WinMagazin

Hűséges olvasóink biztosan emlékeznek rá, tegnap Facebook oldalunkon mi is megosztottuk a hírt, hogy a Winampnak befellegzett, az AOL abbahagyja a támogatását olyannyira, hogy december huszadikától le sem lehet majd tölteni. Erre jött elő nemrég a TechCrunch azzal a nem kicsit mellbevágó híreszteléssel, hogy a Microsoft már tárgyal a Winamp megvásárlásáról.

Winamp_Pro-5_601.jpgAz üzletet még biztosan nem ütötték nyélbe, és a TechCrunch feszeget is valami olyasmit, hogy az egész igazából csak afféle „wishful thinking” az AOL részéről, de ettől még azt állítják, hogy a két cég már a pénzről tárgyal. Amiben szerintük a Shoutcast is majd benne lesz, a Winap fejlesztője által megálmodott internetes rádió, amelynek a leálltását a TechCrunch szerint a jövő héten fogjék bejelenteni.

Tekintve, hogy a Winamp népszerűsége folyamatosan esik vissza (nem véletlenül hagyják abba a támogatását), nem igazán tiszta, miért is vásárolná meg a Microsoft, pláne, egy mára szintén nem túl sikeres online rádióval együtt. Ha egyáltalán van bármi is az értesülés mögött, az egyetlen, ami miatt a redmondiakat ez érdekelheti, az a máig jól ismert név lehetne csak. Majd aztán nézünk jó nagyot, ha mégis összejön a nagy üzlet.

Forrás: TechCrunch via The Verge

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr875648930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sanyix 2013.11.22. 18:07:21

a microsoft az antikrisztus, hiszen amihez hozzáér, az nem arannyá, hanem egy barnás végtermékhez hasonlatossá válik :D

Jose Szegedi 2013.11.23. 09:04:10

Azért,mert a Microsoft-nak voltak mellényúlásai azért még nem kell leírni!

valaki23 2013.11.23. 10:28:39

@sanyix: hogy te milyen okos vagy...

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter