WinMagazin

Egyik kedvenc Microsoft-elemzőnk Paul Thurrott kicsit pipás mostanság, talán ennek köszönhető tőle az az (általunk némileg átdolgozott) mentális atombunkó, amit itt fent a címben szerepel. Mi is az egésznek a lényege? Nos, semmi egyéb, mint amit eddig is tudtunk: a Microsoft az egy és háromnegyed éve horribilis összegért felvásárolt Skype kedvéért (csúnya szóval élve) kinyírja a Messenger szolgáltatást. Na de hogyan? Szomorú bekezdések következnek.

w8skype.png

Ahogy Paul fogalmaz, meglehetősen viharos időszak volt ez az elmúlt három hónap, amióta a Microsoft úgy döntött, hogy a Messengert lecseréli a Skype-ra. Aztán a múlt héten úgy döntött, alaposan belecsap a lecsóba, és bejelentette, hogy még az előtt megejti a cserét, magyarul március tizenötödikétől apránként lekapcsolja a Messengert, hogy legalább egy frissítés erejéig úgy csinálna, mintha a kisebb kihívásokkal küzdő Skype kliensen javítani szeretne. Az biztos, a metrós verziók megbízhatósága, és szolgáltatásaik széleskörűsége legendás. Már amennyiben legendás alatt azok létezését érjük.

Talán ismerik azt a kifejezést, – írja a kissé túlfűtöttnek tűnő Paul – hogy „az ápoltak vezetik a bolondokházát”. Esetünkben szerinte az ápoltak a Microsoft új részlegét vezetik, amelyet történetesen Skype-nak hívnak. Ráadásul úgy vezetik, mintha a redmondi cégnek alig lenne felette befolyása, holott ők adtak ki érte rekord 8,5 milliárd dollárt, és nem fordítva.

Érdekes lenne tudni, ismeri-e Paul Talleyrand Napóleonról megfogalmazott híres mondatát (It was worse than a crime; it was a mistake ~ ez több mint bűn, ez hiba), mindenesetre úgy fogalmaz, ez nem hiba, hanem bűn (angolul beszélő olvasóinktól elnézést kérünk!), és szerinte itt lenne az ideje, hogy a Microsoft a sarkára álljon, és kezdjen valamit hasznosat ezzel a tudjuk, hogy mivel, márpedig szerinte a Skype vezetőinek ötlete sincs, hogyan kezdjenek hozzá.

Paul egyébként részben attól akadt ki (meglepetés! meglepetés!), ahogyan a Microsoft kommunikálta az egészet. A novemberi előzetes után ugye januárban bejelentette, a vártnál kicsit (és akkor ide valami extrém szmájli kéne) hamarabb, vagyis a már említett március tizenötödikén lelövi a Messengert. Ami ugye azért kellemetlen, mert a Skype egy tudjuk, hogy milyen üzenetküldő cucc, és a Microsoftnál (vagy a Skype-nál, mert Paul szerint nem igazán tudni, arrafelé ki a vak és ki a világtalan vezet kit) nem látszik, hogy volna bármilyen titkos vagy nyilvános terv, mi a bánatot kezdjenek márciusig a Skype kliens hibáival.

Amikor ezek után Peter Bright az Ars Technikától arra kérte a Microsoftot, tisztázzák, hogy tényleg jól érti-e, miszerint márciusban vége a Messengernek, megnyugtatták, hogy á, dehogy, ez el fog tartani akár egy évig is. Amiről Paulnak az a véleménye, hogy aki Peternek válaszolt, az vagy nem bontotta ki az igazság minden részletét, vagy saját maga is alultájékozott volt egy kissé. A leállítás ugyanis áprilisig le fog zajlani. Az egyetlen „jó hír” mindössze annyi, hogy ez még csak a Live Messengert használó ügyfeleket érinti, a független szoftverfejlesztők klienseivel egy darabig még elműködget majd a rendszer. Valameddig. Nem tudjuk, meddig, de az sem lesz egy év. Valamennyi idő. Talán olyan három hónap. Érdemes elolvasni erről Mary Jo Foley cikkét.

Ugorjunk át egy bekezdést, amelyben Paul azt ragozza, hogy a Skype mennyire nincs kész, mennyire elfogadhatatlan, és a többi, majd emlékezzünk meg röviden arról, hogy végül két tanáccsal is szolgál a Microsoft számára, amelyek lényegében arra buzdítják annak illetékeseit, hogy dobják a szemétbe a Skype-ot. Ráadásul a cikk kiegészült azzal a finomsággal, hogy Skype (a korábbi beharangozóknak megfelelően)  kiadott egy olyan hírt miszerint a Skype új videós üzenetküldő képességgel bővült – ám ez csak az iOS, Mac és Android kliensekkel elérhető. Vagyis éppen a konkurenciánál. Mielőtt bárki is reklamálna, a windows-os verzió is megkapja majd az új funkciót. Úgy kábé áprilisra. A Windows Phone tulajdonosok meg majd esetleg a WP9-ben, már ha jól értem – teszi hozzá, Paul. Ha pedig mi értjük jól, itt a végén már csak viccelt. Vagy ilyesmi.

Forrás és illusztráció: Paul Thurrott

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr725087878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása