WinMagazin


Jó hír: hamarosan érkezik Windows Phone 8-ra az FM rádió támogatás

Bizonyos Microsoft-közeli forrásokból a Verge úgy értesült, hogy a Microsoft már javában készíti elő azt a Windows Phone 8 frissítést, amivel érkezik a sokak által hiányolt FM rádió támogatás. A Windows Phone 7-es készülékekben ez a támogatás megvolt, ám a Microsoft…

Melyiket is szeressem?

Úgy tünik, hajlamosak vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk a Nokia Lumia 820-ról, így arra is, hogy egy kalap alá vegyük azokat a készülékeket, amelyek nem HD kijelzővel rendelkeznek. Ennek a gyakorlatnak igyekezett véget vetni a PCAdvisor, amikor górcső alá vette a Nokia Lumia…

A Városnéző munka közben

Tegnapelőtti cikkünkben beleolvashattatok, milyen újdonságokat tartogat számunkra a Nokia City Lens legutóbbi frissítése Nokia Lumia Windows Phone 8-as telefonunkon. S most tekintsük meg élőben is két újdonság, a Látómező és a Kimerevített nézet…

Négyből három Windows Phone Nokia

Kezdenek feledésbe merülni azok az idők, amikor több, mint két éve megjelentek a piacon az első Windows Phone 7-es telefonok. Elég enyhe kifejezés, hogy afféle érdekes színfoltnál többet nem jelentettek. Persze – a haterek kivételével – azt mindenki elismerte, hogy fantasztikus…

Így készül a Lumia kávéházi töltője

Pár hete már napvilágra került, hogy a moszkvai Red Espresso kávézókat felszerelik Lumia vezeték nélküli töltőkkel. S íme, most meg is tudjuk mutatni (köszönet érte a Nokia Russia-ának, amely a YouTube-on közkinccsé tette a filmecskét), hogyan készülnek és hogyan kerülnek…

Videón látható a Nokia "Juggernaut", azaz a Lumia 820 prototípusa

Két héttel ezelőtt egy videó látott napvilágot, amin egy „Juggernaut” névre hallgató Nokia prototípus szerepel. A videót Igor Shastitko, a Microsoft Ukraine dolgozója tette közzé. Eleinte sokan találgatták, hogy milyen telefon is lehet, mert annyi derült csak ki róla,…

JBL hangfal teszt

Nos, a héten bizony nem unatkoztunk, azt elhihetitek - nem csak, hogy leteszteltük a HTC zászlóshajóját, a HTC Windows Phone 8X-et, de bizony-bizony beszereztünk egy Nokia Lumia 920-as tesztkészüléket, és hozzá a népszerű JBL PowerUp Wireless Charging Speaker Nokia hangfalat is, hogy…

Bemutató videó a Nokia csengőhangkészítő alkalmazásról

Twitter hírfolyamunkban már közzétettük, hogy a Nokia exkluzív, csak a Lumiákon elérhető WP8-as csengőhang szerkesztőt jelentetett meg. Az alkalmazás a Nokia gyűjteményben jelenik meg a szerencsés tulajdonosoknak. Pontosan azt tudja, amit kell, tehát a telefonon levő MP3 fájlokból…

Megérkezett a YouSendIt – kizárólag Nokia Windows Phone 8 alkalmazásként

Bizonyára sok okostelefon felhasználó szereti fájlok tárolására és megosztására használni a Microsoft SkyDrive-ját, azonban számos üzleti felhasználó más szolgáltatásokat részesít előnyben. Ilyen például a YouSendIt, amit még szeptemberben jelentettek be, mint kizárólag…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter