WinMagazin

Egy évvel ezelőtt nagy dilemmában voltam. Még nem lehetett kapni, de már bemutatták a 8X-et, illetve a Lumia 820-920 párost. Én éppen telefonváltás előtt álltam, nem igazán volt kérdés, hogy haldokló WP7-es HTC-m utódja egy új WP8-as készülék lesz. Sokat rágtam magam, mert a 8X mérete, formája sokkal inkább bejött mint a másik kettőé, de a Nokiaság már akkor is elég nagy előnyt jelentett. Végül győzött a szubjektivitás, és a jobban tetsző 8X lett a befutó, aminek mostanában egyre jobban örülök. Hogy miért? Nézzük sorban.

A WP8 első verziója, mint szinte minden alapjaitól megírt rendszer, tartalmazott pár hibát, amik meglehetősen kellemetlenek voltak. Ilyen például az hogy hogy hetente többször random újraindulással díjazta munkásságomat a rendszer. Alig telt el egy hónap, a november elején vásárolt készülékemre december közepén megérkezett a GDR1, ami többek között ezt a hibát javította. Ugyanez a frissítés a Lumia termékvonalra 2-3 hónap késéssel, február végén, márciusban érkezett meg. Éltem tovább szeretett készülékemmel, eljött a nyár, és az újabb frissítésre várakozás izgalma, miután a Lumia 925 bemutatásakor lehullt a lepel a GDR2 névre hallgató frissítési csomagról. Erre se kellett sokat várnom, július közepén a kártyafüggetlen készülék fütyült, hogy frissítés van, rakjam fel, miközben a Lumiák ugyanezen frissítése inkább szeptember környékére esik.

HTC-8X-Update-3 official.jpeg

Ez annak nem sokat számít, aki a Windows Phone-t a Nokia által hozzáadott extrák miatt kedveli, de engem nem hoznak lázba az olyan funkciók mint pl. a glance screen, vagy az okosabb kameraszoftver. Én jobban örülök annak, hogy a frissítési csomagok folyamatosan javítottak a rendszeren, ami egyrészt az új funkciókban is megjelenik, de ami sokkal nagyobb horderejű változás, az szerintem az, hogy az eleinte sem lassú kezelőfelületen folyamatosan csiszoltak, növelték a folyamatosságot, az animációk sebességét. Az egész rendszer reszponzivitása minden egyes frissítési csomaggal nőtt, és ezért számít az, hogy 2-3 hónap előnyben van az én referenciakészülékem a funkcionálisan többet tudó - bár számomra többnyire felesleges extrákat nyújtó - Lumia sorozathoz képest, hamarabb élvezhetem az apró, de a mindennapokban sokat számító sebességbeli fejlesztéseket. Ezt egyébként talán úgy lehet a legjobban szemléltetni, hogy én a GDR2 megjelenése után - ami igazán észlelhető ugrást hozott sebességben - volt hogy azon kaptam magam, hogy csak azért van a kezemben  telefonom, hogy a kisimult animációkkal, áttűnésekkel, görgetésekkel játszak céltalanul. Számomra a Windows Phone a stabil, megbízható, egyszerű de gyors működésről szól, és ezen paraméterek mindegyikében fejlődött a megjelenés óta a WP8.

Két héttel ezelőtt mutatta be a Microsoft a legújabb frissítési csomagját, szám szerint a harmadikat, ami egy pár perces regisztrációs művelettel minden WP8 felhasználó számára elérhetővé vált. A developer preview program keretein belül ugyanazt a végleges formát öltött frissítést töltötte le a telefonom, mint ami tegnap hivatalosan is elérhetővé vált. Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmemet arra, hogy éppen frissül a készüléke. Ennek hatására én is ellenőriztem, és talált is egy frissítést a telefon, de mivel már két hete a telefonomon figyel a GDR3, ezért számomra csak egy belső vezérlőprogram frissítést (becsületes nevén firmware update) jelentett a frissítés elindítása. Ez egyben arra a kérdésre is választ ad, hogy mi történik a már frissített készülékkel a hivatalos update megérkezésekor. Ugyanúgy megérkezik a csomag, csak az operációs rendszer nem változik. Érdekességképpen idetartozik, hogy akik a developer preview program segítségével frissítettek, azoknál a rendszer verziószáma 8.0.10512.142, míg a tegnap megjelent hivatalos verzió a 8.0.10501.127. De nem kell pánikba esni, a két OS verzió között észlelhető különbség nincsen, nem lesznek hátrányban azok, akik nem vágtak bele az előzetes telepítésbe.

WP8.1 (Custom).jpg

Mi várható ezután? A HTC tulajok számára leginkább a WP8.1, amiről hivatalosan még semmit nem tudunk, de várhatóan az már egy komolyabb ugrás lesz a WP életpályáján. De addig sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy bár ez a cikk elsősorban a HTC 8X-ről szól, de a GDR3-hoz kapcsolódik a Lumia Black, ami az Amber "utódja". Nokiások számára jó hír, hogy a Nokia Smart Cam és Pro Cam által nyújtott lehetőségek (amik jelenleg 920 alatt csak trükközéssel érhetőek el) egy egybegyúrt Nokia Camera alkalmazással érkeznek meg hivatalosan az alsóbb kategóriás készülékekre is. Ezen kívül még pár új Nokiás alkalmazással bővül a kínálat a Black-nek köszönhetően, de az igazán fontos hozomány az a Glance Screen továbbfejlesztése lesz, aminek a legfontosabb eleme az értesítések megjelenése lesz. Mindenképpen van mire várni az elkövetkezendő időszakban is, Lumia tulajok számára a Black érkezése lesz a legközelebbi izgalmas esemény, a többiek pedig velem együtt a GDR3 után már a 8.1-et várhatják. Reméljük hogy a Microsoft lesz olyan jó fej, hogy azt is kipróbálhatjuk majd a megjelenés előtt. 

Illusztráció: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr255605493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polonic 2013.10.31. 21:16:43

Mire gondolsz a 920-nal a trukkozesekkel?

tudosb 2013.10.31. 21:29:41

@polonic: 920 alatt, vagyis 520-tol 820-ig terjedoen a keszulekekre hivatalosan nem erheto el a Pro Cam illetve mostmar Nokia Camera, csak a proxy-s trukkel.

Ezekiel 25,17 2013.11.07. 14:59:38

Szia!

Azt megmondanád, hogy a 8x-ben elérhető az FM rádió. Illetve a Nokiákban milyen extra alkalmazások vannak amik itt nem? Hallottam valahol, hogy a Nokia HERE-t meg lehet venni. Az mennyibe kerül?
A 8.1-et biztos megkapja a 8x? Mi várható abban?

Bocsi a sok kérdésért, de most komolyan képbe került a HTC, ezért érdekel.

ZeGa 2013.11.11. 13:36:22

@tudosb: Nekem 920-am van és simán le lehet tölteni a Nokia Camera alkalmazást semmilyen trükk nem kell hozzá.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.11.12. 06:15:37

@ZeGa: Ennek kérlek fuss neki még egyszer, de most az olvasással kezdve. ;-)

ZeGa 2013.11.12. 07:36:04

@pushalias: Bocs, úgy látszik korán volt még akkor. Most már felfogtam, hogy mit nem fogtam fel. :)

Jose Szegedi 2014.02.08. 14:20:22

Sziasztok!
Nekem csak egy kérdésem van.T-Mobil-tól valaki megkapta már Lumia 820-ra a Black frissítést?

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter