnem, de ez nyilván az én balgaságom miatt van).

Belepes_640.jpg

S ha már ilyen ügyes vagyok és eltaláltam, melyik gombra is kattintsak, miután megadtam jelszavamat, megnyílik a Kánaán kapuja:

talagatunk_640.jpg

Itt ugyan már hasznos a múltbéli megtapasztalás, de révbe értem.

Kedves Microsoft! Én nagyra értékelem azon törekvéseteket, hogy mindenkihaz a saját nyelvén igyekeztek szólni. Én viszont nagyra értékelném, ha nekem meg megadatna a lehetőség, hogy kiválasszam, hogyan szóljanak hozzám. Egyrészt. Másrészt meg, ez az anyanyelven való megszólongatás bár remek dolog, de beletapos a provincionális nyelvi fertőbe. Minek nekem nyelvet tanulnom, ha számítógép magyarul beszél hozzám (s már nincs is hely széles e világban, ahol nem számítógépek bonyolítják (?!) életünket). (És hű, de imádom a magyarra lefordított Excel függvények neveit! Meg a magyar nyelvű programok, oprendszerek magyar nyelvű hibaüzeneteit! Igen, tudom, nem én vagyok az etalon. De akkor is...).

Jönnek a számok, milyen szépen bővül a Store választéka. S abba már belegondolt valaki, milyen szépen nőne a windows phone-t választó felhasználók tábora, ha hipp-hopp hozzá lehetne jutni a programokhoz? Hogy belépek a Store-ba, olyan nyelven, amit ismerek vagy a közös nyelven, angolul, s nem hajtanak el, hogy sorry, de a te régiódban még nem, várj a sorodra? Meg ha egyből megérkezne a program a készülékemre, nem csak egy üzenet, hogy minden rendben ugyan, de majd később megkapod a programot, figyeld a postád.

Nem, nem kell másolni a konkurenciát, de nem szégyen megnézni, mi az, amit ők kitaláltak és az egekbe röppintette felhasználóik táborát. Hátha valamit ők (is) jól csinálnak...

Forrás: ,saját kútfő és a megtapasztalás

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr335384592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TheRminator 2013.07.01. 14:01:58

Nem lett volna egyszerűbb a telefonon letölteni? Csak kérdem...

TheRminator 2013.07.01. 14:04:10

Ja és mi baj van az adobe readerrel? Tökéletesen müxik. Skydrivera fel a pdf, majd onnan le. De vannak SD kártyáról is olvasó pdf viverek.

bySubte 2013.07.02. 03:49:37

De, bizonyára egyszerűbb a telefonoról (már ha éppen elérhető a cucc az én régiómban), ennek ellenére azért a böngészős változat nyűgössége megmarad...

bySubte 2013.07.02. 03:53:50

@TheRminator: Én csak kuka júzerként letöltöttem az Adobe Readert, ahogy illik, installáltam, megnyitom és látom, hogy nem látok semmit... Documents - No files available. S eddig nem leltem semmi beállítási lehetőséget. A Skydrive-omon pedig vannak fent pdf-ek meg a memóriakártyámon is. Egyelőre csak ennyi a bajom vele...

Ádám Pintér 2013.07.04. 11:10:34

Egyébként tényleg sokkal egyszerűbb lett volna bepötyögni azt a mágikus 12 karaktert. De ha valaki annyira lusta, azoknak meg ki szoktak tenni egy QR-kódot ami csak is és kizárólag arra jó, hogy a telefonra vigyünk át linkeket, gyorsan :D

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása