WinMagazin

Igen rég volt már, hogy a Kickstarter segítségével a VideoLAN összegyűjtötte a szükséges pénzösszeget a népszerű VLC alkalmazás Windows 8-as verziójának elkészítésére. A felhasználók reménykedtek, hogy az alkalmazás a magasfokú támogatásnak és a kiemelt figyelemnek köszönhetően gyorsan elkészül, ám ez sajnos nem így lett.  Ám most úgy tűnik, hogy a lelkes felhasználók elérték céljukat, és rengeteg várakozás után pár nap múlva végre elérhetővé válik a médialejátszó szoftver.

vlc monday.png

A fejlesztőcsapat tegnap Twitteren jelentette be, hogy az alkalmazás sikeresen teljesítette a Microsoft kritériumait. Azért is nagy dolog ez, mert az előző verzióra sajnos ez nem volt igaz. Hiába kezdték meg egy hónapja az engedélyeztetési procedúrát, az alkalmazás nem kapta meg a szükséges engedélyt, ez okozta az egy hónapos csúszást. Az alkalmazás valószínűsíthetően március 10-én, hétfőn fog megjelenni az Áruházban. Az elhúzódó fejlesztési procedúra egyik oka, hogy nem akarták az alapoktól újraírni a VLC-t, igyekeztek a lehető legnagyobb mértékben a már meglévő asztali verzió alapjaiból építkezni, ami a jelenleg elérhető Metro Modern stílusú videólejátszó alkalmazásokhoz képest várhatóan kiemelkedő funkcionalitást eredményez. Ezzel együtt még dolgoznak a fejlesztők, az első verzióból pár funkció kimarad, amiket egy későbbi frissítés keretén belül pótolnak.

A hétfőn érkező alkalmazás fontosabb funkciói:

  • A teljes zene és videó könyvtár támogatása
  • Teljes mértékben érintéssel irányíthatóság
  • Osztott képernyő támogatása
  • A médiatartalmak értékelése és kedvencekbe sorolása
  • Zeneszámok és előadók ajánlása Spotify használata esetén
  • Külső meghajtók kezelése
  • Az asztali verzióval megegyező formátumok kezelése
  • Streaming támogatás

Ami még hiányzik, illetve később változni fog:

  • A videók csak ABC sorrendben listázhatók
  • Felirat- és hangsávok váltása nem támogatott
  • A zenék és videók intelligens listázása 

Nagyon várnánk a Windows Phone verziót is, de az eredeti ütemterv szerint prioritást élvez a Windows 8 és a Windows RT, így sajnálatos módon a WP tulajok még egy darabig VLC nélkül maradnak.

Forrás és illusztráció: Microsoft-News

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr595844978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.03.07. 14:40:47

Fél blogtársadalom kedvenc trollja wmiki itt is villantott. Sajnos utoljára.

vasgyuszi 2014.03.07. 15:43:49

@pushalias: Miért mi lett vele? Küldtél rá egy reiki-t? :)))
Egyébként ehhez a témához mi a túrót tudott hozzászólni? Rejtély...

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása