WinMagazin

Újabb nagy intézmény cseréli le a konkurencia eszközeit, és tér vissza, illetve át a Windows platformra. Most épp a Pittsburgh-i Egyetem Orvosi Központ-ja (UPMC) vált eddigi iPad-jeiről Surface Pro 3-ra. És rögtön kétezer darabot kértek.

srfcpr3.jpgAz UPMC egyik vezető elve, hogy a technológia segítségével fejlesszék a betegellátást, illetve hogy az orvosok több időt tölthessenek a beteggel, így segítve a lehető leggyorsabb felépülést. Rebecca Kaul, az UPMC Technológiai Fejlesztési Központ vezetője elmondta azt is, hogy ugyan elkezdték fejleszteni a saját beteg-adatbázis programjukat iPad-re; de egy év után rá kellett jönniük, hogy ez nem igazán kompatibilis a meglévő rendszerekkel. Szó esett arról is, hogy az orvosok, akik kipróbálták a rendszert; bár szerették a vizuális megvalósítást, de mivel iPad-ről csak olvasási joggal rendelkeztek, minden egyes vizsgálat után vissza kellett menniük az irodába, hogy újabb adatokat tudjanak hozzáadni Elektronikus Egészségügyi Nyilvántartó rendszerükhöz.

Ezt a problémát oldotta meg a Windows 8.1-el szerelt Surface Pro 3. Kaul elmondta, hogy mind a kijelző mérete, mind az eszközök fizikai nagysága beleillik a kórházi atmoszférába.

Dr. Rasu Shrestha, az UPMC radiológusa hozzátette, hogy egyszerűen dokkoló nélkül is használható a Surface, ráadásul pár koppintással elővarázsolható az adott beteg kórtörténete, és eddigi kezelése is.

Forrás: Microsoft

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr66298243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jazo 2014.06.14. 11:39:14

Remélhetőleg ez felnyitja az Apple vezetésének szemét is, és az iOS a jövőben nem egy zárt digitális fekete lyuk lesz, hanem programok tekintetében zárt és biztonságos, de adatok, állományok tekintetében sokkal nyitottabb, ami nagyon fontos ha valaki tartalom előállításra, munkára is akar tabletet használni. A Surface Pro 3-al ebben nem versenyezhet, hiszen az egy komplett mobil PC, teljes funkcionalitású asztali operációs rendszerrel egy tabletbe zsúfolva.

swGuru 2014.06.25. 07:47:17

Az tortent, hogy nem tudtak megiratni iPad-re a programjukat, ezert lecserelik Windowsra. Aztan majd jonnek az Android tabletek, meg ki tudja, vegul megtanuljak, hogy a jo fejleszto penzbe kerul.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter