WinMagazin


Hétfőn érkezik a VLC a Windows Áruházba

Igen rég volt már, hogy a Kickstarter segítségével a VideoLAN összegyűjtötte a szükséges pénzösszeget a népszerű VLC alkalmazás Windows 8-as verziójának elkészítésére. A felhasználók reménykedtek, hogy az alkalmazás a magasfokú támogatásnak és a kiemelt figyelemnek…

Egy éves az Outlook.com

Tegnap egy éve került ki a Preview állapotból a Hotmail utódja az Outlook.com. Ahogy a Microsoft valamennyi újdonságát és változtatását, ezt is viták kísérik, bár talán ezt a legkevesebb. Az egy év alatt a Microsoft több kisebb-nagyobb frissítést is adott a rendszerhez, került…

Letölthető a Firefox for Windows 8 Touch beta

Mintegy másfél év egyre jobban elhúzódó fejlesztése után a Mozilla kiadta a Firefox Windows 8-as érintőképernyős eszközökre szánt verzióját. Állításuk szerint természetesen ezzel a Firefox verzióval lehet a legjobb érintőképernyős böngészési élményt…

Hivatalos: OneDrive néven fut majd tovább a SkyDrive

A tavalyi nyár egyik halk szenzációja volt, hogy a Microsoft a Metro AG után a brit Sky csoporttal szemben is elvesztette egy jól bejáratott márkanevét. A németek a Metrót, míg a britek a SkyDrive-ot happolták el a redmondiak előtt, ráadásul mindkettő esetében akkor,…

Windows 9 lesz a Thresholdból

„A 2014 áprilisában megrendezésre kerülő BUILD konferencia keretén belül fogja a leplet lerántani a Microsoft a valószínűleg a jövőben Windows 9-nek hívott, jelenleg Treshold kódnéven fejlesztett rendszerről. A következőket tudom jelenleg a következő nagy Windows…

Megújult a webes felületű Office

Aki gyakran használja a webes felületű Office alkalmazásokat, már láthatta, hogy megújult annak felülete. A Microsoft ugyanis nagyobb felhajtás nélkül újításokat vezetett be online programcsomagja felületén, és funkcióin. Az új felület természetesen az érintőképernyős…

A metrós Firefox kiadása márciusig elhalasztva

A Mozilla annak idején 2012-ben elsők között jelentette be, hogy alternatív böngészőt fejleszt a metrós felületre. Ehhez képest éppen most jött a híre, hogy leghamarabb márciusban lesz végső kiadás, már ha lesz. Eredetileg a 27-es verzióal ígérték a megjelenését, most…

Átlépte a 10%-os határt a Windows 8

Az új év első izgalmas híre, hogy a Windows 8 ha lassan is, de kezd megkapaszkodni. A net applications adatai szerint a Windows 8 és 8.1 együttesen 10,15 százalékot hasítanak ki a piacból, vagyis egy hangyányival többet, mint a Linux és a MacOS együtt. A Windows XP szép lassan kezd…

Surface Mini a láthatáron

Régóta hallani híreket arról, hogy egy méretkategóriával lejjebb is piacra lép a Microsoft egy újabb Surface táblagéppel. Egyre több konkrét információ szivárog az eszközről, ami ebben az iparágban általában a bemutató közeledtét jelzi. korábban emlegettek már 7,5, illetve…

Vissza a Start menühöz

Ahogyan arról mi is tudósítottunk, lehetséges hogy a Microsoftnál nagy változásokon törik a fejüket az okos emberek. A felhasználók többségét persze csak egy dolog érdekli, mégpedig az, visszatérhet-e az Antiókhiai Szent Kézigránát Start menü a Windows 8-ba vagy sem. Na de ha…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása