WinMagazin

Már hónapok óta keringenek olyan értesülések, hogy a HTC a One M8 alapjaira építve új Windows Phone készüléket fog kiadni, mégpedig a Verizonnál. A további részletekre, és a kiadás dátumára viszont csak mostanában derült fény. Pontosabban tegnapelőtt, amikor az Engadget közzétette az új telefon valószínű nevét.

craitqqr_embeded_image_1.jpgAmi a meglehetősen különösen hangzó „One (M8) for Windows”. Engadgeték szerint az M8 elhagyásával szebben cseng, szerintem meg nem.

Az Engadget szerint a telefon „a Verizonnál fog megjelenni valamikor a harmadik negyedév során, de nem később, mint szeptemberben”, ugyanakkor a WMPoweruser értesülései szerint a Microsoft Store-okban augusztus 20. van kitűzve, 21-edikei megjelenéssel. A telefon előfizetés nélküli árát 610 dollárra taksálják, vagyis a dollár-euro átváltási mizériákat is beleszámítva nálunk olyan 180-200 ezer forint lenne, míg előfizetéssel 199 dollár, azaz 60-80 ezer forint környékén lehetne majd kapni. Meg kell fizetni a zászlóshajóságot, na.

A Windows Store-ok egyébként valóban készülnek mindenféle kiegészítők forgalmazására, mint például a Dot View tokéra, ami kihasználja a Windows Phone Update 1- ben (GDR1) levő „okos tok” funkciót. A One M8 for Windows várhatóan ezüst színben jelenik meg, és bár Ottebox és Speck tokok is várhatók hozzá, a legvalószínűbb az, hogy a W8 egy az egyben úgy fog kinézni, mint az androidos M8. Érdekes módon a W8 lesz az első Windows Phone ami már támogatja a Voice overt LTE (VoLTE) protokollt, ami megint csak arra utal, hogy a telefon már a Windows Phone Update 1-gyel fog megjelenni. ezen felül a telefon Boom Sounddal és Duo kamerával is fel lesz vértezve.

Egyelőre nincs információ arról, hogy esetleg a Verizonon kívül más szolgáltatünál is meg fog jelenni,jelenleg más szolgáltató listáján nem szerepel. További információ a következő hetekben várható.

Forrás: WPCentral
Illusztráció: Smarthouse

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr216558945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter