WinMagazin


Nokia Lumia 620 készülékteszt

És lőn, ahogy megigértük, elérkezett a Nokia Lumia 620 tesztjének az ideje. Mivel a készülék egy aránylag egyszerű készülék igen kevés különlegességgel, ezért a teszt se lesz túl hosszú, azonban így is igyekszek mindenre kitérni. I. Első tapasztalatok, megjelenés A…

Asphalt 7: Heat

A Gameloft októberben jelentett be 12 Windows Phone 8-ra tervezett játékot, amelyekből azt Asphalt 7 már meg is jelent. A programozók lassan elfordulnak a Windows Phone 7-ből, mivel az új operációs rendszerrel felvértezett készülékek komolyabb hardverrel rendelkeznek, ennek…

Villámhír: Assassins Creed HD és Earthworm Jim HD ingyen! – update. már nem

Update: aki lemaradt, kimaradt, befoltozták a likat. Nem tudjuk meddig tart, és hogy hiba, vagy így akarták, de jelenleg mindkét fenti játék ingyenesen érhető el az áruházban. A Gameloft húzócímeiről van szó, és bár az Assassins Creed pl nem mai gyerek, Symbianen nem egy…

Három játékkal készül év elején Windows Phone-ra a Ubisoft

A tegnapi napon a Ubisoft közzétette harmadik pénzügyi negyedévének, vagyis a 2012. év végének jelentését, amelynek ötödik oldalán (kép alább) bejelentik, hogy milyen játékokat készülnek kiadni a negyedik negyedévben, vagyis 2013. január és március között. Az…

Amit iPhone-nal soha nem tudsz megcsinálni!

Otthon nehogy megpróbáld rovatunk kivételesen otthon is kipróbálható darabjával folytatjuk, de persze jóelőre leszögezzük, hogy mindenki csak saját felelősségére próbálkozzon. Az ilyen kísérletek során a testből kilógó különféle függelékek számában bekövetkező…

Az Angry Birds Space és Star Wars is elérhető Windows Phone 7-re

A sokak által várt, ám eddig csak Windows Phone 8-ra elérhető Angry Birds: Space és Angry Birds Star Wars immár elérhető a Windows Phone 7-es piactéren is. A különbség a két kiadás között, hogy míg a WP8-ra megjelent játékok XBOX Live támogatásúak, azaz lehetőségünk…

A Steam felhasználók négyszer gyorsabban térnek át Windows 8-ra, mint az átlag

A Steam statisztikai oldalát böngészve érdekes tendenciára lehet felfigyelni. Az Stema felhasználók az átlaghoz képest jóval nagyobb számban tértek már át a Windows 8 valamelyik – jellemzően 64 bites – verziójára. Már most, alig egy hónap múltán több Windows 8-as…

A Windows Phone játékosok költik arányosan a legtöbbet

Az EEDAR (Electronic Entertainment Design and Research) legutóbbi mobil platformokon történő felmérésében érdekes eredményekre jutott: a Windows Phone 7 készülékeken elérhető játékokért jobb arányban hajlandóak a játékosok pénzt kiadni, mint a konkurens platformokon. Az…

Words With Friends - szójáték, amihez mindig találsz ellenfelet

A Nokia tulajdonosok ismét örülhetnek, hiszen megjelent számukra egy újabb izgalmas játék, a Words With Friends. Szereted a szójátékokat? Úgy gondolod, rendelkezel elég angol nyelvtudással? Akkor töltsd le azonnal a telefonodra és kezdj el vele játszani! Mérd össze képességeidet…

Megjelent a Rum Run!

A Rum Run egy, már rég óta készülő magyar játék - mi már igen rég óta vártuk a megjelenést, jómagam pedig még a Béta tesztelésen is részt vettem. Most pedig a publikum számára is kitárta kapuit a Rum Run, mégpedig sokat tanulva a béta teszt eredményeiből. A Rum Run-ban a…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása