WinMagazin


Apple – pénzt a semmiért

A bajok a Dropboxszal indultak, amely végül beszüntette fizetős szolgáltatásait az iOS-en. Aztán az Apple úgy döntött, nem csak a viszonylag kis szolgáltatót próbálja levágni, hanem a Microsoftot is. Jelenleg a kis affér ott tart, hogy az Apple kizárja a Skydrive-ot az iOS…

Tovább fejlődik a SkyDrive

Méghozzá minden értelemben. Mindenekelőtt az utóbbi fél évben mintegy megduplázódott a felhasznált tárterület. Ami már csak azért is izgalmas, mert ez idő alatt már nem a korábbi 25 GB, hanem „csak” 7 GB jár ingyen a felhasználóknak. Nyilvánvalóan ebben óriási szerepe…

Megjelent a SkyDrive Windows Phone 8 készülékekre szánt verziója

Különös módon hosszú ideje hiányzott a Microsoft új generációs mobil operációs rendszeréből, a Windows Phone 8-ból, a SkyDrive, de most íme, letölthetővé vált az új készülékekre. Azokhoz a dolgokhoz, amelyek érdekeltek bennünket, egy ideje már hozzá lehetett jutni  a…

SkyDrive a Windows/Windows Phone 8 környezetben

A tegnapi Windows Phone 8 bejelentés egyik kulcspontja az volt, hogy az új Windows Phone 8-as környezet, és a Microsoft új hibrid operációs rendszere, a Windows 8 mennyire kiegészítik egymást, mennyire összeillenek - és mindebben a SkyDrive az egyik legfontosabb elem. A SkyDrive már…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása