WinMagazin

Heathcliff74, a WP7 Root Tools szerzője nem mindennapi kalandokat élt át a rendszer frissítése után, és mivel volt rá lehetősége, lenyomozta, mi történt, és közzétette tapasztalatait. A történet lényege, hogy a Windows Phone 7.8 egy elfuserált élő lapkával nagy összefogásban igen csúnyán képes elrontani a kedvünket.

Hősünk egy szép napon február elsején arra riadt, hogy jött egy SMS a szolgáltatójától, ami arra figyelmeztette: elhasználta a havi adatforgalma felét. Ilyenkor jól nevelt felhasználó azt mondja, hogy dafuck! mindenesetre meglepődik, mert a havi limit felét elhasználni a hónap első napján egyik álmoskönyv szerint sem jelent jót. Aki meg még egy olyan oldalon is szerzősködik, aminek a nevében szerepel a hekker szó, az rögvest feltöri a Nasa oldalát és szénné bombázza Bagdadot elkezdi tesztelni, mi a rák okozhatja ezt a nem túl elegáns adatforgalmat, ami nyilván az akkumulátort is a kelleténél jobban használja.

bad_tiles (Custom).jpg

Végül arra jutott, hogy van neki egy nem hivatalos Tweakers.net alkalmazása (bizonyos Robert de Veen mesterműve), aminek ha be van kapcsolva az élő lapka funkciója, és ki van tűzve a kezdőképernyőre, akkor az adatforgalom akár a percenként 1 megabájtot is elérheti. Az ok igen prózai, az alkalmazás az élő lapkákat egy olyan aldomainről próbálta frissíteni, ami mostanság nem igazán üzemel megfelelően. Eddig, ha ilyen történt, a rendszer a következő ciklusig nem törődött a dologgal, a 7.8-as frissítés óta azonban nem várja ki a fél órás ciklust, hanem elkezdi hentelni a szomszédokat végtelen ciklusba esik, és újra és újra próbálkozik, ami sajnos nincs jótékony hatással az adatforgalomra. Tulajdonképpen szerencse, hogy alvó módban a Windows Phone kikapcsolja a WiFi kapcsolatot, ugyanis ha nem tenné, csak a túlzott akkumulátor használat lett volna a kiindulópont, tehát kicsit messzebbről indult volna a hibakeresés.

A biztonság kedvéért hősünk letesztelte WP7.5-ös készüléken is a hibát, ám nem sikerült reprodukálni, így egyértelműen egy új keletű hibáról van szó. A feladat ezennel mindenki számára adott. Kedves Robert de Veen: csinálj már valamit azzal az aldomainnel! Kedves Microsoft: munkára fel! Kedves WP7.8 felhasználók: vigyázó szemetek az adatforgalomra vessétek!

Forrás: WP7 Root Tools via Mobility Digest

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr455059856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása