WinMagazin


A helyzet bíztató, de reménytelen

A Windows Phone platform nagyjából 2013 év végéig töretlen fejlődésen ment át. Az év azonos szakaszait figyelve jelentős, akár 100%-os növekedés is megfigyelhető volt. 2014-ben ennél jóval kevésbé rózsás a helyzet. Az eladási számok ugyan továbbra sem csökkennek, ám…

A Windows Phone szép lassan tényezővé válik

Megérkezett a szokásos Kantar WorldPanel Comtech jelentés, amely alapján továbbra is az Androidé a legnagyobb szelet a mobilpiacon, az iOS a második, ahogyan megszokhattuk, azonban a harmadik helyebn új versenyző tűnt fel. Nem teljesen váratlanul, ugyanakkor nem teljesen önerőből. A…

Pletyka: a Facebook felvásárolná a WhatsApp-ot

Pletykák keringenek az interneten, miszerint a Facebook fel szeretné vásárolni az egyik legnépszerűbb és ingyenes azonnali üzenetküldő alkalmazást, a WhatsApp-ot, eddig viszont sem az árképzés, sem tárgyalások nem kerültek nyilvánosságra, viszont a TechCrunch szerint biztos,…

A Sony továbbra sem tervez Windows Phone készülékeket

Úgy tűnik, a Sony álláspontja a Windows Phone-nal kapcsolatban ugyanaz, mint a Sony-Ericssoné volt: majd meglátjuk. A cég mindig is igényes termékeket tett le az asztalra, azonban az okostelefonokat eddig nem vette komolyan. Ebben változás várható a jövőben, ha hihetünk Dennis van…

Woz aggódik, mert mára a Microsoft innovatívabb, mint az Apple

Korábban is hallottunk már olyan híreket, hogy Steve Wozniak (vagy közismert nevén Woz) Windows Phone készüléket vásárolt, és tetszik neki. Ha esetleg valaki nem hallott róla, vagy nem emlékszik rá, április második hetében twittelte Woz, hogy ő bizony vásárolni fog az…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter