WinMagazin

A Microsoft kedden, egy korai technikai előzetes (Technical Preview) formájában mutatta be a Windows operációs rendszer következő verzióját, a Windows 10-et, amely október 1-től lesz elérhető PC-re. A bemutató során a hangsúlyt a vállalatoknak szánt fejlesztések, a megújult felhasználói felület, valamint a továbbfejlesztett biztonsági és felügyeleti funkciók kapták.

Windows_Product_Family_9-30-Event-741x416.png

A vállalat ugyancsak mostanra időzítette a Windows Insider Program (WIP), az eddigi legnagyobb nyílt, együttműködő jellegű fejlesztési programja bemutatását, amely új alapokra helyezi a Windows fejlesztésének folyamatát az ügyfelek igényeinek maximális figyelembe vételével. A program résztvevői a Windows 10 technikai előzetese mellett a fejlesztési ciklus során rendszeresen hozzájutnak a rendszer újabb verzióihoz, és visszajelzéseket adhatnak a fejlesztőknek.

„A Windows 10 a Windows teljesen új generációjának első képviselője, amely megújult felhasználói élményt és új lehetőségeket biztosít a felhasználóknak, legyen szó munkáról, játékról vagy kapcsolatteremtésről – fogalmazott Terry Myerson, a Microsoft operációs rendszerekért felelős részlegének ügyvezető alelnöke. – Ez lesz az eddigi legátfogóbb operációs rendszerünk és a Windows eddigi legjobb kiadása, amely a vállalati ügyfeleket szolgálja. Örömmel várjuk a lehetőséget, hogy széles körben együtt dolgozhassunk a Windows köré szerveződött közösséggel annak érdekében, hogy közösen kelthessük életre a Windows 10-et az elkövetkező hónapokban.”

Windows 10: ismerős és egységes felhasználói élmény minden eszközön

A Windows 10 egységes, ismerős és széles körben kompatibilis működési környezetével alkalmazkodik a felhasználók által használt eszközökhöz – legyen szó Xboxról, PC-ről, telefonokról, táblagépekről vagy egyéb készülékekről – és ahhoz, amilyen tevékenységet éppen végeznek rajtuk, így még nagyobb egyéni hatékonyságot tesz lehetővé. A Windows 10 problémamentesen fut majd a legkülönbözőbb eszközökön, az ún. „dolgok internetjét” (Internet of Things) alkotó készülékektől kezdve egészen a nagyvállalati adatközpontokig. A Microsoft egységes alkalmazásplatformot biztosít a fejlesztők számára mindezeken az eszközön, ugyancsak egységes alkalmazás-áruházzal. A fejlesztők által készített alkalmazások egyszerűen telepíthetők lesznek a különféle típusú eszközökön, így a felhasználók számára minden eddiginél egyszerűbb lesz az alkalmazások felfedezése, megvásárlása és frissítése.

Windows 10: a modern vállalatok igényeire szabott rendszer

A Windows 10 rendszerben a vállalatok számára szükséges szinte minden funkció és szolgáltatás a platform szintjén megtalálható, így például a nagyvállalatok elvárásainak is megfelelő biztonsági, identitáskezelő és tartalomvédelmi funkciók is. A rendszer mindezt oly módon valósítja meg, hogy jóval hatékonyabb, ám egyben kevésbé komplikált munkakörnyezetet kínál, mint más megoldások. A fejlesztések egyik kiemelt területe a felhasználói identitások védelme volt, így az új rendszer jobban ellenáll az illetéktelen behatolási és adatlopási kísérleteknek, az adathalászatnak. A Windows 10 ugyancsak segít megakadályozni az adatszivárgást az alkalmazás- és fájlszintű konténerek és adatelkülönítés segítségével, ezzel olyan védelmi megoldást kínál, amely mindenhová elkíséri az adatokat tabletről vagy PC-ről USB-meghajtóra, e-mailben vagy a felhőbe.

Az operációs rendszer felügyelete és üzembe helyezése is egyszerűsödött, ami szintén hozzájárul a vállalatok költségeinek csökkenéséhez. Így például Windows 7-ről vagy 8-ról az operációs rendszert az eszközök formázása és újratelepítése nélkül is lehetséges az újabb verzióra frissíteni. A vállalatok azt is megválaszthatják, hogy milyen gyorsan szeretnék alkalmazni a legújabb fejlesztéseket, és visszajelzéseikkel befolyásolhatják a fejlesztések irányát. Mi több, a szervezetek saját igényeiknek és működési környezetüknek megfelelő alkalmazás-áruházat is kialakíthatnak. Az áruház lehetőséget nyújt majd az alkalmazások mennyiségi licencelésére és rugalmas terítésére, valamint arra is, hogy az ügyfelek szükség esetén bármikor visszanyerjék és újrahasznosítsák a licenceket.

Hatékonyságnövelő funkciók a technikai előzetesben

A Windows 10 korai technikai előzeteséből kiderült, hogy a rendszer korábban nem látott rugalmasságot és könnyű kezelhetőséget nyújt a már megszokott Windows-környezetben:

Kibővített Start menü: Visszatért a megszokott Start menü, amelyből egyetlen kattintással elérhetők a leggyakrabban használt funkciók és fájlok, egy új, személyre szabható területre pedig a kedvenc alkalmazások, programok, névjegyek és webhelyek kerülhetnek.

Ablakban futó alkalmazások: A Windows Áruházban vásárolt alkalmazások már ugyanúgy jelennek meg, mint bármilyen más asztali alkalmazás: átméretezhetők és áthelyezhetők, a felső címsor segítségével pedig egyetlen kattintással teljes méretűre növelhetők, a tálcára helyezhetők vagy bezárhatók.

Fejlettebb dokkolás: A dokkolási funkció fejlesztései révén egyszerűbben és intuitívabban dolgozhatunk egyszerre több alkalmazásban. Az új, négyfelé osztott elrendezéssel akár négy alkalmazás is dokkolható a képernyőn. A Windows a többi, éppen futó alkalmazást és programot is felkínálja dokkolásra, és okos javaslatokat tesz a szabad képernyőterület kitöltésére a megnyitott alkalmazásokkal.

Az új Feladatnézet gomb: A tálcán található új Feladatnézet gombbal egy helyen érhető el az összes futó alkalmazás és megnyitott fájl, ezzel könnyen lehet egyik fájlról vagy alkalmazásról a másikra váltani, és egyetlen kattintással hozzáférhetünk az újonnan létrehozott asztalokhoz is.

Több asztal: Ha túl sok alkalmazás és fájl van megnyitva, célszerű egy újabb asztalt létrehozni, amelyeken a feladatnak, az adott projektnek megfelelően csoportosíthatjuk azokat. Az asztalok létrehozása és az asztalok közötti váltás egyszerűen megy.

Nyílt, együttműködő jellegű fejlesztés

A Windows Insider Program elindításával a Microsoft azt is bebizonyította, hogy elkötelezett a felhasználókkal való szoros együttműködés mellett, és kész arra, hogy a Windows jövőjét velük együtt alakítsa. A Windows Insider Program résztvevői párbeszédet folytathatnak a Microsofttal, és a teljes fejlesztési ciklus során visszajelzéseket adhatnak a termék korai kiadásairól. A program a résztvevők számára számos lehetőséget nyújt arra, hogy kapcsolatba lépjenek a Microsofttal: erre szolgál például a Windows Feedback alkalmazás – ezen keresztül az ötleteiket oszthatják meg a felhasználók és felhívhatják a figyelmet a működési hiányosságokra, – a Windows Technical Preview Forum segítségével pedig közvetlenül kapcsolatba léphetnek a Microsoft mérnökeivel és a többi résztvevővel. A WIP programról és a technikai előzetesről további információ a következő címen olvasható: http://preview.windows.com.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr226749281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamásjuve 2014.10.13. 16:08:39

Szerintetek a windows ilyen mértékű átalakítása hogy fogja befolyásolni a windows phone megjelenését a jövőben?
(Gondolok itt a csempékre elsődlegesen...)

balcsida 2014.10.15. 07:24:57

@tamásjuve: Szerintem eléggé. A cikk képén, ami a bemutatón volt látható, is kitűnik, hogy a felület megváltozik/megváltozhat. A képre picit jobban ráközelítve olyan dolgokat lehet felvetni, hogy lesz háttérkép. De lehet, hogy csak egy kirohanás egy grafikus részéről, és a megjelenő terméknek köze sem lesz ehhez. De tippre tuti fognak olyan funkciók "átszivárogni", mint az alkalmazások rendezhetősége.

tamásjuve 2014.10.15. 08:59:36

@balcsida: Köszönöm szépen a választ.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter