WinMagazin

A Microsoft tegnap bejelentette, hogy november huszonkettedikén kezdik árusítani az Xbox One-t, amelyről közben kiderült, hogy az utolsó pillanatban még húznak egyet a processzorán. November huszonkettedike egy szép, késő őszi péntek lesz, sok baj nem lenne vele, csakhogy van azért egy kis üröm az örömben.

xbox-one-launch-hero.jpgMindenek előtt nem ezt ígérte a Microsoft. Eddig azt sugallták, hogy valamikor november elején lesz a nagy nap. Másrészt ez egy héttel a Sony PlayStation 4 megjelenése, és kábé két héttel az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt játék a Call of Duty: Ghosts megjelemése után lesz. Harmadrészt eredetileg huszonegy helyen kellene megjelennie, ám ebből nyolc helyszín most kimarad. A hivatalos kezdőállomások tehát a következők lesznek: Ausztrália, Ausztria, Brazília, Franciaország, Írország, Kanada, Németország, Olaszország, Mexikó, Új-Zéland, Spanyolország, az Egyesült Királyság és persze az Egyesült Államok. Úgy néz ki, nem félnek a tizenhármas számtól.

Az viszont jópofa marketing húzás, hogy az alkalom tiszteletére egy úgynevezett első napi kiadást (Day One Edition) hirdettek meg. A redmondiak kedden azt is bejelentették, hogy beindult Xbox tömegtermelése, és Yusuf Mehdi, az Xboxért felelős microsoftos vezető azt is elárulta, hogy az előrendelésre szánt készletet már megvették az utolsó szálig.

Forrás és illusztráció: Paul Thurrott

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr275495907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki23 2013.09.05. 08:42:48

Köpjetek le, de nekem tetszik a koncepció. Ha lesz a T-Home-nál, venni fogok.

Ádám Pintér 2013.09.05. 11:00:05

@valaki23: Szerintem egy csomó embernek bejön, csak ha már valaki megszólal, annak legalább haternek kell lennie, mert így működik ez a zinternet. Egyébként szerintem se annyira rossz, mint ahogy egyes emberek lehúzzák. Mondjuk általában amikor én ilyen emberekkel elbeszélgetek, akkor én szoktam felvilágosítani őket, hogy egészen pontosan miről is beszélnek, mert az eléggé luxus, hogy tudja is mi az amit fikáz. Az ok, hogy nem vetem rá magam, egyrészt az, hogy a 360 is működik rendesen (pedig nem mai csirke), továbbá ezeket az új feature-öket nem tudom mennyire lehet majd kihasználni itthon...

valaki23 2013.09.05. 17:31:39

@Ádám Pintér: így van, tartalom nélkül szerintem sem ér sokat, így a hazai sikeres bevezetése azon fog múlni, hogy milyen partnereket talál hozzá a Microsoft. Szerintem a T-home egy leheteséges jelölt, és nem is annyira rossz választás, szvsz.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter