WinMagazin

Elérkeztünk népszerű sorozatunk a Szivárogtatási Saga (pfej) legújabb epizódjához, ezúttal a Nokia phabletről szivárgott ki egy kis ez meg az. A 6" köré várt jószág egyelőre Bandit fedőnévre hallgat, és ha minden igaz, az AT&T-nél már tesztelik. A most előkerült sztárfotón egy 1020-as társaságában látható, és ahogyan az várható is volt: nagy.

NL1520.pngA nem hivatalos típusszáma 1520, a hat egységnyi átlójú képernyőt már tudjuk, és azt is, hogy full HD felbontással (érdemes felfigyelni az egy sorra eső lapkák számára!) és 20 MP-s kamerával érkezik, illetve hogy ha minden igaz, ez lesz az első négy magos processzorral szerelt Windows Phone. A kikerült fotó nagy meglepetése számomra, hogy nem csak a méretéhez képest tűnik karcsúnak, hanem bizony, mintha a 1020-nál is vékonykább lenne. Igen, tudjuk, hogy ennek felül csak jóval szerényebb kamera huplija lesz, mint a 925-nek, míg a 1020 simán elmehetne toronyőrnek a Notre Dame-ba, de alul tessék nézni, ahol egyiken sincs dudor. Ugyanakkor, a WMPoweruser jómunkásemberei csináltak egy perspektíva korrekciót a kiszivárgott képen, amin még mellbevágóbb a méretbeli különbség az egyébként nem törpének számító 1020-hoz képest. Az a Galaxy Note-szerű tok viszont nem kéne.

pcv.pngPersze a szivárogtatók egyre ügyesebb hamisítványokkal lepik meg az úri közönséget, tehát nem győzzük jelen esetben is elismételni, hogy csak fenntartásokkal, semmi sem biztos, és hogy ne tessék aluljáróban aranygyűrűt venni. Ugyanakkor azt se feledjük, hogy esetünkben ezek a mindenféle kiszivárgások egyre meggyőzőbbek.

Forrás: The Verge, WMPoweruser és WPCentral
Illusztrációk: WMPoweruser

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr195482938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása