WinMagazin

A Prohardver lapcsalád által megrendezett 2013-as Veletech kiállításon több nagy nevű gyártó mellett a Nokia is képviseltette magát. Sajnos a többi kiállítóval ellentétben a finn cég a lehető legkisebb ráfordítással szerették volna abszolválni a feladatot, ennek azonban ára volt.

stand1.pngÉrthető módon engem leginkább a Nokia standja érdekelt volna, reméltem hogy kézbe vehetek egy Lumia 720-at, ám csalódottan kellett konstatálnom, hogy a terveimnek búcsút kell intenem. Ismeretlen okokból a Nokia úgy döntött, hogy mindössze néhány dummy* Lumia 920-at, és két működő 620-as Lumiát hoznak el. Elsőre megpillantva a standot úgy tűnt hogy akár jól is járhatunk, a piros és sárga Lumiák látványa felvillanyozta az embert, csak közelebb érve derült ki, hogy lelkesedésünk alaptalan volt. A makettek azon kívül hogy a készülék méretét és a piros/sárga ház szépségét megmutatták, nem voltak képesek felkelteni a látogatók érdeklődését, így a nap nagy részében üresen állt a terület. Azért is elkeserítő ez a lépés, mert egy ilyen rendezvény a lehető legjobb arra, hogy az érdeklődőknek megmutassa a Nokia a Lumia családot, összehasonlíthassuk közvetlenül a készülékeket, hogy azok is könnyebben döntsenek akik azon gondolkodnak, hogy két hasonló tudású WP8-as Nokia közül melyiket vegyék. 

dummy 920.jpgA teljes termékpaletta helyett azonban egyedül a két Lumia 620 volt kipróbálható, ebből legalább volt kettő (bár az egyik érthetetlen módon elég korán lemerült), de ezek egyébként is megtapogathatóak szolgáltatói üzletekben. Az igazán elszánt érdeklődők persze ezek alapján is véleményt tudtak alkotni a rendszerről, de egy szakmai érdeklődésű közönséget nem lehet ennyivel lenyűgözni, ahhoz mindenképpen több kell. Egy ilyen rendezvényen azok vannak jelen látogatóként, akik aztán a családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek segítenek a készülékválasztásban. Ha a Nokia felkelti az Ő figyelmüket, képbe kerülnek a Lumia modellek másnál is és a láncreakció vége a növekvő piaci részesedés lehetne, ami persze így sincs kizárva, de minden ilyen elszalasztott lehetőség hátráltatja ezt a folyamatot.

*működésképtelen, makett

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr945251620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása