WinMagazin

Samsung ATIV Odyssey

Nemrég látott napvilágot a Samsung Windows Phone 8-as zászlóshajója az ATIV S, de most megérkezett a középkategória csatahajója is, a Samsung ATIV Odyssey. A múlt hónapban bejelentett készülékről Evleaks tweeten közzétett képét is megcsodálhatjuk, de a kép mellé kiszivárgott…

Skype frissítés Windows Phonera - valami még nem kerek

A Microsoft a héten elérhetővé tette a Skype Windows Phonera szánt kiadásának legújabb, immár 2.1es verzióját. A szokásostól eltérően most viszonylag pontosan el is árulták, hogy mit is tartalmaz a frissítés, ami néhány stabilitási és funkcióbeli hiányosság mellett két…

Microsoft Surface Pro – kiszivárgott a megjelenési dátum

Amikor piacra került a Windows RT-s Surface, a Microsoft bejelentette, hogy a Windows 8-cal felvértezett táblagép megjelenését követően 90 napra rá fog megjelenni a Microsoft Surface Pro, amely a Windows 8 Pro operációs rendszert fogja futtatni és egy kicsit komolyabb hardvert is kap. A…

Láthatáron a Lumia 920 vékonyabb, könnyebb, alumíniumházas utódja

A Nokia új Windows Phone termékvonalat készül bemutatni 2013-ban. A cég berkeiben jártas források elárulták a Verge magazinnak, hogy legalább egy, erre az évre tervezett prémium kategóriás Windows Phone készüléküket alumínium ruhába öltöztetik. Ezzel a változással a Nokia…

Apa, kezdődik! Szinte biztos, hogy nyáron érkezik az új generációs Xbox

Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az idei E3 kiállításon bemutatják az új Xbox-ot, amely feltehetőleg az Xbox 720 nevet fogja viselni. Vagy valami egészen másikat. Ráadásul sejtelmünk sincs még arról sem, hogyan is fog egyáltalán kinézni. Bármennyire is titokzatoskodott…

Új Samsung Series 7 ultrabookok - Windows 8-hoz tervezett erőgépek

A Series 7 Chronos és a Series 7 Ultra csatlakozni fog a Samsung laptopok zászlóshajóihoz. Az új ultrabookok sokat hozhatnak a Samsung konyhájára, mivel teljesen a Windows 8-ra lettek optimalizálva és finomhangolva, valamint hardver terén is igen erősnek mondhatóak. A Series 7 Ultra…

A Youtube hozzáférés és a Windows Phone – a harc újra kezdődik

A katyvasz fortyog már egy ideje, nemrég mi is felkaptuk a fejünket pár apróság miatt. Most viszont úgy néz ki, a szájkarate előbb-utóbb valóban átmegy háborúba a Microsoft és a Google között. Legutóbb Dave Heiner, a Microsoft jogi osztályának főigazgató helyettese szólt pár…

Windows Phone 8 mentés és visszaállítás készülékváltáskor – videón

A fenti videón megtekinthetjük, hogyan tudunk egy Windwos Phone 8 készülékről  adatokat és beállításokat elmenteni, majd azokat egy másik készüléken visszaállítani. A képek alapján úgy tünik, a folyamat viszonylag egyszerű. Lehetőség van egy készülékről több…

Microsoft 2012 - évösszefoglaló

2012 kifejezetten mozgalmas év volt a Microsoft számára, majd minden piacon, ahol a szoftveróriás versenyez. Gyakorlatilag a teljes termékpaletta megújításra került, legyen szó szerverpiaci termékekről, fejlesztő szoftverekről, mobil vagy pécés operációs rendszerekről.A…

Fotózz még kényelmesebben! Megérkezett a CameraPro Windows Phone 8-ra.

A Symbian platformról érkezők számára ismerős lehet a Windows Phone piactérre frissen megérkezett, fényképezést segítő alkalmazás, CameraPro a neve. Nem véletlenül, a platform egyik legnépszerűbb alkalmazásáról beszélünk, amely könnyen, kényelmesen elérhetővé tette a…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter