WinMagazin

Az Intel mostanában kényszerhelyzetben van, bár még van egy kis ideje. A mobil eszközök egyelőre nem az ő processzoraikra vannak kitalálva. Ennek elég egyszerű oka van: az eddigi Intel termékek ugyan nagyobb teljesítményűek, mint az ARM-osok, azonban az a piac egyelőre nem az atomerőművekről, hanem a kis fogyasztásról szól, amiben az Intel nem igazán erős. Viszont mintegy fél éve jelentették be az Atom processzorok új nemzedékét, és tessék, itt is van az első fecske.

Akkor azt ígérték, az új processzorok, és így a rájuk épülő termékek is olcsóbbak és energiatakarékosabbak lesznek, kiküszöbölve az új Windows vonallal szálított eszközök eddigi rákfenéjét. Ezek ugyanis vagy ARM processzorral, vagyis a jóval kevesebb funkcióval megáldott  Windows RT-vel jöttek, cserébe versenyképes üzemidővel, vagy valami x86-os architektúrájú processzorral, teljes funkcionalitású Windows 8-cal, és abszolút versenyképtelen üzemidővel. Ráadásul mindkét verzió igen drága volt. Az egyetlen kompromisszumos megoldást az Atom Z2760-nal szerelt darabok nyújtották, de azok teljesítménye sem verdeste az eget, mégsem nyújtottak hosszú használati időt egy töltéssel. És azok is drágák voltak. A képekre kattintva galéria nyílik, tessék végignézni!

Az új korszak az Atom Bay Trail családdal érkezhet el, amiről az Intel azt ígéri, hogy egyszerre lesz erős és takarékos. Az első ilyen processzorral készült hibrid pedig az ASUS Transformer Book T100, amely 10,1"-es kijelzővel és Windows 8.1-gyel érkezik (végre!) mindössze 349 dolláros induló áron (ez saccra 120-150 ezer HUF között lesz nálunk, vagyis alig több, mint a fele az elődjének). Hátulütője ennek is van, szerény 1366×768-as IPS panellel, és mindössze 32 GB-os háttértárral érkezik, ami mindkettő eléggé low-end mostanra. A cucc amúgy kísértetiesen hasonlít az általunk idén tesztelt, és külsőre máig vonzó ASUS Vivo Tab TF600T-re. Ami érdekesség, hogy az egyébként (Windows esetében) mindig fanyalgó Verge szerzői az olcsó kivitelt leszámítva már-már önmagukból kivetkőzve dícsérték (pl. „mind a billentyűzet, mint a touchpad használhatónak érződik”, „a hangerő meglepően jó”, „a kijelző betekintési szöge jó”).

Forrás és illusztrációk: The Verge

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr995508408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LiberAll 2013.09.12. 08:24:31

"...Kedves gyártók legyen olyan kedvesek és az AMD háza táján nézelődjenek kis fogyasztású erős mobil cpu+igp után....
Üdvözlettel:

Egy vásárló..."
Na de a viccet félretéve, mikor találják meg meg az Amd mobil processzorait ?

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása