WinMagazin

A Bing csapata hivatalosan is bejelenttette, hogy ezentúl több, mint fél millió szám szövege már rögtön az első sorban elérhető lesz, kattintás nélkül, a találati oldalon. Nézzük, megint miért jobb a redmondiak keresőjét használni, mint a konkurenseket!

Bing lyrics 1.png

A Bing hivatalos blogján megjelent bejegyzés örömmel jelentette be, hogy a hónapokig béta verzióban üzemelő dalszövegkereső már minden felhasználó számára elérhető. A szolgáltatás kipróbálásához egyszerűen csak be kell írni a szám címét illetve a 'lyrics' szócskát, és máris megjelenik a szöveg. Természetesen választhatunk más oldalt is lejjebb a találati listából, de eddig nem sok panasz érkezett a kiemeltre.Bing lyrics 2.png

A dolog tökéletesen fut a bing.com oldalon illetve a Windows 8.1 beépített SmartSearch-ében, de habár Cortana is megkapta a frissítést, sajnos a találati oldalon telefonon még nem érhető el a teljes szöveg.wp_ss_20141006_0001.png

A Microsoft egyébként a  LyricFind-dal, egy Torontói céggel közösen dobta össze ezt nekünk, aminek több, mint 2000 zenei kiadóval kapcsolata. Így fél millió körüli dalszöveget érhetünk el, tehát a lista még közel nem teljes, de reméljük, ez javulni fog!

Próbáljátok ki és mondjátok el a véleményeteket róla! Én napi szinten szoktam dalszövegeket keresni, így számomra ez egy óriási könnyebbség!

Forrás: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr136764707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter