WinMagazin

A WPCentral szerzője szerint ha ők pszichológusok lennének, minden bizonnyal disszociatív személyiségzavart állapítanának meg a Microsoftról. A cég 180 fokos fordulatot hajt végre már nem először, hiszen az Xbox kapcsán is feladta korábban határozott elveit. Most ugyanez történt a Windows 8.1-gyel is: korábban határozottnak tűnt az elhatározásuk, miszerint az október 18-i (valójában 17.) mágikus időpontig nem adják azt ki magánszemélyeknek, ehhez képest most mégis.

Windows 81 Final.jpgEddig az MSDN és TechNet előfizetők mindig kicsit korábban juthattak hozzá az aktuális verzióhoz, többek között azért, hogy afféle utolsó béta tesztelőként szolgáljanak a redmondiak számára. Volt is némi csalódottság, amikor nemrég a Microsoft és a hozzá közel álló források elég határozottan azt állították, mostantól aztán ez nem így lesz. Többek között arra hivatkozva, így a hardvergyártó partnereknek több lehetősége lesz tesztelni, így a felhasználók egy olyan verzióhoz juthatnak majd hozzá, ami aztán tényleg olyan hibamentes, hogy csuda.

Ehhez képest az MSDN blogon tegnap Steve Guggenheimer bejelentette, hogy mégis előbb jutnak a telepítőeszközökhöz az MSDN és Technet előfizetők. Ami egyébként logikus lépés, és a most mégis a rendszerhez jutó fejlesztők körében volt is korábban némi háborgás, miért nem kapják meg mások előtt, miközben nekik kellene fejleszteniük az új rendszerre, amelynek a fejlesztőeszközei is változnak az új funkciók miatt. Nekik jó hír, hogy a rendszerrel egy időben a Microsoft elérhetővé tette számukra a Visual Studio legfrissebb béta verzióját is.

Forrás és illusztráció: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr25505325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki23 2013.09.10. 10:29:57

Szerintem inkább ez a természetes, volt egy hülye döntésük, majd hallgattak a panaszokra. Jó lenne, ha ez mindig így menne a jövőben.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter