WinMagazin

A Microsoft bejelentette, hogy a SkyDrive-re feltöltött fotóink esetében online szövegfelismerést végezhetünk ezentúl. A cégnél ez nem teljesen új lehetőség, már a Windows Phone-nak is beépített funkciója egyfajta Bing szövegfelismerés, azonban eddig a saját online tartalmakra közvetlenül nem volt elérhető. A SkyDrie és a Bing csapat közösen  indította útjára az új szolgáltatást, amelynek segítségével ki tudjuk nyerni a képek szöveges tartalamát.

SkyDrive-Bing-OCR-Feature.jpgA koncepció abból indul ki, hogy a Windows Phone esetében alapbeállítás lehet a képek azonnali feltöltése SkyDrive-ra. Az új szolgáltatással ezek a képek automatikusan átesnek a szövegfeleismerésen, vagyis a képek elkészítése után szinte azonnal meg tudjuk tekinteni, milyen szövegeket tudott kinyerni képünkből a Bing. Engem máris megvett a szolgáltatás, hiszen már eddig sem jött volna rosszul ha az itt-ott meglátott hosszabb szöveges tartalmakat nem kellett volna bepötyögni, ami egy telefon esetében akár hosszabb tortúra is lehet, hanem csak lefotózom, aztán megtekintem a végeredményt SkyDrive-on.

Természetesen a nem telefonról feltöltött képekkel is működik az új szolgáltatás, amely azonban egyelőre csak az angol, spanyol, portugál, francia és német nyelvet támogatja, viszont az összes ismertebb képformátum esetében működik.

Forrás és illusztráció: Microsoft-News

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr285483027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter