WinMagazin

Egyetlen magyar csapat jutott be a Microsoft nemzetközi tehetségkutató versenye, az Imagine Cup döntőjébe: a szegedi Tep a legjobb 34 közé került. A fejlesztőcsapat tagjai júliusban utaznak Seattle-be, hogy Satya Nadellának, a Microsoft vezérigazgatójának is bemutassák az ötletüket.

tep_1.png

A Microsoft 2003-ban hozta létre az Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. A Microsoft Magyarország az European Entrepreneurship Foundation (EEF) segítségével először rendezte meg az Imagine Cup Academy-t a Demola Budapestnél. A csapatokat több hónapos program keretében készítették fel a versenyre.

A felkészülésen végig részt vett a Tep is, amely a helyi döntő után most világszinten is bekerült a legjobbak közé. A csapat szegedi fiatalokból áll, akik onnan ingáztak Budapestre a felkészülési idő alatt. Az Innováció kategóriában induló Tep egy olyan mobilapplikációt fejlesztett, amelyben virtuális kisállatokat valós sportteljesítmények elvégzésével kell életben tartani.

Grósz Judit, a Microsoft Magyarország Developer and Platform Evangelism részlegének vezetője elmondta: „A Microsoft a tehetségre, a kreativitásra Magyarország talán legfontosabb erőforrásaként tekint, és biztosak vagyunk benne, hogy a hazai döntőből a legjobbak közé került csapat nemzetközi szinten is megállja majd a helyét.”

tep_2.pngZáboji B. Péter, az EEF alapító elnöke elmondta: „Csak gratulálni tudok a Microsoftnak, hogy a verseny meghirdetésén túl először vállalta, hogy komoly kurzust rendezzünk a startup csapatoknak. Egyetemistáink gyakran a fejlesztésre, a „cuccra“ fokuszálnak és elfelejtik, hogy a sikerről a piac, a felhasználók döntenek. Ugyancsak nagy igény van arra, hogy megtanulják mi az az üzleti modell, milyen értéket teremtenek, kinek nyújtanak hasznot. A prezentáció művészete is külön fejezet. Elsajátításához a lehető legjobb mesterek kellenek, ebben is segítettük a résztvevőket az Imagine Cup Academy programunkban.”

A Tep csapatának egyik fejlesztője hívta fel társai figyelmét az Imagine Cupra, aki korábban is indult a versenyen és hasznosnak vélte a most első alkalommal megtartott, a versenyhez kapcsolódó oktatás, az Imagine Cup Academy kurzusait. Miután az öt főből álló fejlesztő gárda bekerült a magyar versenyzők közé, ők is részt vettek az Imagine Cup Academy képzésén.

„Az Imagine Cup Academy-n tanultak alapján több változtatást is végrehajtottunk a béta verziónál járó alkalmazáson. Ennek keretében az applikáció egy új és könnyebben kezelhető menürendszert és új designt kapott, amely jobban illeszkedik a Windows telefonoknál jól megszokott flat designba” – mondta Boros Ákos, a Tep operatív koordinátora.

tep_3.pngA Seattle-ben prezentáló Boros Ákos és Babarczi Katica mellett Budincsevity Norbert, Jandzsó Zsolt és Szabó Gábor alkotják a Tepet. A sporttal rendszeresen foglalkozó fejlesztők úgy érzik, hogy a futóapplikációk tengerében sikerült olyan ötlettel előállniuk, amelynek biztos helye lehet a piacon, így a Microsoft vezérigazgatójával való találkozásra magabiztosan, de szorgalmasan készülnek.

Az elmúlt évtizedben 190 országból mintegy 1,65 millió fiatal vett részt a Microsoft világversenyén, ötletet merítve egyebek mellett az Egyesült Nemzetek millenniumi fejlesztési céljaiból vagy saját országuk problémáiból. A csapatoknak idén a Játék, az Innováció vagy a Segít a technológia kategóriában kellett alkalmazásokat készíteniük Windows, Windows Phone vagy Windows Azure platformra.

A nemzeti versenyek legjobbjai közül mindössze 34 csapat vehet részt a döntőn, amelyet idén Seattle-ben, a Microsoft campusán rendeznek meg július 29. és augusztus 2. között, mégpedig a Microsoft januárban kinevezett vezérigazgatója, Satya Nadella részvételével, aki a Reddit-vezér Erik Martin és a Code.org egyik alapítója, Hadi Partovi mellett személyesen hallgatja meg a versenyző csapatokat, és dönti el, ki nyeri el az Imagine Cup-ot.

További információk a Techcrunch cikkében olvashatók.

Forrás és illusztrációk: Microsoft sajtóközlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr776388437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter