WinMagazin

Mostanában a Windows Phone 8.1 kapcsán mindenki azon gondolkozik, vajon készüléke megkapja-e a hőn áhított frissítést. Úgy tűnik, mindenki megnyugodhat, mert a jelek szerint megkapjuk a vágyott frissítést jelenlegi Windows Phone 8 rendszerű telefonjainkra. A Microsoft azt állítja, hogy a Windows Phone 8.1 visszafelé kompatibilis elődjével, tehát a jelenlegi készülékek alkalmasak a futtatására.

A CES-en elhangzott még, hogy a Microsoft nem szeretné megismételni a WP8 debütálásakor történteket. Greg Sullivan, a Microsoft PR igazgatója azzal nyugtatott, hogy a Windows Phone 8.0 egy kiforrott rendszer, így támogatja a frissítéseket. A frissítés feltételezhetően tavasszal mutatkozik be a világnak szerencséseknek, bár ez nem lett megerősítve. És persze ne feledjük, hogy maga a frissíthetőség is, és annak időpontja is függ a szolgáltatóktól!

WP81_Screens_Notif.png

Korábban Windows Phone-hoz közeli gyártók aggályukat fejezték ki a 36 hónapos támogatási periódus miatt, melyet a Microsoft nem kommentált. A Nokia viszont azt mondta, hogy a Lumia 1020 és 520 valóban frissíthetőek lesznek. A Microsoft egyébként a Nokia eszközgyártó részlege akvizíciójának végéhez közelít, és Sullivan azt mondta, hogy licenszelték a Nokia nevet, amit használni is kívánnak a továbbiakban is. Sullivan elmondta még, hogy a Microsoft szeretné folytatni a Nokia által megkezdett munkát, és továbbra is szeretnének az okostelefonos fényképezés fejlesztésére fókuszálni.

Battery_Task.jpg

Sullivan elmondásából megtudjuk még, hogy a Windows RT 8.1 és a Windows 8.1, valamint ezek utódainak támogatása egyaránt fontos a Microsoftnak. Az RT az ARM alapok, utóbbi pedig az Intel alapok miatt. Azt viszont még nem tudta megmondani, hogy végül a Windows RT, vagy a Windows Phone rendszer fog felülkerekedni az operációs rendszerek összevonásakor. Sokan azt gondoljátok, hogy a Windows RT-nek vesznie kellene, de állj! A Qualcomm, és az Nvidia támogatják az RT-t, mert bár nem futtat hagyományos asztali Windows programokat, de az ezt futtató eszközök egyébként is olyan csoportot céloznak, akiknek erre nincsen szükségük. Na és persze hogy ez a két gyártó az ARM processzoraik miatt is pártolja a Windows RT-t.

Örülök, hogy ezt a jó hírt én közölhettem veletek. Úgy néz ki tehát, hogy eljő a Kánaán és lesz itt Windows Phone 8.1. Azt pedig, hogy végül a Windows Phone vagy a Windows RT lesz a befutó, megírjuk nektek, amint kiderül.

Forrás: ComputerWorld
Képek: WPcentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr945749014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DomT 2014.01.10. 12:12:46

Én a nokia név megtartásának örülök a legjobban!

Joe69 2014.01.10. 19:01:19

Összetenném a kezemet, ha valaki végre egy dupla, normál mini sim-kártyás wp8 készüléket gyártana végre ! Huawei, hajrá..ha már a Nokiában hülyék ülnek..

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2014.01.10. 22:05:40

El sem hiszem, hogy lesz ROTATION LOCK!!!!44!!444!!!

skaven 2014.01.10. 22:56:30

soha nem ertettem hogy miert kell valakinek ket sim kartya a teloba. de nem is ismerek olyan embert akinek erre igenye van. biztos hatalmas piaci res van itt, csak minden gyarto hulye. :)

Michael Faraday 2014.01.11. 00:37:46

@skaven: Például annak a több millió embernek akinek a céges flotta és egy saját privát telefonja van a világban. Nem triviális, hogy egy készülék legyen egy számmal. Cégben céges, otthon privát. Illetve, ha munkahelyet vált az ember minimális az esély rá, hogy a saját számod vidd tovább, nyilván van értelme privát számnak is. Multiknál alap. Nem beszélve arról a "sok hülyéről" akik rendszeresen járnak külföldre és helyi sim-et vesznek a magyar mellé, akár eldobható prepaidest amcsiban vagy arra a "sok idiótára", akiknek egy olcsóbb csak adatforgalmi sim a második kártya az első pedig voice, mivel még mindig olcsóbb egy csak adat sim. A egyéni vállalkozóknál sem ritka a dupla\tripla készülék. Én több száz embert ismerek akinek erre igénye van. (Szerinted Kínában - 1 milliárd ember-, miért csak két sim-es készülékeket kapni? (Nem az EU-ba portált fos agyonárazott sony, samsung, lg-kről beszélek... hanem a nagy kínai telómárkákról... biztos hülyék azok is. Alap a két sim kártya. :)

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2014.01.11. 12:46:06

Nemááá, vazzkiii... A 8.1 csak úgy fölmegy a 8.0 helyére? És mindezt ingyen? Mintha egy sima apdét lenne, nem pedig az oprendszerek egy vadiúj generációja? Hihhhhhetetlen, ez már a XXII. század! Mintha csak egy darab szoftver lenne egy darab hardveren! A Microsoft nem okoz csalódást, még kisebb szoftverhibákat is kijavítanak! Bármelyik telón! És ingyen! Szóhoz sem jutok a meghatottságtól... Kánaááán, Kánaáán, Kánaán!!!

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.11. 14:38:44

@Udo von Raumschiff:

És azt képzeld el, több, mint tíz év fizetős upgrade után erre az Apple is képes már! Na az a mekkora nagy forradalom! :)

nyisziati 2014.01.11. 17:00:54

@pushalias: a Linux meg csendben pironkodik...

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.11. 17:57:34

@nyisziati:

A Linux helyzete abszolút összehasonlíthatatlan a Microsoft és az Apple helyzetével.

nyisziati 2014.01.11. 18:38:47

@pushalias: miért is? Ugyanúgy operációs rendszer, soktízmilliós felhasználói tábora van, szerverekben, routerekben és sok más helyen használják, az Android alappillére, SZAKEMBEREK fejlesztik (és nemcsak a kernelt, hanem a különböző programokat is), csaképpen INGYEN (javarészt), a szabadidejük terhére...

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.11. 18:49:27

@nyisziati:

Talán kezdjük a legalapvetőbbel: a rendszer magját leszámítva nem létezik egységes Linux, és amit az ingyen fejlesztésről írsz az a dolgok rendkívül durva leegyszerűsítése.

nyisziati 2014.01.11. 19:04:43

@pushalias: "a rendszer magját leszámítva nem létezik egységes Linux": ez miért is lényeges az ingyenes upgrade kérdésében?
.
"amit az ingyen fejlesztésről írsz az a dolgok rendkívül durva leegyszerűsítése"
nekem, mint felhasználónak ez minden, amit tudnom kell (mármint az ingyenes op. rendszer+ingyenes upgrade). Ahogy a posztban te is ebből az irányból közelítetted meg a 8.0 -> 8.1 kérdést, ha jól emlékszem...

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.11. 19:28:37

@nyisziati:

Ebben a cikkben (legjobb tudomásom szerint) én nem közelítettem meg semmit sehonnan.

Mivel nincs egységes Linux, ezért nincs egységes frissítési stratégia sem. Nincs olyan, hogy A Linux frissítése, hanem van több, mint száz disztribúció, amelyek frissítése egymástól jócskán eltér. Ráadásul linuxok esetében vagy létezik distrib-upgrade, vagy nem, márpedig ha nincs distrib-upgrade akkor nincs eleve is miről beszélni.

Természetesen vannak fizetős Linux disztribúciók, és természetesen vannak cégek, amelyek fizetős szolgáltatásokat kapcsolnak Linux disztribúciókhoz.

A (többé-kevésbé) ingyenességnek pedig megvan a maga ára, a nincs ingyen ebéd elv sajnálatos módon a Linux esetében is működik. Nem véletlen, hogy a Linux nem az otthoni fogyasztók körében a legsikeresebb.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.11. 19:43:09

Hogy egy konkrét példát is mondjak.

Két éve bevállaltam egy egy disztribúció frissítést. Az ügyfél a biztonság kedvéért bízta csak rám, én pedig úgy voltam, hogy azért a potya pár ezer forintért bevállalom, hogy nézem egy maximum két órán keresztül a „gyári” frissítést, meg utána leellenőrzöm a dolgok helyes működését ha ez őt megnyugtatja.

A műtét végül két komplett estémbe került, az ügyfélnek pedig több, mint tízezer forintjába, holott nevetségesen alacsony óradíjat számoltam fel neki. A „gyári” frissítés megvolt „mindössze” másfél óra alatt, csak éppen utána a rendszerben nem működtek olyan dolgok, amelyek előtte igen. A disztribúció frissítés során a gyári, grafikus frissítő rendszer szanaszét kuszálta a saját maguk által használt konfig fájlokat, nem megfelelő driverekkel cserélt le megfelelőket, és így tovább.

Szóval érted, engem valahogy nem hat meg ez az ingyenes frissítés dolog.

nyisziati 2014.01.11. 19:56:19

@pushalias: "Ebben a cikkben (legjobb tudomásom szerint) én nem közelítettem meg semmit sehonnan."
.
"mindenki megnyugodhat, mert a jelek szerint megkapjuk a vágyott frissítést jelenlegi Windows Phone 8 rendszerű telefonjainkra"
.
erre írta a kommentet
Udo von Raumschiff : "A 8.1 csak úgy fölmegy a 8.0 helyére? És mindezt ingyen? Mintha egy sima apdét lenne, nem pedig az oprendszerek egy vadiúj generációja? "
.
amire viszont te írtad az Apple hasonlatot (nemes egyszerűséggel "elfelejtve", hogy az Ios-ek kb. harmad-negyedannyiba kerültek, mint a Windows-ok, tehát az upgrade-en hozták be a lemaradást): "És azt képzeld el, több, mint tíz év fizetős upgrade után erre az Apple is képes már! "
.
Vagyis igenis, az ingyenes upgrade számodra is szempont volt, ahogy a kommented is megerősítette (ellenkező esetben nem is törődtél volna vele).
.
A Linuxnak egyébként több, mint 3000 disztrója van, amire valóban nincs egységes frissítés, mivel azonban a felhasználók többsége 3-4-hez köthető, ezért úgy érzem, megfelelő azt mondani, hogy a felhasználók TÚLNYOMÓ többsége mégis megfelelő upgrade-hez jut.
.
Az ingyenességnek pedig valóban ára van, de ha belegondolok, hány user használja a windowst is ingyenesen... :D

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.12. 00:01:08

@nyisziati:

A cikkben én nem közelítettem meg semmit sehonnan, ugyanis nem én írtam. Természetesen a cikk szerzőjének sem volt egy másodpercig sem szempont az ingyenesség. Honnan tudom? Onnan, hogy a cikkben egy szóval nem lett megemlítve az ingyenesség.

Nem is csoda. A Microsoft főverzión belüli verziófrissítései ha korábban talán nem is, de a Windows 95 megjelenése óta, vagyis lassan 19 éve mind ingyenesek voltak. Természetesen a WP7 és a WP8 frissítései is. Ezt körülbelül csak az nem tudja, aki erdőben élt az elmúlt 19 évben. Ezen kezdett el gúnyolódni egy szegény, buta trollocska. Amire nem bírtam nem válaszolni egy riposztocskával. Azon lehet vitatkozni, hogy volt-e értelme. A te esetedből úgy tűnik, hogy nem sok, hiszen pusztán csak a lényeget nem fogtad fel belőle. Ami lehet akár az én hibám is.

Az Apple nem hasonlat volt, hiszen mire lett volna hasonlat? És nem felejtettem el semmit, hiszen ha az ingyenesség a nagy tromf, akkor a nem ingyenes és az ingyenes között nincs határsáv. Nincs olyan, hogy ugyan nem ingyenes, DE. Teljesen érdektelen, milyen okból és mennyit kért eddig az Apple a majornek nevezett upggrade-ekért. Nem volt ingyenes, punktum.

Mint egyén természetesen örülök, ha ingyen kapok egy frissítést, hiszen ki nem. De azon túl nem érdekel. Ha pénzbe kerül, akkor pénzbe kerül. Ha kell az embereknek akkor fizetnek érte, ha nem, akkor meg nem. Az Apple-nek eddig fizettek érte, teljesen jól tette, hogy pénzt kért érte. És hidd el, az Apple most sem szívjóságból engedte el a major verziófrissítések díját. Nem hülyék és nem is jótékonysági intézmény, tudják ők, hogy mit csinálnak.

Magamon egy kicsit túl lépve a szoftverek ingyenessége vagy nem ingyenessége csak üzleti modell kérdése. Egy szoftver nem attól lesz jobb vagy rosszabb, hogy ingyenes vagy nem ingyenes, és az ügyfél dönti el, mennyit fizet érte, ha fizet. Ha már itt tartunk, a bezzeg a Windows-ért milyen sokan nem fizetnek szöveg meglehetősen kétélű. Mert az azért nem kicsit kellemetlen, ha az emberek inkább lopnak egy másik rendszert, amikor ott van az ingyenes, amiről a hívei váltig állítják, hogy jobb. Buta poén ez is, csak azért hozom fel, hogy látható legyen, a rossz kiindulópontból nem csak egyféle hibás eredményhez juthatunk. Ugyanakkor remélem, a szoftverlopást nem tartod sem etikusnak, sem követendőnek, és ugye miért is tartanád.

Az ingyenességnek mint már írtam, ára van, amit vagy így, vagy úgy, de megfizet a felhasználó. Mert ami nem ingyen van, azt valahonnan meg kell finanszírozni. A Linux fejlesztésének pedig ára van, és nem is kevés. A Linux kernel legnagyobb részét fejlesztő programozókat a kapitalista cégek fizetik, méghozzá jellemzően igencsak jól. A kernel kód körülbelül 75%-át írják „vállalatokhoz köthető” programozók: apcmag.com/linux-now-75-corporate.htm. Nélkülük a Linux geek srácok játékszere lenne csupán. Csakhogy ennek 75 százaléknak nem is kis hányada valójában nem is közvetett, hanem közvetlen pénzt jelent. Nem csak a Red Hat és a Fedora vagy a SUSE és az OpenSUSE közötti kapcsolatra gondolok. A kernel kód mintegy 12 százalékát a Red Hat programozói írják természetesen pénzért és ugye ott van még az IBM, az Intel, a Novell, meg az Oracle, akik szintén fizetnek linuxos fejlesztésért. A tök ingyenes Linux kernel fejlesztésnek tehát majdnem egyharmadát az előbb felsorolt IT cégek finanszírozzák közvetlenül. Aminek a harminc százalékáért fizetnek az sehol sem „javarészt ingyen, szabadidőben”. És ezek csak a mammutok, a fene se tudja, hány kisebb-nagyobb cég mennyit tesz még ehhez hozzá. Persze nem féltem ezeket a kapitalistákat, biztos nem szívjóságból költik a Linuxra ezt a pénzt. Az Android pedig a legjobb példa arra, milyen az, amikor az „ingyenes” termékért közvetve akár élethossziglan fizet a vásárló.

Ha már itt tartunk, a Windows Phone-ért és az előtelepített Windows-okért sem fizetsz közvetlenül egy petákot sem, ilyen alapon azok is ingyenesek neked.

Még mielőtt a gondolatolvasó tehetségedet erre pazarolnád: ez is mind közömbös számomra. Mint már írtam, a Linux egyszerűen egy más üzleti modellre épül. Ezért is volt hibás az analógia. A modell pedig láthatóan működik, hiszen a belőle élő emberek nem halnak éhen. A köré felhordott ingyen szoftver mítosz meg nem egyébb ügyes marketingnél és egy csipetnyit hamis, mint a marketing oly sokszor. A legfinomabb megfogalmazás erre az ingyenességre az, hogy a dolgok rendkívül durva leegyszerűsítése.

Annak viszont örülök, hogy legalább abban egyetértünk, hogy a Linux távolról sem az az egységes tömb, mint aminek eredetileg próbáltad vázolni. A 3000 az nyilván tartalmazza a kétszázadik John Doe Very Special Editiont, amit az alkotóján és geek ismerősein kívül a kutya nem használ, a mindössze 3-4 legnagyobb viszont még a consumer területen is meglehetős leszűkítése a valóságnak, a distrowatch is tízet kiemel mint legnagyobbat, de ezeken az apró részleteken már ne vesszünk össze.

valaki23 2014.01.12. 08:42:04

@nyisziati: tehát a linux fejlesztők fényt esznek, mert az is ingyen van.

nyisziati 2014.01.12. 09:28:05

@pushalias: valóban elbeszélünk egymás mellett, de ezt már megszoktam szoftveres-hardveres vonalról, valahogy az asszociatív intelligenciátok máshogy működik, mint a humán vonalon futóké. Öcsém is programozó, közvetlen tapasztalatból beszélek. Nem is részletezem a dolgokat, hol-miben nincs igazad, ennyit nem ér két riposzt "továbbfejlesztése", további szép napot.

nyisziati 2014.01.12. 09:29:11

@valaki23: így van, éjszaka pedig szél- ill. vízerőművekből töltik magukat.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.12. 10:26:07

@nyisziati:

Mármint te beszélsz el mellettem. Legalábbis az hogy olyasmit akartál nekem és tulajdonítani, amit nem is írtam, illetve nem szerepelt a cikkben, az igencsak annak felel meg. Legközelebb mellébeszélés helyett majd megteszi tőled egy „bocs, tévedtem” is. Nem szoktak belehalni az emberek.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2014.01.12. 18:46:30

@pushalias: Én biztosan lemaradtam valamiről, de pontosan melyik Apple OS-update volt fizetős? Tudtommal iPhone-ra minden update és új OS ingyenes volt. A szépítógépes OS-ek esetében az update-ek és upgrade-ek ingyenesek voltak, az új OS-generációkat adták pénzért - bár jóval kevesebbért, mint egy új Windowst, de mégiscsak pénzért...

De mindegy is, te kezdtél itt az Apple-ről beszélni, én szóba sem akartam hozni. Csak azon mulattam magamban, hogy a szerintetek az valami óriási gesztus, szenzáció, maga a Kánaán, ha egy OS csak úgy frissíthető 8.0-ról 8.1-re.

Ha én vettem volna egy telót (8.0), megjelenik a 8.1, és nem lehet frissíteni, visszaadom a telót, de úgy, hogy a cégvezető ablakán dobom be, féltéglához kötve...

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.12. 20:35:01

@Udo von Raumschiff:

Nem kellett volna, csak az első két mondatot értő módon elolvasni. Azokban le van írva a miért: sokan aggódtak, hogy nem kapnak majd 8.1-es frissítést, ők most kaptak egy tájékoztatást, hogy nem kell aggódniuk, mert kapnak.

Nem óriási szenzáció, nem gesztus, ezeket te kézelted bele, hanem megnyugtatás az aggódóknak, akik elég sokan voltak. Amit te is tudnál, tudnád, egyáltalán miről is van szó.

A szöveg megértése és a szükséges háttérismeretek nélkül elkezdtél bunkó módon gúnyolódni. Ennyi.

Az Apple pedig annyiból érdekes, hogy a MacOS frissítések is 10.1, 10.2 és így tovább verziószámúak, és egészen idáig mégis fizetni kellett értük. Ha valaki nem tudja, hogy ezek az Apple szerint főverziók és ezért kért eddig értük pénzt, ugyanúgy hőböröghet, ahogy te tetted.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2014.01.13. 00:33:27

@pushalias:
Lehet, hogy csak az első két mondatodat kellett volna elolvasni, ahogy mondtad - de én elcsesztem, végigolvastam. Azzal együtt, hogy „eljő a Kánaán”,lesz WP8.0-ra WP8.1...

Az efölötti túláradó örömet (ti. a Kánaán meghirdetését) éreztem egy kicsit komikusnak, és kezdtem „bunkó módon gúnyolódni” - vagyishát ironizálni. Az Apple-t meg te kevered ide állandóan. 1998 óta fejlesztik az OS X-et. Azóta 10.x. Mi a kérdés?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.13. 06:32:36

@Udo von Raumschiff:

Bocsánatot kérünk, hamvakat szórunk a fejünkre, ki is teszem a hírt úgy, ahogy egy ilyen hírt tálalni kell, és megígérjük, hogy soha többet nem fogunk ilyen optimistán megírni egyetlen cikket sem, nehogy megsértsük a hozzád hasonló derék haterek érzéseit.

Vacsi 2014.01.14. 09:33:32

@Udo von Raumschiff: akkor az androidos telefonok legalább felét dobálhatnád be mindenféle ablakokon, mert a gyártók sz*rnak a frissítésre.

JoeX 2014.01.14. 14:29:15

@Udo von Raumschiff: Hát, ez bizony az előző generáció leváltásához képest kánaán. Ezzel a szóval igyekeztem kifejteni azt, hogy véletlenül sem az lesz, ami korábban volt. Lehet, hogy szerinted ennek természetesnek kellene lennie, és bevallom, hogy szerintem is, viszont korábban nem volt az. És ennyi!

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása