WinMagazin

Isten veled, Nokia X!

A jó öreg Microsoft már megint átesik egy generálozással egybekötött optikai tuningon. Tegnap bejelentették, hogy összesen 18.000 dolgozójukat teszik lapátra. A hír már önmagában is érdekes, ám a Windows Phone rajongókat minden bizonnyal sokkal inkább érdekli a többi…

Hatalmas leépítések a Microsoftnál

Amikor hivatalosan is bejelentésre került a Nokia felvásárlása, valahol mind tudtuk, hogy az bizony nem csupa móka és kacagás, és nem csak pozitív hatása lesz ennek a jövőre nézve. A Nokia's Devices and Services megvétele után körülbelül 25 000 új dolgozó került a redmondi…

Ideiglenesen leáll a Preview for Developers program

Tegnapi cikkünkben még csak arról volt szó, hogy aki Bitlocker titkosítást használ annak problémás a Cyan update-re való frissítés. Erre egyszer csak a Microsoft közleményt adott ki, amely szerint azoknak a Lumia tulajdonosonak, akiknek a fent van a Preview for Developers érdemes…

Nem eszik olyan forrón a kását

Jelenleg éppen a Nokia Lumia 625-höz és a 925-höz gurul kifelé ez a bizonyos frissítés, azonban éppen most derült ki róla, hogy egy elég randa hiba került bele. Úgy tűnik, ha valakinél a Bitlocker titkosítás be van kapcsolva, ami leginkább céges telefonoknál szokot lőfordulni,…

Itt az új Start menü?

A Windows 8-cal érkező változások közül vitathatatlanul nem az egyik, hanem a legvitatottabb volt a Start menü száműzése a rendszerből. Jobban mondva a felületről, mert a Start menü hátterében levő rendszer a mai napig megvan a Windows 8-ban, nem csoda, hogy az fölé…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása