WinMagazin

Egy olvasói levél adta az ötletet, hogy nézzük meg mivel indokolható egy Windows Phone beszerzése. Miért legyen az és ne mondjuk iOS vagy Android? Ezt fogjuk most több szemszögből is megvizsgálni, hisz ha az információim helyesek Pushalias főszerkesztő is hasonló cikken dolgozik. Persze koránt sem biztos, hogy ugyan arra a végkövetkeztetésre fogunk jutni. A témafelvetésért köszönet Jákob Tamásnak.

Elöljáróban mindenképpen le kell szögezni, hogy nem a telefonokat fogom összehasonlítani. Nem egyfajta technikai „farokméregetés” lesz ppikkel, gigaherzekkel, cpu sebességekkel. Sőt, tulajdonképpen mindegy is, hogy milyen a két telefon. Az egyik egy középkategóriás Windows Phone lesz, a másik egy felső kategóriás Android. Mindegyiken a létező legfrissebb software és firmware figyel. Nem azt fogom vizsgálni, hogy egyik jobb-e, mint a másik, hisz a kategóriakülönbség és a két telefon megjelenése között eltelt idő ezt nem is tenné fair módon lehetővé. Ezért nem is fog szerepelni a cikkben a két konkrét típus. A fókusz a használhatóságon,vagy ahogy ezt előszeretettel nevezik a User's Experiencen (UX) lesz. A cikk írása alatti hetekben párhuzamosan használtam a két készüléket ugyan azon feladatokra, hogy kiderüljön, hol vannak azok a pontok, ahol az egyik rendszer használhatósága, a felhasználói élmény a másik elé pozícionálja. Meglátjuk.

wctechblog.jpg

A teljesen alap funkciókat most hagyjuk ki, hisz telefonálni mind a két készülékkel lehet. Nézzük inkább a mindennapi életet megkönnyítő funkciókat, szolgáltatásokat, lehetőségeket.

Az első, amivel találkozunk az maga a kezelőfelület, avagy a GUI. Azt, hogy ez valaki számára szép-e vagy sem, azt az egyéni ízlés határozza meg. Ugyan ez igaz arra is, hogy használható-e. Ízlésekről vitatkozni nem érdemes. Van, akinek tetszik a csempés felület és valaki jobban preferálja a widgeteket. Az ikonokról nem is szólva, hisz a passzív, valamint az 1x1-es csempék pontosan ugyan azok, mint az ikonok, csak a nevük más. Az aktív tartalom esetén pedig mindkettő, a widget is és a csempe is ugyan úgy működik, ugyan olyan használható. Ide lehet kapcsolni a WP-s felhasználók kedvenc vesszőparipáját, a smooth, röccenésmentes görgetését a képernyőknek. Ami egyrészt igaz és valóban a leggyengébb hardverrel szerelt Windows Phone rendszerű telefonokon is így van, ellentétben az Androiddal, ahol még a középső polcon levő eszközöknél is elő-elő fordul szaggatás. Itt mindenképpen az előny a zárt, adott rendszerre optimalizált operációs rendszereké. Hozzátéve, hogy ha egy felső kategóriás droidot vagy egy erősen hardware optimalizált verziót (OnePlus One és a Cyanogen) nézünk, akkor az élmény sokkal jobb. Másrészt ez a legnagyobb bullshit faktor a WP részéről, hisz 2-3, max 4 képernyőnél nagyobb start screent csinálni lehet ugyan, de értelme semmi, hisz - bár látványosan és zökkenőmentesen fogjuk tudni görgetni a képernyőket - a jobbra legyezés, majd név alapján a célalkalmazás kiválasztása lényegesen gyorsabban hoz eredményt, mint tizenpár képernyőt görgetni lefele. Tehát az alap kezelőfelületet tekintve az esetek 90%-ban a Windows Phoneos Metro/Modern UI-é a pont az optimalizálás miatt. Ennek viszont az az ára, hogy a testreszabhatóság szinte teljesen eltűnik. Nincsenek alternatív launcherek, felületek. Viszont nincs is felesleges erőforrás-pocsékolás és meg-megakadó grafika. Hozzátéve, hogy Androidon is kb 2 max 3 féle launcher amit használnak az emberek, sőt a 90%-uk megelégszik a gyárival. Másik előnye a zárt rendszernek, hogy az OEM partnerek nem tudják személyre szabni a felületet. Maximum egy-két saját alkalmazást készítenek és csomagolnak az alap operációs rendszerhez, de semmi több. Nem úgy, mint a teljesen átdolgozott és ezáltal néha több kárt, mint hasznot hozó androidos megoldásoknál. Nem véletlen, hogy egyre sikeresebb a vanilla termékvonal, amin egy szűz, gyári, minden gyártói sallangtól mentes operációs rendszert kap a vásárló (ld. nexus sorozat, vagy a Motorola bizonyos modelljei). Felhasználás szempontjából ez a pont is a zárt rendszereknek jár.

Vitathatatlanul az egyik fő felhasználási tere az okostelefonoknak a levelezés és az ezzel kapcsolatos, levelező szerver által vezérelt feladatkorok elérése. Mint a Calendar/Naptár vagy a Task/Feladatok. Olyan rendszer, ami ezt nem tudná megoldani az el is hasalna. Tehát nem az a kérdés, hogy képes-e a telefonunk szinkronizálni Exchange, POP3 vagy IMAP4 szerverekkel. Hanem, hogy ez mennyire egyszerű és kényelmes. Persze meglepő lenne, ha a Microsoft nevével fémjelzett mobil operációs rendszer nem támogatná a saját levelező megoldásukat. Így ez pipa a WP oldalon. Anno, és erről szeretett főszerkesztőmnek is vannak vicces rémtörténetei, meg kb. mindenkinek, aki valaha is dolgozott az üzemeltetési oldalon, az Android - Exchange párosítás egy rémálom volt. Nem tudom melyik verzióban tört meg a jég, de az tény, hogy 4.4.x alatt már majdhogynem gyorsabb az Exchange beállítása, még trükkös esetekben is, mint WP-n. A céges levelezés elérése ezzel letudva, megy mindennel. Az általános privát szolgáltatásoknál a POP3 szintén könnyedén belőhető, viszont ha IMAP4-et szeretnénk használni, és márpedig miért ne szeretnénk, ha a szolgáltatónk biztosít rá lehetőséget, akkor egy elég komoly problémába fogunk ütközni. Ugyanis WP8 GDR2 óta a Windows Phone nem támogatja a self-signed IMAP certificateket. Vagyis ha ilyenünk van, és miért ne lenne, akkor pont nem fogjuk tudni használni a levelezésünket. Maximum POP3-al, ami meg azért nem ugyan az. Erre persze rá lehetne fogni, hogy biztonsági beállítás, de nem az. GDR2 előtt is szólt a rendszer, hogy biztosan akarjuk-e a saját certificatet telepíteni, így érthetetlen butaság, hogy ez miért került ki a későbbi verziókból. Ráadásul az androidos levelezés lényegesen jobban finomhangolható, mint a WP-s. Mivel az utóbbi személyre szabhatósága nagyjából a nullával egyenlő. Egyszerű, mint a faék. Ha ez elég, akkor örülés, de ha több kell, akkor felejtős. Úgyhogy ez a pont most a zöld robotnak megy. Ha valaki csak Exchange vagy POP3-at szeretne használni, akkor nem fog csalódni a WP-ben, de lényegesen jobb a gyári andoroidos levélkezelés.

No, akkor jöjjön a megkerülhetetlen, állandó vitatémát biztosító pont. Az alkalmazások. Egyik oldalról megy a többé-kevésbé jogos oltás, miszerint 300.000 alkalmazás áll szemben az 1.300.000-val. Másrészt ott a szintén többé-kevésbé jogos védekezés, hogy ha minden alkalmazás elérhető, amire szüksége van a felhasználónak akkor semmi értelme a maradék 1 milliónak. Tény, hogy egyre több és több hivatalos alkalmazás jelenik meg Windows Phonera, mivel a fejlesztők nem nézhetik levegőnek - és nem is nézik, - a kb 3%-nyi WP felhasználót. A gond, hogy ezen alkalmazások minősége vegyes. Van, ami tökéletes portolás és van, ami erős kihívásokkal küzd. A legjobb példa a kb. minden eszközön megtalálható Facebook/Facebook Beta kliens, ami frissítésről frissítésre lesz egyre rosszabb és lassan már az alap funkciók se működnek. Másrészt pedig vannak olyan kis appok (pl. a szerző személyes kedvence, a Series Fan), ami nem csak a WP-s, de bármely mobilplatform mezőnyéből kiemelkedik. Ez nem a rendszer, ami egyébként jó és megbízhatóan használható, hanem a fejlesztők hibája. És ha egyre több és több szutyok alkalmazás kerül a piacra, akkor halmozottan úgy fogunk járni, mint az androidosok, ahol a sok rossz/nagyon rossz alkalmazás közül kell kiválogatni a számunkra megfelelőt. Valamint a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy szinte mindenre találunk alkalmazást a Windows Phoneos alkalmazásboltban. Egyre több esetben gyári megoldást, de ha az még nincs, akkor pedig valami működő workaroundot. És ha megvan a kézre álló és jól használható alkalmazás, akkor onnantól kezdve nem számít, hogy van-e még belőle 100 alternatív megoldás vagy sincs.

techexplainer.jpg

Ha már az appok szóba kerültek, akkor egy érdekesség. Míg a Windows Phone alkalmazások az esetek jelentős (megkockáztatom, hogy legnagyobb) részében támogatják a OneDriveot, ami úgyis az operációs rendszerbe szervesen integrálódott megoldás, addig az Androidos alkalmazások kicsit mostohán bánnak a felhő alapú rendszerek integrációjával. Hiába létezik a Google Drive, ha a programok jelentős része nem használja, mint backup vagy export/import megoldás. És ahol mégis van valamifajta cloud megoldás támogatása az is elsősorban Dropbox. Amivel, mint szolgáltatással, alapvetően nincs gond, csak meglepő a választás. Az meg még meglepőbb,  hogy milyen arányban támogatják a programok a felhős megoldásokat. Ezért ez a pont vitathatatlanul a WP-nek jár.

Azok viszont, akik két telefont használnak, vagy legalább is két előfizetést és valami oknál fogva, mint a cikk szerzője is, a dual-simes megoldások helyett két telefonnal szeretnék megnehezíteni az életüket, különböző hívásátirányítási megoldásokkal, azok be fogják fonni a szemöldökük a WP esetén. Anno volt egy többé-kevésbé működő megoldás, ami ugyan kicsit messze állt a logikustól és kényelmetlen is volt, de működött. Egészen a Cyan frissítés megjelenéséig, amikor is a conditional, vagyis feltételeken alapuló átirányítás nemes egyszerűséggel eltűnt és egy bináris igen/nem alapon működő valami lett helyette. Vagyis vagy minden hívást, minden esetben átirányítunk a másik számra, vagy nem. Olyat ne is akarjon a felhasználó, hogy csak bizonyos esetekben legyen aktív az átirányítás. Ne és kész. Csak. Pont. Így azt hiszem érthető, hogy akinek ez fontos funkcionalitás az ne válassza azt a megoldást, ami nem működik és jár a pont a droidnak.

A fenti példa pontosan azt mutatja, hogy mi a Windows Phone hibája. A lépéshátrány. Évekig fogtam a fejem, hogy hogyan fordulhatott elő egy dedikáltan a céges felhasználókat megcélzó platformnál, hogy nincs benne VPN? Miért kellett WP 8.1-ig várni a funkció megjelenésére? Sőt, WP 8.1-ig nem volt digitális e-mail aláírás és titkosítás. Komolyan? Miért kellett a notification centerre WP 8.1-ig várni? Miért kell a megosztott képernyőre WP 9-ig várni? Ráadásul, ha van egy olyan, páratlan funkció, mint amilyen a WiFi Sense lett volna, az meg nem működött. Majd el is tűnt. WTF? Persze csak türelem kérdése és pár kiadás után megjelennek a máshol már bevált megoldások Windows Phonera is.

Ezen kicsit negatív bekezdés után azért azt le kell szögezni, hogy a WP piszkosul jó rendszer. Azok számára, akik „csak” használni szeretnék a rendszerüket. Egyszer beállítanak mindent és utána megy. És megy. És megy. Nincs lassulás, nincs megmagyarázhatatlan újraindulás, nincs gond. Ehhez a végtelenül okosan kitalált kernel kellett, ami teljesen más struktúrával épül fel, mint az Androidos rendszereknél. Akik nem akarnak n+1 alkalmazást feltelepíteni; nem várják el, hogy minden iOS/Android alkalmazás azonnal elérhető számukra;, akik nem akarják a végletekig kicsicsázni a rendszerüket, azok nem fognak csalódni a Windos Phoneban. Illetve mindazok jobban fognak járni a WP-vel, akik nem az aktuális csúcskészüléket keresik. A legeslegolcsóbb, belépő szintű Windows Phone is tökéletesen használható. Zökkenőmentesen. Hiba nélkül. Aki ilyet választ, az nem fog csalódni, nem lesz pár nap után olyan rossz szájíze, mint annak, aki vesz egy low-budget droidot és utána szentségel, hogy szaggat, nem fut, megeszi a memóriát, restartol. A felső kategória fele haladva már csökken a különbség, és végén átbillen, hisz a legdrágább WP-k pont semmivel nem adnak többet, mint a középmezőny. Ráadásul a Lumiák esetén egy egész haszálható kamerát is kap hozzá (már akinek ez számit), hisz a PureView/Carl Zeiss páros a teljes palettánál megtalálható. Míg a droidos telefonoknál komolyan kell válogatni, hogy közepes vagy jobb kamerát kapjunk a pénzünkért. Ez főleg az alsó szegmensben lehetetlen feladat.  

Végső konklúzió. Ha valaki most azt várja, hogy leírjam, hogy az egyik operációs rendszer jobb és/vagy használhatóbb, mint a másik, akkor annak csalódást fogok okozni. Nincs jobb vagy kevésbé jobb rendszer. Viszont van a mi egyéni preferenciáinknak jobban vagy kevésbé jobban megfelelő, számunkra jobban vagy kevésbé kézre álló rendszer. Ami biztos, hogy az olcsóbb, belépőbb szintű telefonok terén elvitathatatlan a Windows Phone előnye. Mivel a zárt és hardware optimalizált rendszer előnye rögtön megjelenik ott, ahol kevesebb erőforrás áll a rendelkezésünkre. Vagyis a legolcsóbb Windows Phonenál is ugyan olyan lesz a felhasználói élmény, mint a legdrágább modelleknél. Nem fog azzal találkozni senki, hogy akadozni vagy szaggatni fog a rendszer csak azért, mert nincs alatta fél marék magnyi CPU és másik maréknyi RAM. Míg az Androidoknál (eltekintve egy-két kivételtől), főleg az alsó polcon levő típusoknál, ez nem igaz. Ott bizony akad beszaggatás, akad elfogyó memória és így tovább.

Hogy az alap, olvasói kérdésre is válaszoljak. Vagy legalább is megpróbáljak személyes tapasztalat alapján valamit mondani. Miért vegyen valaki Windows Phonet? Mert nem akar sokat költeni rá. Mert viszonylag olcsón szeretne használható kamerával rendelkező mobilt kapni. Mert nem akar szívni a rendszerrel, csak használni szeretné. Mert az esetleges limitációk nem érintik a napi használatot, márpedig ez esetben ez nem is valós negatívum vagy hiányosság, megszorítás a számára. Mert egy jól összerakott, fejlett és fejlődő rendszert szeretne kapni, ami integrálódik a meglevő Windowsos ökoszisztémába. Mert a WP felhasználók jó fejek :)

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr946687797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sasfészek 2014.10.06. 20:23:33

Nekem windows phone-m van, azért mert 2 és fél napig is bírja egy töltéssel. Minden van rá, hawaii dj napszemüveg.

Androidon be lehet zárni a futó alkalmazásokat úgy mint iOS-en, azt hiszem egyáltalán nem, windows phone-n simán egy legyintéssel bejönnek a futó appok és kiikszelem.

Nem akarok véreseket hörögni de tudjuk hogy a telefon menőzésről szól, biztos vannak statisztikák, hogy mire használjuk. Meztelen nőket alig lehet ekkora kijelzőn nézegetni arra ott a notebook. A legnagyobb sznobok képesek kiadni 200 ezret is egy telefonért, itt a szegény országunkban is. Gratula.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.06. 21:08:20

@sasfészek: androidon ugyan ugy egy mozdulat a "futo" appok bezarasa. bar a multitaskingot minden os maskepp kezeli (es egyik sem valos multitasking). a wpn egyre tobb app van,ami jo (bar legalabb annyi a rosszul kivitelezett,mint iosen vagy androidon). a gond akkor van ha a szukseges app (vagy egy,ami kivaltja) nincs. ha te nem hasznalsz ilyet,akkor a wp jo. az akuido meg mindig nagy kerdes. nyilvan ha az osszes okos funkciot kiolod,akkor mehet napokig. de azert ritka,hogy az ember 24 ora alatt nem ut toltohoz. ha viszont futnak a szinkronizalasok,wifi,bt,aktiv appok, akkor alt a 24 ora a realis. ostol fuggetlenul (nyilvan egy 3"-os iphone tovabb fogja birni,mint egy 6"-os wp)

Márton Endre 2014.10.09. 12:20:28

WP 8.1 -en lehet feltételeken alapuló átirányítás a Beállítások - Hálózat+ - Beállítás menüben. Tehát pontot visszavonni az Androidtól!!!

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.09. 13:25:26

@Márton Endre: nem network+ alatt csak call forward on/off van mar,ami viszonylag binaris megoldas. regen valoban volt itf egy reszletesebb konfiguralasi lehetoseg,de cyan ota nincs. pont marad az androidnal :)

Márton Endre 2014.10.09. 15:26:37

Nekem a Cyan van feltelepitve, es a kovetkezo hivasatiranyitasokat tudom beallitani:
- Minden hivas
- Ha nem fogadom
- Ha foglalt vagyok
- Ha nem vagyok elerheto.

Kiprobaltam, mindegyik funkcio tokeletesen mukodik.
Gondolom ezek a felteteles atiranyitas...

Márton Endre 2014.10.09. 16:02:57

A Beallitasok - Alkalmazasok oldal - Telefon beallitasainal valoban csak egy binaris kapcsolo van. Eppen most frissult a halozat+ beallitas, de semmi valtozas, tovabbra is mukodik.
Pont a WP -nel... :)

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.09. 16:22:00

@Márton Endre: nyilvan ha nalam is ez lett volna, akkor ezt irom :) de ahogy elnezem itt kicsit egyszerubb a helyzet:

<iframe src="https://onedrive.live.com/embed?cid=AF86543CDA62C970&resid=AF86543CDA62C970%2151661&authkey=AIvrdT6gGpcyQYg" width="192" height="320" frameborder="0" scrolling="no"></iframe>

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.09. 16:24:14

@waces: miert is enne meg a blog.hu a standard kodot...

itt van talan emeszthetobben: www.waces.hu/downloads/call.forward.jpg

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter