WinMagazin

Belsős dokumentumokat szerzett meg a Geek On Gadgets, mely pontosan feltárja, hogy mik is a tervei a Microsoftnak a Nokiával, illetve a Windows Phone termékekkel. Sajnos úgy néz ki, hogy a Nokia márka szerelmesei ennek nem fognak örülni. Jelzem, én sem.

Lumia-Branding.png

Mióta megtörtént az a bizonyos felvásárlás, számtalan pletyka keringett a világhálón, miszerint a Microsoft, ahogy van, kipenderíti a Nokiát, mint márkát. Nos, úgy tűnik, ez a pillanat egyre közelebb van. Természetesen ez egy hosszú folyamat része. A beolvasztás, illetve eltüntetés első lépései azok voltak, mikor a nokia.com webhelyen megjelentek az első MS logók, valamint a Connects weboldalára is kikerült a „Conversations: now part of Microsoft” kiírás.

A most napvilágra került dokumentumok alapján a Nokia, mint márkanév teljesen eltűnik az okostelefonokról, és helyette egyszerűen Lumia-ként lesznek elérhetőek. Szinte biztos, hogy a most bemutatott három modell (730, 735, 830) az utolsó triumvirátus, ami a finn gyártó neve alatt jött ki. A következő telefonok egyszerűen Microsoft Lumia jelzéssel kerülhetnek piacra.

faded_logo.png

A dokumentumokból kiderül még, hogy az MS a korábbi híreszteléseknek megfelelően elmossa a Windows, illetve a Windows Phone határait, így könnyítve meg a fejlesztők dolgát, illetve így központosítva a Windows branddet. Ennek legelső előfutára lehet a legújabb WP-s HTC, melynek a neve is csak „HTC One for Windows”.

Mint mondtam, fájó pillanat ez nekünk, Nokia rajongóknak, de már az első pillanattól tudni lehetett, hogy a Microsoft áttér saját márkanevére az okostelefon piacon is.

Forrás, és illusztráció: GeekOnGadgets

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr886687019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vasutassrác 2014.09.11. 15:04:00

Habár én is nagy Nokia rajongó vagyok, és fájó szívvel olvasom, hogy a mobil technológia egyik alappillére eltűnik, a véleményem az, hogy mindegy, hogy milyen néven kerül a boltok piacára a telefon, a lenyeg úgyis az, hogy megtartja-e a Lumiák színvonalát.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.09.11. 15:10:36

@Eltomi:

Valószínűleg nem tűnik el a név végleg (mármint a mobil piaról). A Microsoft nem „örökbe” kapta meg a Nokiától.

miketbeszéltek 2014.09.11. 23:09:28

A nevet sajnálom, de engem ennél jobban foglalkoztat, hogy két ilyen nagy cég egyesülése után miért csak csordogálnak az új telefonok. A középkategóriában 1 évet elvesztegettek, mire jön a 820 és 720 utódja (az előbbi csaknem 2 éves.) Jelen állás szerint szinte a Nokia jelenti a WP világot, azt kéne csinálniuk, mint a Samsungnak, különböző típusváltozatok tömegét kéne kihozniuk, változatos formatervvel, stílussal. Az Androidos világ ugyanis nagyon fejlődik, régi cégek és számos új is egyre-másra hozza ki a jobbnál-jobb készülékeket, a WP meg mint hardveresen, mind szoftveresen csigalassúsággal fejlődik. Ez már láttatja is a hatását, a korábbi bővülés után megint zsugorodik. Ha nem rázzák meg magukat, úgy járhat a Nokia, mint a Symbiannal.

Muad\\\'Dib 2014.09.12. 08:12:35

@miketbeszéltek:
Nekem van Android (tablet) és WP8.1 (telefon) cuccom is. Őszintén szólva én nagyon elégedett vagyok mindkettővel. Sőt, ha a megbízhatóság kerül szóba a WP telefon számomra (szubjektív vélemény) veri az Androidos kütyüket. A WP esetében - szinte, mert ugye kivételek vannak - biztos lehetek benne, hogy nem fog egy SW-től belassulni, meg lefagyni a teló.
Igen, Androidnál sokkal szabadabban állíthatod be a készüléked, és kategóriákkal több a SW. Amikor Android "fan"-okkal beszélek, mindig ezek az alapérvek. ASztán amikor részletesebben beszélünk, akkor jönnek a következők: hát igen ezen a HW-en igazából ez nem fut/lassú/rosszul megírt.
Összefoglalva szerintem az Android legalább olyan hype lett, mint az Apple termékek. Holott a WP8/8.1 egy nagyon jól összerakott, stabil SW (és jól optimalizált HW), a legtöbb otthoni/céges felhasználó számára - kevés kivételtől eltekintve - tökéletesen megfelel.

Nzoltan 2014.09.12. 08:22:35

@miketbeszéltek: Hát, amiért zsugorodik, az a Microsoft. Nekem ma lett elegem belőle. Mióta 8.1 van, azóta nem tudok a fiókomba belépni, ezáltal appokat telepíteni.
Ilyen opciók vannak:
-nem tudsz belépni elfelejtetted a jelszavadat.
-nem tudsz belépni pedig tudod a jelszavadat. (???)
-Ellopták accoutodat( WTF???? bazmeg)

És ezt így alapból az arcodba.
A frissítés óta 28! app nem indul el, mert -"Beavatkozás szükséges". De a fiók nélkül bizony nem tudok beavatkozni. Egyébként magyarázza már el nekem valaki, hogy milyen beavatkozás szükséges, ami eddig nem volt szükséges.
Továbbá: Frissítéskor eltűnt egy csomó telefonszám, amit ezen a telefonon keresztül mentettem el az elmúlt időszakban. Na, ezt sikeresen fel is szinkronizálta a Cloudra. Ismét gratulálok a Microsoft szakembereinek.

Az a baj, hogy ha valami gond van, mindig jön egy okos ember, aki szerint biztosan valamit nem jól csinálok. És igazuk van. Tényleg hiba volt a Microsoftra bíztnom magam. A következő telefonom valami túlárazott, divatpöcsöknek szánt fos, szar Apple termék lesz.
De az legalább működik.

Muad\\\'Dib 2014.09.12. 08:33:24

@Nzoltan:
Ere ne fogadj+! Mármint, hogy az működni fog. Nekem simán lement az upgrade minden gond nélkül. Persze, ez a worksforme mentalitás rajtad még nem segít, meg nem is mérvadó. De iphone-t is láttam már behasalni, meg Androidot is. Szerintem ez sajnos megesik minden hasonló cuccal.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.09.12. 08:42:47

@Nzoltan:

Sajnálom, de ezekre eddig senki nem panaszkodott nálunk, vagyis meglehetősen egyedi esettel állunk szemben.

Szori 2014.09.12. 08:43:58

@miketbeszéltek: "mint a Samsungnak, ... változatos formatervvel, stílussal"
A Samsung és a változatos formatervek :-D
Egyébként sztem a 700-as és 800-as számozások feleslegesek, alsó kategória az 500-as, közép a 600-as, felső a 900 és az 1000 felettiekről még nem is beszéltünk. Mindenki talál magának való Lumiát szerintem.

Nzoltan 2014.09.12. 08:48:06

@Muad\\\'Dib: Van iOS kütyü otthon szakajtóravaló. Meg OSX is. Azokkal különösebb gond eddig nem volt. Főleg ilyen jellegű.

Én szeretem a Nokiát, mindig is az volt. A vassal sok problémám soha nem volt. Meg a LUMIÁk sokkal szebbek is mint a vetélytársaik. Sőt, még nem volt fagyás sem, meg hogy eldobja a vonalat tekefonálás közben. De hogy ennyire nincs biztonságban az accountom, az azért ilyesztő. A telefonszám elvesztéséről nem is beszélva.

Persze még vannak más gondok is 8.1 óta. Például nem eszi meg azoknak a zeneszámoknak a felét, amivel eddig nem voltak gondok. A rádió is behalt. Azóta azt sem tudok hallgatni. Szóval ez azért nem az a felhasználói élmény, amiért érdemes pénzt kiadni. Mikor vettem, először butafont akartam, mert az olcsó, praktikus. De nagyon kíváncsi voltam az oprendszerre és a LUMIA 625-nél kötöttem ki.
Az iPhone elsősorban az ára miatt riasztott el. Szerintem nem normális dolog egy telefonért 100+ ezer forintot kiadni. Vagy legalábbis a keresetemhez képest nem egy racionális döntés. (és korántsem keresek rosszul)

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.09.12. 08:50:56

@Nzoltan:

A rádió nem „halt be”. FM Rádió néven külön app lett belőle, ahogy a podcastokat is kiszervezték külön appba. Érdemes tájékozódni, sok boszúságtól képes megmenteni az embert.

Muad\\\'Dib 2014.09.12. 08:56:17

@Nzoltan:
Hmm, érdekes, hogy nekem pont ellenkező tapasztalataim vannak a WP telefonokkal. Persze láttam fórumokon, hogy volt akinek behalt, de környezetemben nem volt velük gond soha. Persze ez megint csak nem segít rajtad.
Amúgy abban biztos vagy, hogy nincs valami rejtett HW gond a telefonoddal, ami ezeket a hibákat okozza? A WP8.1 jobban terheli a telefont, mint a 8.0. Nem kizárt, hogy ez a plusz terhelés hoz ki valami hibát, ami ennyi gondot okoz. De nem akarok távolról okoskodni, csak egy ötlet. :)

Molnár András 2014.09.12. 11:09:17

@Nzoltan:
Pedig hidd el, éhen halnék ha nem kéne Osx-t javítani ;)
ott is megakadnak a frissítések.
És mielőtt kikezdenétek, ez ugyan úgy igaz droidra, és wp-re is.
Ezek szoftverek, egyik sem örök élet. És még azonos környezetben is képesek különbözően futni. A kérdés azon van,hogy milyen százalékos a hibaarány.
A droidon kimagasló a másik két versenyzőhöz képest.

Nzoltan 2014.09.12. 13:23:32

@pushalias: Aha. Akkor a listában miért van benne a zenék között? Rábökök, majd jön egy üres oldal.
Amúgy ez meg milyen már, hogy én vagyok a hülye, mert frissítés után csak látszólag marad ott a rádió ahol van, de egy üzenet sincs, hogy hova lett? Ez aztán a felhasználóbarát megoldás.

Nzoltan 2014.09.12. 13:24:57

@pushalias: De azért köszi! Mindjárt megnézem.

Nzoltan 2014.09.12. 13:29:17

@Molnár András: Ezzel nem vitatkozok. Nekem is voltak már problémáim Apple oldalon, de a több mint 10 éves tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy messze a legjobb rendszerek az övék.

Az Androiddal már nem mertem barátkozni. Pont a fórumon olvasottak miatt. Annál már a WP is sokkal jobban teljesít.

miketbeszéltek 2014.09.12. 16:41:24

Nem vagyok Android fan, egy kiszolgált N97-es mini utódját kerestem, ésszerű árhatárral. Több Nokia után odahúzott a szívem, sőt, most is nosztalgiával gondolok a "buta" és a szimbiános Nokiák felhasználóbarát megoldásaira pld. több hét keresgélés után találtam olyan emlékeztetőt, amely egyáltalán hasonlít a Nokiáéra...Intenzív információgyűjtés után azért szántam rá magam a váltásra, mert kihalt a 820-as, eltűnt a 720-as (Telenor), mire bezuhant a 925-ös ára a célzónámba, már ki is halt, a 625-ös, amivel sokáig szemeztem sok helyen spórolós, utódja, a 630-as meg még spórolósabb. Középkategória!? Vaku hiánya, 5MP -persze, ez nem minden- 480*854-es felbontás, stb. stb A mostani Androidos középkategóriából ez már lefelé lóg ki. Ráadásul a kollégám 520-a a tipikus "Androidos" hibákat produkálta, akadások, lefagyások, egy éven belül tönkre is ment-nem volt csábító. Nem tudom, a Microsoft által bedarált Nokia WP-ként mennyit őrzött meg a korábbi erényeiből, talán nem túl sokat. Kár, hogy nem tudjuk már meg, hogy ha egy vacak fél évvel hamarabb indul be az Anna-Bella-Krisztina (vagy hogy hívták), mi lett volna belőle, így informatikailag és kezelés szempontjából is ki lettünk teljesen szolgáltatva a két globális cég (Google, MS) kényének-kedvének.....
Szori: Vessző volt a két tagmondat között, csak nem hangsúlyoztam eléggé, tehát ezt akartam mondani: azt kéne csinálniuk, mint a Samsungnak, különböző típusváltozatok tömegét kéne kihozniuk, csak változatos formatervvel, stílussal.

gh14 2014.09.15. 10:03:54

Én mondjuk durván sz.vtam, amíg a barátnőm iPhone-ján be tudtam állítani, hogy felhőbe szinkronizálja egyáltalán a névjegyeket. De az is lehet, hogy nem sikerült... már nem emlékszem.
Amikor az első WP telefonom megvettem megadtam a Microsoft-os accountomat, és azonnal ott voltak a névjegyek a telefonomon, és azóta is rendben megy a szinkronizálás (az otthoni Windows 8.1-es PC-vel is).

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter