WinMagazin

Ha esetleg valaki úgy gondolná, hogy 2013 eddig nem lett volna kiemelkedő jelentőségű év a Microsoft számára, nem elég a nagy Nokia bevásárlás, a Bloomberg információi szerint a Blackberry felé kacsintgatnak Redmondban. A kanadaiak borzalmas időszakot élnek át, még tavaly is biztosnak tűnő harmadik helyük az okostelefon piacon egyetlen év alatt semmivé vált, eladásaik a töredékükre zuhantak, és hiába tekintettek sokan bizakodva az év elején érkező 10-es sorozatra, értékelhetetlen eladásokat produkáltak csak.

bblive-660 (Small).jpgUgyanakkor a Blackberry már nem egyszerűen szivárogtat, hanem nagyjából teljesen hivatalosan keresi a nagy stratégiai befektetőt, aki egy zsák pénzt vág hozzájuk a fényes jövő reményében. A másik alternatíva mára csak az maradna, hogy szőröstül-bőröstül eladják az egész céget, még mielőtt csődbe megy. A Blackberry példázza a legjobban, mennyire gyorsan változnak a körülmények, és egyben mutatja azt is, milyen sors várt volna a Nokiára a Microsoftos kapcsolat nélkül.

A másik oldalról szemlélve a dolgokat a Microsoftot mindig is hírbe hozták a Blackberryvel, és könnyen megeshet, hogy csak a megfelelő alkalomra vártak. Amiből kisülhet az is, hogy addig halogatják az üzletet, amíg bekövetkezik a katasztrófa, meg az is, hogy még éppen időben veszik meg, és akkor nagyot kaszálnak rajta. Mindenesetre amikor Ballmert még 2011 legelején megkérdezték, miért is nem csap le a Microsoft az akkor már vergődő Blackberryre, a nemsokára leköszönő Microsoft vezér szerint nem érte volna meg, és egyébként is nagyon bíztak az akkor még 7-es verziónál tartó Windows Phone-ban.

Ennek ellenére a Bloomberg egyik friss cikke „közeli források”-ra hivatkozva azt állítja, hogy a Microsoft rajta tartja a szemét a Blackberryn, mivel még mindig igen erős a jelenléte a vállalati piacon. A WPCentral és a hozzájuk közel álló CrackBerry emberei a tegnapi esemény kapcsán kicsit összedugták a fejüket, hogy átbeszéljék a Blackberry áldatlan helyzetét, a lehetőségeket, és hogy mi lenne, ha a Microsoft megpróbálná bekebelezni őket is.

Nyilván minden a szándéktól és az ártól függ. A Microsoft éppen most költött el egy jelentősebb összegecskét a Nokiánál, tehát nem valószínű, hogy túl hamar ismét mélyen a zsebébe nyúlna. Ugyanakkor egy ilyen bevásárlás minden korábbinál erősebb pozíciót biztosíthatna a Microsoftnk a vállalati szegmensben, ahol éppen a Google igyekszik minél nagyobb területet elhódítani az ott hagyományosan igen erős redmondiaktól. Ne feledjük, jelenleg is a vállalati informatika talán a legdinamikusabban fejlődő részlege a Microsoftnak, a különféle Windows Serverekkel hatalmas piacot tartanak a kezükben, és bevételeiknek igen komoly hányada származik onnan. A Blackberry-üzlet úgy mellékesen egy rakat szabadalomhoz is hozzájuttatná őket, még erősebbé téve a piaci helyzetüket egy számukra igen fontos területen.

Forrás és illusztráció: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr475494501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása