WinMagazin

Megérkezett a szokásos Kantar WorldPanel Comtech jelentés, amely alapján továbbra is az Androidé a legnagyobb szelet a mobilpiacon, az iOS a második, ahogyan megszokhattuk, azonban a harmadik helyebn új versenyző tűnt fel. Nem teljesen váratlanul, ugyanakkor nem teljesen önerőből. A Windows Phone mostani teljesítménye ugyan kicsit jobb a vártánál, de nem meglepő, ám még így sem érne harmadik helyet, ha a Blackberry nem teljesítene minden eddiginél tragikusabban.

Nokia_520_red.jpg
Az egyik húzónév

Az Android 65 százalékot ért el a kilenc legmeghatározóbb piacán (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Egyesült Államok, Ausztrália, Kína és Mexikó), míg az Apple rendszere igencsak vegyes képet mutat: míg az Egyesült Államokban 43 százalékot ért el, addig Spanyolországban mindössze 6 százalékot.

A Kantar jelentése arra is felhívta a figyelmet, hogy a Windows Phone ha lassan is, de igen biztosan megveti a lábát a piacon. Az említett piacokon az eladások 4,4 százalékát teljesíti. Az Egyesült Államokban 3,5 százalékon áll, míg Európában az igen jelentős 8,2 százalékos részesedésnél jár már. A leggyengébben továbbra is Kínában szerepel, ahol mindössze 2,2 százalékot teljesít. További érdekesség, hogy a kilenc nagy közül az egyikben (Mexikó) a Windows Phone már átvette a második helyet, még ha viszonylag szerény 11,6 százalékkal is.

screen-shot-2013-09-02-at-10-17-10.pngSokkal érdekesebb azonban a helyzet, ha az okostelefonra most áttérőket, azon belül is az úgynevezett feature phone-okról (dumb phones) átváltókat vesszük jobban szemügyre. Míg az Android és az iPhone leginkább a Symbianról és Blackberryről áttérőket szippantja fel, addig a Windows Phone felhasználók között elképesztően magas, mintegy 42 százaléknyi azoknak az aránya, akiknek ez az első okostelefonjuk, és jellemzően korábban valamilyen butafonjuk volt. Ebben valószínűleg fontos szerepe van annak, hogy ezeknek a feature phone-oknak igen magas hányada Nokia, tehát legalábbis részben a márkahűség okozza ezt a valószínűtlenül jó áttérési arányt, ettől még azonban igaz marad, hogy ez a jelenség több, mint kedvező a platform számára. Ha másért nem, már ezért önmagában megérte a Nokiát átcsábítani.

A Yahoo News már kifejezetten a Windows Phone piaci előnyéről ír ennek kapcsán, ugyanakkor a BetaNewsnak Dominic Sunnebo a Kantar stratégiai igazgatója úgy nyilatkozott, ez csak egy esély, és például a Windows Phone hiába teljesít jól az alsó szegmensben (nem véletlenül sikeres Dél-Amerikába és Indiában), ahol még a legnagyobb piacokon is lassan minden tizedik eladott készülék valami olcsó Nokia, jelentősen kellene javítania a közép- és a prémiumkategóriában, illetve végre rendelkeznie kellene valamiféle kigondolt, hosszútávú stratégiával.

Mégpedig azért, mert még mindig a telefon tulajdonosok majdnem felének (~48%) valamilyen butafonja van, közöttük továbbra is rengeteg Nokiával. Azon a piacon, ahol az Android és az iOS viszi a piac oroszlánrészét, nem csak arról vagyunk hajlamosak elfeledkezni, hogy van egy harmadik szereplő is az okostelefonok piacán, hanem arról is, hogy nem csak okostelefon felhasználók vannak, és hogy ezek jelentős hányada fog váltani valamilyen okostelefonra.

Forrás: TechCrunch
Illusztráció: TechCrunch és Nokia sajtófotó

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr595489412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2013.09.03. 22:20:59

A számok nekem egyvalamit tükröznek, a Nokia nélkül az MS mobilos operndszere láthatalan lenne.

Vajon hogy fog reagálni a piac nokia fan maradéka a felávásárlást követően?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.09.04. 13:26:59

@ZF2:

Az a gyanúm, mint olyan sok dolog az életben, ez sem ilyen egyszerű. ;)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter