WinMagazin

A Microsoft vállalati termékek és szolgáltatások egész sorát jelentette be, melyek segítségével a cégek kiaknázhatják a felhőben rejlő előnyöket. Ferencz Gyula, a Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletágának igazgatója elmondta: „Amint a vállalatok a felhőbe költöznek, azon beszállítókat kezdik preferálni, amelyek a legjobb, a szoftvereket szolgáltatásként elérhetővé tevő alkalmazásokat kínálják, független alkalmazások széles skálájával együttműködni képes globális nyílt felhőket működtetnek és a valódi hibrid megoldások révén garantálják a magán és nyilvános felhők közötti átjárhatóságot.”

microsoft_logo.png

Hibrid infrastruktúra és modern alkalmazások

Október 18-án mutatja be a Microsoft a Windows Server 2012 R2-t és a System Center 2012 R2-t, amelyekkel olyan IT infrastruktúra építhető ki, ami akár a felhőn keresztül is képes szolgáltatásokat és alkalmazásokat nyújtani. Ezek a termékek lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy a Hyper-V segítségével magasfokú virtualizációs képességekkel felvértezett adatközpontokat hozzanak létre, nagy teljesítményű tárhellyel rendelkezzenek a klasszikus hardveres megoldásokhoz képest rendkívül alacsony összegért, beépített, szoftvervezérelt hálózatuk legyen, és kihasználják a hibrid megoldások nyújtotta üzleti folytonosságot. Az újonnan megjelenő Windows AzurePack, amely a Hyper-V, Windows Server és System Center megoldásokra épül, lehetővé teszi a vállalatok és szolgáltató központok számára, hogy adatközpontjaikból saját önkiszolgáló infrastruktúrát és platformot hozzanak létre.

A hibrid felhő platformra épülve, szintén október 18-án jelenik meg a Visual Studio 2013 és a .NET keretrendszer 4.5.1-ös változata, amelyekkel a felhasználók modern alkalmazásokat hozhatnak létre  eszközeik és szolgáltatásaik számára. Miután a szoftverfejlesztés minden vállalatnál egyre fontossabbá válik, az új Visual Studio 2013 Modern Lifecycle Management megoldása hozzásegíti a fejlesztőketés vállalatokat ahhoz, hogy még jobb alkalmazásokat hozzanak létre még rövidebb idő alatt.

Vállalati felhőhasználat

Felismerve, hogy a vállalatok leginkább a hibrid felhőmegoldásokat preferálják, a Microsoft segítséget nyújt abban, hogy a felhasználók azokat a beruházásokat, amelyeket helyhez kötött szoftvermegoldásokra költöttek,a felhőbe való áttéréskor is kihasználják. Ennek elősegítésére november 1-jétől a nagyvállalati megállapodással (Enterprise Agreement - EA) rendelkező ügyfelek kedvezményes áron, és a rugalmas éves díjfizetés minden előnyével együttjuthatnak hozzá a Windows Azure-hoz.

Annak érdekében, hogy az Egyesült Államokban állami és helyi kormányzati szervezetek is élhessenek a nyilvános felhők használatának előnyeivel,a Microsoft elérhetővé teszi számukra a Windows Azure US Government felhőt. Ez egy amerikai kormányzati ügyfeleknek dedikált közösségi felhő az ügynökségek adatai, alkalmazásai és infrastruktúrája számára, amelyet a kontinentális Egyesült Államok területén amerikai állampolgárságú személyzet kezel. A Windows Azure elnyerte a FedRAMP Joint Authorization Board Provision tanúsítványát, ezáltal ez az első olyan felhő, amely a kormányzati jóváhagyás ilyen magas szintjén működhet.

Adatplatformok és következtetések

Jövő héten dobja piacra a Microsoft az SQL Server 2014 másodikelőzetes verzióját, amivel egyre több embert segít hozzá a Big Data megoldások készítéséhez, és az azokból kinyerhető valós információkhoz.Az új verzió további költségek nélkül nyújt in-memory (memóriában tárolt) adatbázis-technológiát, amely mintegy 10-30-szorosára képes gyorsítani a meglévő adatbázis-rendszereket. Az SQL Server 2014 együttműködik a Windows Azure-ral, így a felhasználók a felhőbe menthetik adataikat és vissza is állíthatják onnan azokat valamilyen katasztrófa esetén, akár teljes értékű katasztrófatűrő megoldás kialakításával ég és föld között.

A Big Data elemzésekhez a hónap végén adja ki a Microsoft a Windows Azure HDInsight Service-t, ami egy Apache Hadoop alapú szolgáltatás, és amely SQL szerverekkel és széles körben használt üzleti intelligencia megoldásokkal dolgozik együtt, például az Excellel vagy a Power BI for Office 365-tel. A Power BI segítségével a felhasználók személyes és nyilvános adataikat kombinálhatják a felhőben, így látványosabb vizualizációs megoldásokat készíthetnek és gyorsabban szűrhetik le az adatokbólszármazó következtetéseket.

Emberek és eszközök a felhőben

A felhő alkalmazások, az okostelefonok és a táblagépek elterjedése miatt számos vállalat a bring-your-own-device modellt kezdi alkalmazni. A Windows Intune új kiadását – mely október 18-ától érhető el – a System Center Configuration Manager-rel szorosan integrálták, hogy az informatikaiszervezetek a felhasználóknak még biztonságosabb hozzáférést nyújthassanak saját Windows-os, iOS-es vagy androidos eszközükön a szükséges alkalmazásokhoz és adatokhoz. Ez a PC-k és mobil eszközök számára létrehozott egységesfelügyeleti környezet kiegészíti a Windows Server 2012 R2-ben rejlő új hozzáférési és információvédelmi lehetőségeket.

A hónap folyamán már letölthető lesz aMicrosoft Remote Desktop alkalmazás is, amely bármilyen eszközön – legyen az Windows, Windows RT, iOS, OS X vagy Android alapú –távoli hozzáférést nyújt a számítógéphez és az asztalhoz. 

Üzleti megoldások: szoftver, mint szolgáltatás

A vállalatoknak szánt következő CRM megoldás, a Microsoft Dynamics CRM Online Fall ’13 a hónap végén válik elérhetővé,és a vásárlókkal történő kommunikációt teszi még személyesebbé a kontextushoz kapcsolódó információk segítségével,bármilyen eszközön. Az asztali verzió, amely házon belül is üzemeltethető vagy hosztolható, várhatóan az ősz végétől lesz elérhető. További információ itt található.

Már megvásárolható a Microsoft Dynamics NAV 2013 R2, amely a kis- és középvállalkozások számára tökéletesátjárhatóságot garantál az Office 365-tel, emellett teljes multitenant támogatást, valamint számos olyan eszközt is rejt magában, amelyeket az alkalmazás Windows Azure-on való hosztolásának támogatására terveztek.

A bejelentésekről további információ a Microsoft News Centerben, látványos infografika pedig ezen a linken található.

Forrás: Microsoft sajtóközlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr315580073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter