WinMagazin

„-Kevés az alkalmazás”, „-Androidra ingyen van”, „-iOS-en sokkal jobb”. Néhány a leggyakrabban ismételt mondatokból, amik a Windows Phone Áruház és a benne lévő alkalmazások kapcsán előkerülnek. Ebben persze van bőven igazság, nem feltétlenül a WP lesz a nyerő platform annak, aki folyton a legújabb, milliókat a telefonhoz szögező alkalmazásra vadászna, de ahhoz képest hogy hol állt a rendszer egy évvel ezelőtt, nagyságrendekkel jobb a helyzet.

instaikon.png

Jönnek a játékok, van általában jól működő Whatsapp, Viber, sokat fejlődött a Facebook alkalmazás, szóval összességében mondhatjuk hogy jó irányba halad az egész dolog. Persze nem kell túlzásokba esni, a két nagy rivális még mindig jóval előrébb jár, nagyon hosszú út kell még ahhoz, hogy a reklámokban az App Store és a Google Play ikonja mellé odakerüljön a Windows logó is, de reméljük hogy egyszer ez is bekövetkezik, velem együtt biztosan sokan örülnének neki.

insta1.png

Furcsa, hogy egyetlen alkalmazás meglétét már-már mérföldkőnek tekinthetünk, de akárhogy is nézzük, manapság okostelefon vásárlásnál sok embernél tényező például az Instagram megléte. Erre eddig hiába volt elég jó alternatíva, mégsem az igazi kliens. Most azonban ez a probléma megszűnik, egyelőre csak béta állapotban ugyan, de elérhető a hivatalos Instagram kliens is. Régóta ígérgetik, hogy jön, sok ideje várnak rá a userek. Most megjött, mégis kicsit keserű szájízzel vettem tudomásul, hogy ennyi idő után csak egy béta verziót tudtak kiadni. Nagy baj persze alapvetően nincs, hiszen ez is működik, lehet vele feltölteni, a sebességével sincs sok baj, de azért látszik rajta hogy béta verzió. Videót egyáltalán nem lehet feltölteni vele, és az alkalmazáson belül nem használható a kamera sem. Emellett nem tudunk embereket megjelölni a képeken, és a geotag-gel ellátott (tehát a kép elkészítési helyét is magába kódolt) képekhez nem tudunk térképet megjeleníteni. Filterekből viszont nincs hiány, ugyanazt a kínálatot kapjuk, mint Android vagy iOS esetén. Az alkalmazás sebességével nincs gond, a felülete is rendben van, a hiányosságokat meg majd pótolják. Összességében kissé kevés, ahhoz képest mennyi idejük volt rá, aki teljes funkcionalitású programot szeretne, továbbra is jobb választás a 6tag, de reméljük ez a későbbiekben változik.

wazeikon.png

A másik érdekes újdonság a Waze alkalmazás, ami szintén egy kellemes, és nagyon hasznos, hiánypótló alkalmazás. A közösségi használaton alapuló navigációs alkalmazás lényege, hogy képes használat közben információt gyűjteni, ami most kivételesen nem az NSA-hez jut el. Használat közben információt gyűjt az aktuális forgalmi viszonyokról, ezért minél többen használják, annál pontosabb, és használhatóbb. Legjobb része, hogy a kapott forgalmi adatok alapján számolja az útvonalat, így az aktuális forgalmi viszonyokhoz igazodva a leggyorsabb útvonalon próbál minket eljuttatni célunkhoz. Emellett nemcsak a közeli benzinkutakat tudja megmutatni, mint minden normálisabb navi, de az éppen aktuális benzinárakat is hozzárendeli a kutakhoz, így ez alapján könnyebben ki tudjuk választani a számunkra megfelelőt. A felhasználók egyénileg is küldhetnek információt, amiket a közeli felhasználók láthatnak, ez alapján segítve a tájékozódást. Mivel ez az alkalmazás is friss, tegnap érkezett az Áruházba, ezért milyenségéről nehéz lenne bármit mondani, nem volt alkalmam letesztelni hogy valós helyzetben hogyan működik, és más sem értékelte még az alkalmazást, de a felület tetszetős, a sebessége megfelelő. Egyedül a térkép mozgatása darabos kicsit, de ez betudható annak, hogy valós időben jeleníti meg rajta a felhasználók helyzetét és az egyes út. 

Waze1.png

Ha kissé megkésve is, de a milliók által használt szolgáltatások is utat találnak WP-re, ami még egy lökést adhat a platformnak, mivel elmondható hogy igen, mostmár ezek is megvannak. A felhasználók bővülésével még több fejlesztő figyelme fordulhat errefelé, amiből mi, felhasználók csak profitálhatunk, nagyobb számú, jobb minőségű alkalmazással találkozhatunk. Reméljük nem csak én vagyok túlságosan optimista, és valóban kedvezően alakul majd a Windows Phone jövője.

Az Instagram béta mivoltából fakadóan az Áruházban rákeresve nem érhető el, de ide kattintva telepíthető, a Waze pedig itt érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr255646493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

waces · http://blog.waces.hu 2013.11.21. 14:20:01

ize. ket aprosag:

"alkalmazáson belül nem használható a kamera sem"

de hasznalhato

"Az Instagram béta mivoltából fakadóan az Áruházban rákeresve nem érhető el"

de elerheto, sot eppen ez most az elsokent kiemelt ajanlat az aruhazban

tudosb 2013.11.21. 14:25:34

@waces: A kamera gomb ott van, de ettől még képet lőni nem tudsz vele, vagy legalábbis nekem nem sikerült, hogy tudok az alkalmazáson belül fotózni?

Mikor a cikket írtam, még nem dobta ki a kereső sem a webes felületen, sem a telefonon, de javítjuk, köszi hogy szóltál.

waces · http://blog.waces.hu 2013.11.21. 14:41:46

@tudosb:

fenykepezo gomb - select your photo oldal jon be, es ott alul ismet kamera gomb

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.11.21. 14:43:41

@waces:

Szerző Úr drága igen köszönjük a segítséget, és szerezhetne megint. :)

waces · http://blog.waces.hu 2013.11.21. 14:51:32

@pushalias: most, hogy visszatertem wp8-ra ismet, fogok is. ezt veheted fenyegetesnek is :)

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.11.21. 14:54:04

@waces:

Nagyon szeretném nagyon komoly fenyegetésnek venni. :)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása