WinMagazin

A Microsoft végre közzétette Joe Belfiore és Nick Parker bejelentésének rövidített verzióját, melyben Joe a Windows Phone új verziójáról beszélt, többek között arról, hogy az új rendszer már futtaható lesz olcsóbb készülékeken is, értve ez alatt az alsó kategóriás chipsetek támogatását, az alkalmazások bővítőkártyára való telepítésének lehetőségét és a hardverigények csökkentését, vagyis például nem lesz kötelező a kamera gomb.

image71.pngA mintegy 13 perces videót érdemes végignézni annak ellenére, hogy nem foglalkozik teljes részletességgel a 8.1-es frissítéssel, inkább későbbi bejelentéseket ígér a pontosabb részletekről. Ami itt és most fontos, azt 2:38 tájékán mondja Belfiore, miután felsorolja, milyen vállalatok számára hasznos újdonságok érkeznek, mint például a VPN és a vállalati WiFi támogatás:

„Ezek a vállalati funkciók a következő Windows Phone frissítés részei lesznek, és ez a frissítés valamikor idén tavasszal fog érkezni. Olyan új készülékeken lesz elérhető, amelyekről majd akkor adunk tájékoztatást, ha kellően közel leszünk azok megjelenéséhez. Olyan frissítésről van szó, amelyet az összes Windows Phone, mármint a mostani Windows Phone 8 készülékek technikailag megkaphatnak.”

Felettébb óvatosan, szinte feltételes módban lett ez megfogalmazva, ám mivel tudjuk, hogy  hardvereket illetően a Microsoft egyértelműen lefelé fog nyitni, ezért továbbra is az a legvalószínűbb, hogy a Huawei Ascend W1-ig és a Lumia 520-ig bezárólag tényleg valamennyi WP8-as készülék meg fogja kapni a 8.1-es frissítést. Áprilisban várható a Developer Preview, akkor majd kiderül.

Forrás és illusztráció: WMPoweruser

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr225836494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2014.02.28. 09:54:30

Szerintem nem az MSen múlik, hanem a gyártókon. Kétlem hogy a túlélésért küzdő HTC, vagy az egész WPbe nagyjából beleszaró Samsung olyan nagy erőforrásokat fog mozgósítani hogy a 8s meg az Ativ is megkapja... talán a samu presztízsből még megcsinálja, de a HTC még az androidos csúcsmobiljainál is simán benyögi egy év után hogy ja, a következő verzió már nem lesz rá...

crey7 2014.02.28. 12:21:48

Hát ez mondjuk pont azért nem hiszem, mert anno WP7-nél is ment a ködösítés, hogy jaaaj az Optimus 7 és a Dell Venue Pro sem kap 7.8-at, meg mindenkinek elkenték a száját, aztán az MS izomból megoldotta a problémát.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása